A legújabb betegségem alatt sikerült rájönnöm, hogy tipikus macska vagyok.
Amíg Medvegy látott, jöttem-mentem, éltem-virultam, csak időnként kifújtam az orrom.
Amint elment dolgozni és senki sem látott, bedőltem az ágyba és élveztem a pillanatnyi enyhülést, amit a forró tea és csilis kaják égetése okozott a torkomban.

Now is Good - Most jó

Azt hittem, amolyan felfiatalított Bakancslista lesz.
Erre kapok egy idióta tinilányt, aki egy csomó f.szságot csinál, és mindet azzal a varázsszóval magyarázza, hogy "rák".
Manapság csak csalódom a könyvekben, mostmár a filmekben is?!

Ma a könyvtárban a lépcsőn lefelé jövet egy hatalmas kupac könyvet egyensúlyoztam, mikor egy mellettem elhaladó pasitól elismerő hümmögést hallottam. Azt hittem, a könyvtoronynak szól a gratuláció, mosolyogva mentem az első tükröződő felületig.
Amiben megláttam, hogy a könyveket sikerült úgy tartani, hogy egészen feltolta a cicimet, és mivel egy szépen dekoltált ruhát viseltem, az összkép valóban elismerésre méltóra sikeredett.

A kanapén ülve olvasok, Dorcika itt fekszik mellettem. Hirtelen elkezd rugdosni a lábával. Lenézek rá, a combomra teszem a könyvet.

Elképzelem, hogy elvisszük állatorvoshoz, és kiderül, hogy az alvás közbeni rángatózás oka egy inoperábilis agytumor, és el kell altatni.

Magam előtt látom a jelenetet, ahogy beadják neki az injekciót, és utána addig simogatom, amíg el nem hagyja a testét az élet. Aztán hazamegyünk, ketten, üres cicahordozóval (érdekes, kocsival vagyunk és Medvegy vezet).

Még az is benne van a víziómban, ahogy ugyanígy ülök a kanapén, és reménykedve az ablak felé tekintek, pedig tudom: már senki nem fog a mancsával kopogni, hogy be akar jönni.

És ennél a résznél könnycseppek koppannak a papíron, én pedig belátom, hogy komolyan nem vagyok normális.

Életem legjobb befektetése volt az IKEÁs illatosított tömbgyetya. 

De tényleg. 

Minden érzékszervemet kényezteti: jó ránézni, hidegrázósan finom végigsimítani a sima viaszon, és még csak meg sem kell gyújtanom, hogy finom illatos legyen, de ha mégis meggyújtanám... az egész szobára kiterjed a mennyország. 

(jó, megenni nem lehet, azért ne legyünk telhetetlenek)

Szeretlek Florera, illatosított tömbgyertya.

Szeretem azt hinni, hogy a laptopom (igazából netbook és Sammy) fontos dolgok forrása, munkaeszköz és hasznos.
Erre mit csinálok vele?
Írom az idióta blogom, tárolom az idióta képeimet, idióta írásaimat és a 250 gigányi idióta filmemet-sorozatomat, meg beszélek az idióta barátaimmal (bocsi).
Szóval szerintem ezzel nem ülhetek ki a sztárbákszba fontoskodni.

Valahányszor csuklani kezdek, eszembe jut egy történet, amit még kiskoromban olvastam, miszerint egy nő egyszer elkezdett csuklani, és nem hagyta abba amíg meg nem műtötték a rekeszizmát. Ugyan a továbbiakban nehezebben lélegzett, de nem csuklott.

Most csuklom, és egy pánikörvényben érzem magam, mert minden egyes csuklással közelebb kerülök a rekeszizomroncsoló műtéthez.

UPDATE: amint posztoltam, elmúlt.

Pozitívan diszkriminálom a bajuszos embereket.

Kiskoromban azzal kezdődött, hogy a filmek bajuszos szereplőiről egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy lehetnek rosszfiúk is. Elvégre ha valaki gondosan ápolt szőrt növeszt a szája fölé, az csakis rendes ember lehet.
Később azért ez enyhült, de mai napig azonnal szimpátiával kezdenek nálam a bajuszosok, és ha segítségre van szükségem, szívesebben fordulok egy bajuszos férfiemberhez.

Ennek oka egyészen nyilvánvalóan ott keresendő, hogy apukámnak mióta szőr nő az arcán, bajusza van, el sem tudnám képzelni nélküle. De nem hittem volna, hogy ilyen mély nyomot hagy bennem.

