Anyukámmal elmentünk könyveket venni a vizsgaidőszak második, és számomra legsűrűbb hete előtt, és két könyvet is kaptam, amikre nagyon kíváncsi vagyok. #yolo

Medvegy elment a szüleivel szedd magad eperföldre (kettőnket hívtak, de én a hülye jövőheti tanulnivalók miatt nem mentem), és jól hátba lettem dicsérve jövőbeli anyós által, hogy mennyire örül neki, hogy mi ketten megtaláltuk egymást (mármint mi ketten Medveggyel, nem én őt), és hogy így kívülről milyen boldognak tűnünk. Tisztára meghatódtam, főleg mivel azt hittem, nem látszik ki belőlünk annyira, mennyire össze vagyunk nőve és mennyire jó ez nekünk.

És most még eprünk is van, szóval mondhatni elég király minden, csak csoki legyen elég meg pótvizsgalehetőség mindenből.

ez egy felnőtt nyelvezetet tartalmazó, dühödt bejegyzés

Az a visszás érzés, amikor először megörülsz, hogy látod a neptunban a sok új levelet a vizsgaidőpont kiírásról...

...aztán meglátod, hogy az összes seggfej tanár a vizsgaidőszak első két hetére bassza a vizsgáit, és a sok vizsgaidőpont igazából három nap különböző időpontjaira szól.

for example: Egészségtudományi alapismeretekből konkrétan három időpont van: ebből a harmadik csak B vizsga, az első kettő meg egy nap 9:00 és 10:00 - úgy, hogy aznap 10től lesz az Élettan vizsgám.
Olyan kibaszott jó, hogy tavaly utáltam a hat vizsgát egy hét alatt, és megfogadtam, hogy idén nem így csinálom, erre akár akarom, akár nem, ezen a héten három volt/van (már csak egy van hátra!), jövőhéten meg öt, ebből kettő egy napon.

AZ ÉLET CSÚCSSZUPER, NEM?!

Medveggyel alig vannak közös képeink, és ennek számtalan oka van.

1: nincsenek barátaink, akik fotóznának minket (vagyis vannak, de külön, és nem járunk el velük);
2: nem járunk családi összejövetelekre (vagyis de, de ott a túlélésre gyúrunk);
3: ha a szüleimnél vagyunk, előbb halnék bele, mint hogy megkérjem anyukámat, fotózzon már le, ahogy összeölelkezünk
4: ha nyaralunk, nem szeretünk látványosságok előtt pózolni;
5: nem gyakran van kedvünk az állvánnyal és a beállításokkal totojázni;
6: meg úgy egyáltalán, ha együtt vagyunk, ritkán unatkozom annyira, hogy fényképezni szeretnék.

Szóval a facebookos ismerőseimnek soha nem fogom tudni megmutatni, milyen boldogok is vagyunk mi együtt... :(

(jó, ez a vállalható képekre vonatkozik, egy rakat olyan képünk van, ami nekünk vicces, de meg nem mutatnám másnak)

1. What was the last clothing item that you bought?
Ez a farmer most rajtam, kb. 32 órája van a tulajdonomban.

 2. If you could stay one age forever, what age would you choose? 
21, ha kérdezik, még mindig ezt a számot mondom.

3. When you say “lol”, are you really laughing?
Nem mondom, hogy lol. :DDD-t szoktam gépelni, a röhögés hisztérikusságától függő D számmal.

4. What is the most interesting thing you’ve done this week?
Elbactam az élettan zh-mat, haha.
Vagy a pénteki nap, amikor reggel 8kor négyesre vizsgáztam elsősegélyből, délben a Shopping City Süd Primarkjában hisztérikusan kerestem cicás bugyit, este pedig egy egyszemélyes ágyban Medveggyel kucorogva valami béna akciódrámát néztünk John Travoltával és Robert de Neroval.

5. If you started a business, what would it be?
Éttermet nyitnék. Vagy inkább kávézót, mert nem szeretném a konyhában zajló hisztit, úgyhogy inkább kávézó lenne sütikkel és egyéb falatkákkal.

6. Do your friends/family/coworkers know about your blog? 
Be is baszna.

7. How long does it take you to write an average blog post?
Változó, általában gyorsan megvan, folyamatosan írok és csókolom, máskor viszont nekikezdek egyik nap, és csak másnap fejezem be.