(PS.: 800. bejegyzés! Ugyan nem a publikált, mert 58 van vázlatban, de akkoris... nyolcszáz)

Nemrég azt álmodtam, hogy bekísértem Medvegyet az egyetemre egy vizsgájára.
Mivel nagyon szép idő volt, kint vártam rá egy padon ülve, amikor leült mellém a Doktor (a tizenkettedik), és beszélgettünk. Egyszer csak valaki kirohant, és azt kiabálta, hogy egy lövöldöző van bent. Teljesen bepánikoltam, azonnal felpattantam és berohantam az épületbe (aki járt már az ELTE IK-n: a hátsó bejáraton, ahol bagózni szoktak). Valahonnan kiabálást hallottam, odasiettem, és egy pasi és egy szőke csaj fenyegetőztek fegyverrel. Pont a hátuk mögött voltam, láttam a többi diák kétségbeesett arcát. A csaj meghallott, felém fordult, de még időben beugrottam az egyik oszlop mögé.

És akkor már nem csak rettegtem, hogy Medvegynek valami baja esik, hanem magamat is átkoztam, hogy hogyan lehetek ilyen idióta.

Ő: Min röhögsz? Cica? (igen, egy vicces cicás kép volt) Tudtam, ez a cicaröhögésed.

Én: *gép előtt ülve hirtelen felkiáltok* AKAROK EGY PITEFORMÁT!
Ő: Jó, nálad van a kártyám, menj el és vedd meg. Aztán ha hazajöttem, köszönd meg.

Szeretem megvarrni a ruháimon az apró szakadásokat. Ilyenkor mindig azt képzelem, hogy nagyon szegény vagyok és ez az egyetlen ruhám (a valóságban kifolynak a ruhák a szekrényemből, de csak pár kedvencet hordok).

Egészen megörült kis zsidó lelkem a túrórudival járó +20%-nak, míg rá nem jöttem, hogy ez egy normál rudi esetében +6 grammot jelent, ami még egy plusz harapást sem tesz ki.

Ma nézelődtem egy páros szépségversenyre beküldött képek között, és ugyan egy pillanatra felmerült, hogy elfogódott vagyok, de csak egy nagyon rövid pillanatra, mert az a kegyetlen valóság, hogy ráébredtem: Medveggyel remekül mutatunk együtt.

Az ő feje a szemüvegtől kellemesen intellektuális, visszafogottan jóképű, de nem egy nyálgép. Stílusra kissé kocka, amolyan "mindegy, csak legyen rajtam valami textil és ne lógjon ki a lényeg", de hála annak, hogy mellette vagyok és gondoskodom a remekül kombinálható ruhatárról, nem foghat mellé. A haja többnyire kezelhetetlen, de általában kellemesen kócos a végeredmény. 

És ehhez társulok én, a folyton vigyori fejemmel, csíkos felsőimmel és a rámolvadt Ray Ban napszemüveggel.
Jók vagyunk.

Világom egyik axiómája, hogy minden mozi minden vetítésére jut egy idióta, aki hangosan ropog a nachossal, SMSezik, telefonál, kommentálja a társának a történteket, drámai résznél vihog vagy kimegy pisilni.
Tegnap, a Corvin moziban a Phillips kapitányon szerintem én voltam az.
Először is a film első felében végig felháborodottan sutyorogtam Medvegynek, hogy ez egy szar, mikor lesz vége. Dühöngtem, szorongattam a kezét, fészkelődtem, azzal fenyegetőztem: kimegyek.
Aztán Medvegy kiment pisilni.
Pár perc múlva diszkréten megszólalt Rammsteintől a Sonne, ugyanis elfelejtettem lenémítani a telefonom. Medvegy az. Kinyomom. Megint hív. Kinyomom. Megint. Felveszem: Mivan? Gyere ki. Nem. Megint hív. Kinyomom. Megint. Kinyomom. Kezdtem nagyon unni. Megint hív, felveszem: Mivan? Gyere ki, mert engednek be a terembe. Kimentem, visszahoztam.
SPOILER
Amikor lelőtték a kalózokat, összepacsiztunk és hullámoztunk a karjaikkal.
/SPOILER

Things I Love Friday Morning

♥ rajzolni jó, és a produktum sem rossz ♥ csináltam magamnak új bögrét a reggelinek ♥ ínyenc reggelik (továbbra is három pirítós, továbbra is az egyik vajas, másik diabetikus lekváros, harmadik mogyoróvajas, de utóbbit megdobtam négy karika banánnal - hihetetlen minőségjavulás) ♥ szemüvegig olvasni (vagyis éjjel addig erőltetem a szemem, hogy sima olvasáshoz is kell a szemüvegem) ♥ Doctor Who ♥ megszerettem a cikóriakávét - a soksok tej a titka ♥ Medveggyel elkezdtünk szórakozni a 3D grafikával, az első műve... ♥ Medvegy megöregedett - immár 24 éve van nekem a világon (és ebből egy hónap híján húsz évig csak rám várt) ♥

Tökegyedül vagyok itthon az éjjel, úgyhogy
- újrakezdtem a Doctor Who-t, az elejétől, részt rész után (najó, nem a legelejétől, az azért kemény lenne)
- Rammsteint hallgattam, egymás után tízszer ismételve ugyanazt a számot (Medvegy már a legelső lejátszás felénél visnyogna, hogy "nemáá")
- rajzoltam, nem kellett takargatnom és a radírszmötyit lelkiismeret-furdalás nélkül az íróasztalra söpörtem
- legyantáztam a bajuszom (minek van ott, ha szőke..?)
- hamarost bevetem magam a megágyazatlan ágyba a macska mellé.


Azé' siess haza.

A Szent Johanna Gimiről - hosszan és dühösen

Kiolvastam az egész sorozatot és a Kalauzt is.
Én nem vagyok normális.

Először csak csendes közönnyel figyeltem, ahogy a mai tinivilág imádja. Nem érdekelt különösebben, öreg vagyok én már ehhez alapon. Aztán egy csodásan esős januári napon Zsófi magával hozta az egyetemre, hogy elkezdte olvasni, és ezt hiba lenne kihagyni. Felcsigázott, én pedig letöltöttem beszereztem és nekiláttam.
Végigolvastam négy fiktív év krónikáját egy osztályról, akik olyan valószerűtlenek, hogy akár a Marson is játszódhatott volna a történet.

De ezen már nem is akarok fennakadni, hiszen ez egy fikció, vagyis ennek nem lenne szabad befolyásolni az élvezhetőségét. Az én fő bajom, és ezt nem győztem eleget hangsúlyozni, hogy minden szereplő szörnyen egysíkú (noha mind tudjuk, hogy egy sík csupán elméletben létezik): van egy darab tulajdonságuk, ami az egész karakterüket meghatározza, és ebben semmiféle jellemfejlődés nem tapasztalható. Itt megemlíteném az egyetlen pozitívumot, vagyis hogy főhősünk, Reni az utolsó könyvre kezd személyiséget növeszteni - de sajnos egy ritka irritálót.
Az én problémám, hogy ezen személyek logikátlanok és kidolgozatlanok. Pl. a nagy álompasi, Cortez iszonyú menő - de a nyolc+1 kötet alatt nem derül ki, mitől! Csak a saját osztálytársaival beszél, nem jár el sehová, és igazából nem is csinál semmit, amitől olyan oltári népszerű lehetne, csak ül és zenét hallgat.
És a legfurcsább, hogy a mindent narráló Reni, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket és akinek elvileg minden gondolatát ismerjük, összefoglalható körülbelül három szóban: olvasás, Beatles, Cortez.
De nem csak a személyek logikátlanok, hanem helyzetek is. A Szent Johanna elvileg egy elitgimnázium, ahol a programok és rendezvények alapján igen magas lehet a tandíj. Hogy kerül ide Reni BFFe, az először emó, később hippi Virág, akit körülbelül két IQ pont választ el a keresztnevében szereplő növénytől? De nem csak ő ilyen, szerintem egy külön kötetet kitennének azok a részek, amikor Reniről másolják a házit, Reni súg, Reni segít a dolgozatoknál, vagy amikor valamelyik szereplő viccet csinál a műveletlenségéből. Vagy biztos bennem van a hiba, mert szerintem nem vicces, ha valaki végzősként sem tudja, mit jelöl a periódusos rendszerben a "H".

A sorozat egyébként klasszikus tiniregényként kezdődik, vagyis szimpatikus főhősnőnk meglátja a folyosón és első látásra halálosan beleszeret a suli bikájába, akivel két és fél évig kerülgetik egymást, mire végre elcsattan az első csók egy iskolai bulin. És meg kell valljam, ez a kapcsolat szerintem betegesebb, mint a Szürke ötven árnyalata.
Először is felmerül bennem, mit is szeret ez a legmenőbb, legjóképűbb, leglegleg pasi ebben a szürke egérben. Ez nagy örömömre Reni meg is kérdezte tőle, de maga Cortez sem tudott rá normális választ adni, csak egy közhelyes "nekem te különleges vagy"-al le is zárta, de konkrét példát már nem tudott hozni (míg Ricsi korábban fél oldalon keresztül ecseteli, mit szeret a kis növénynevű csökiben - még az is életszerűbb).
De ha eltekintünk attól, miféle kohéziós erő hozta össze és tartja együtt őket, fogadjuk el, hogy ők igenis egy pár és tekintsük meg őket így, együtt.
Habár nem nevezném kapcsolatnak, mert nincsenek egyenrangú felek. Reni éveken át sírta tocsogósra a párnáját viszonzatlan szerelme miatt, imádja Cortezt, akármit csinál, elfogadja, úgy, ahogy van, egész lényét kitölti és meghatározza ez a vonzalom. Egyébként semmilyenségét csak kiemeli, hogy később az iskola számára csak úgy lesz ismert, mint "Cortez barátnője". Rettentő egészséges. És itt van Cortez, aki ezt az érzelemáradatot... tűri. Állítólagos érzelmeit úgy fejezi ki, hogy Renivel szemben rendkívül protektív. "Ne találkozzunk, inkább tanulj, hogy jók legyenek a jegyeid. Ne maradj fent sokáig, hogy ki tudd aludni magad. Kocsival hozlak-viszlek mindenhová, még a köpésnyire lévő iskolába is. Bántott a világ? Hadd adjak a homlokodra egy puszit! Szeretjük egymást, de eszembe sem jut, hogy lefeküdjek veled (noha férfi vagyok, ráadásul ivarérett)." Ismerős? Mert nekem igen - egy az egyben ilyen a kapcsolatom az APUKÁMMAL.

És hogy van megírva? Nem jól. Rengeteg szóismétlés, ugyanazok a szófordulatok (a végén már felnyögtem, valahányszor Reni automatikusan vagy ösztönösen csinált valamit), még a leírások módja is ugyanaz ("Valaki ezt csinált, valaki azt csinált, megint valaki mást csinált. Hát igen, tipikus hétfő/kedd/szerda/csütörtök/péntek reggel/délután/este").

De van egyetlen egy dolog, amiért mégsem átkozom el az egész sorozatot: jót akar. Próbálja azt közvetíteni, hogy válassz olyan pasit, aki vigyáz rád. Tanulni és olvasni nem ciki. Nem feltétlenül kell részegre innod magad, hogy jól érezd magad. Töltsd hasznosan a nyarat, dolgozz, jótékonykodj. Az újrahasznosítás jó, az állatkínzás rossz. (a legkínosabb témakört, a szexet mégis nagy falatnak gondolhatta, mert leráz minket annyival, hogy tudjuk, megtörténik, de ez "csak a kettőjük dolga".)

Akkor mégis, miért nem szeretem? Mert ezt a tanítást is rosszul csinálja. Ha túl is lépek az olykor szájbarágós stíluson, félresiklik a dolog: ugyanis a "jónak" kijelölt úttól minden már eltérőt (az írón keresztül) Reni kegyetlenül lenéz, ítélkezik, és mégis meglepően elnéző barátaival, ha ezeket a "rosszakat" büntetik. Mert szép és jó, ha elsőre megtalálod a nagy és örök szerelmet, de akkor akinek több pasija van, azt teljesen oké az egész iskola előtt megalázni? Jó dolog a természetes szépség meg Reni "szomszéd lány" stílusa, de aki rövidebb szoknyát és több sminket visel, az ribanc? Az osztály a legjobb az egész iskolában, ezért rendben van, ha az évfolyam másik részének elrontják a szalagavatóját? Csupa ellentmondás ez a könyv, és ez ebben éleződik ki a leginkább: a folyamatos kettős mérce, ami szerint egyesek akármit csinálnak, az elfogadható, mások pedig teljesen jogosan alsóbbrendűként kezelhetőek.

Ezt az egészet az utolsó könyv kiolvasása után öt perccel kezdtem írni, ma reggel fejeztem be, és ezzel lezártnak tekintem a dolgot. Eleget panaszkodtam róla az elmúlt napokban, azt hiszem, nem maradt bennem több gondolat. Legalábbis remélem, és ha fel is merül egy aprócska, majd agyvízbe fojtom, ugyanis ezt itt én most lezártam, és visszatérek a felnőtteknek való felnőttkönyvekhez.

Medvegy kettlebellezik.
Minden swingnél kinyögi: kövérdisznó... kövérdisznó... kövérdisznó...
Én meg próbáljak meg nem röhögni.

(ő így motiválja magát)

Idegesít a "random" szó helytelen használata.
Random: véletlen, véletlenszerű, véletlenszerűen kiválaszott.
Nem random: hirtelen, váratlan, stb.