8. How do you keep up with the blogs you follow? 
Bloggeren keresztül, ami mókás, mert néha lefelejt blogokat, így akár egy nappal is később értesülök a fontos dolgokról.

9. What is your bedtime?
Ha Medvegyen múlna, kilenckor már ágyban lennénk, ha rajtam, napfelkelte körül.

10. Introvert or extrovert?
Egy cseles introvertált vagyok, aki el tudja magát adni extrovertáltként is.

11. What is your biggest wish?
Átmenni élettanból ebben a félévben.

12. What is the best job you ever had? 
Háztartásbeli, haha.

13. Dog person/cat person/both/neither?

Tippeljetek kettőt.

14. If you had $1,000 to spend any way you wanted, what would you do with it?
Mennyi az? 278 ezer. Az nem is olyan sok.
Berlini utat vennék belőle, meg euróra váltanám.

15. How do you “dress” your toast?
Margarint olvasztok rá, vagy reggelire mogyoróvajjal-banánnal és mogyoróvajjal-lekvárral tolom.

16. How do you feel about snow? 
Szeretem, segít átvészelnem a telet, amit egyébként utálok.

17. What was the worst job you ever had?
A mülleres pénztáros, ezért hagytam ott egy nap után.

18. What song can you not stop listening to?
Nincs ilyen jelenleg, bár ezt ma háromszor tekertem vissza egymás után a telefonomon. Szeretem, tök motiváló szövege van.

19. Love your name or hate it?
Imádom, szerintem nagyon én vagyok (főleg a becézett verzióban), és mások szerint is nagyon illik hozzám. Le nem cserélném semmi pénzért.

20. How did you choose your blog/twitter handle?
A handle a nick akar lenni?
Már untam a régit (pedig azt is szerettem, és igazából az is én voltam nagyon), meg kezdett hozzá sok tinihülyeség kötődni, amikre a rengeteg eszemmel felregisztráltam, úgyhogy gondoltam ideje felnőttesíteni az internetes énemet is. Jó döntés volt, nagyon szeretem a Sieglinde-ét.
Twitterem meg nincs.
Ha meg mégsem nick lenne, akkor a nevét hirtelen választottam ki, de tetszik.

Nem sikerült a mai zh-m.
Tegye fel a kezét, aki kiugrana az ablakon, ha nem a földszinten lakna!
*jelentkezik*

Igen erősen nekiszomorodtam az életnek, és már majdnem sírtam (pedig én nem sírok), amikor sikerült végre motivációt nyernem a helyzetből és kicsikarnom magamból a "csakazértis" reakciót.

Hjajj de utálom, ha nem sikerül valami, én nem erre lettem kitalálva.

Előállt az a csodás helyzet, hogy összekuszálódott az Élettan és az Anatómia tanrend, és egy hete tanulom egy olyan szervrendszer működését a holnapi zh-ra, aminek a szerveit és szerkezetét csak ma vettük.
Go to university they said, it will be fun they said.

Holnap nagyon fontos zh-t írok, kicsit félek, mivel tegnap volt latin (ahol csak remélni tudom, hogy a tanárnő értékeli a kreatív megoldásokat), ma már írtam egy portálos vizsgát (86%), holnapra kellett még egy beadandó és pénteken reggel még vizsgázom egyet elsősegélyből.
Szóval megint bejött, amit utáltam az előző félévben, hogy egy hét alatt akarok letudni egy rakat tárgyat aztán háromszor idegösszeroppanok közben.

Tegnap beszélgettünk Medveggyel, mi lenne velünk, ha nem jöttünk volna össze.

Ő már régen diplomás lenne, én harmadéves az orvosin.
Ő valószínű újra összejött volna egy exével, én jó eséllyel szingli lennék.
Ő vidéken élne, én készülnék külföldre.

A végén megegyeztünk, hogy teljesen megérte.
Mindenféle szarkazmus nélkül.

Nemrég jöttem rá, hogy csúnyábban beszélek, mint gondoltam (anyukámnak meséltem valami sztorit, és amikor egy gyerek mellé értünk, konkrétan megakadtam az eseményben, mert nem tudtam nem csúnyán továbbmondani), ami pluszban még ragadós is: a lányoktól a suliban egyre többször hallom vissza a saját mocskos szófordulataimat.
Ráadásul már meg sem lepődnek, amikor úgy kérek egy gyakorlaton valami eszközt, hogy "add ide kérlek azt a szirszart".

Szóval ez így nem mehet tovább, mert az igazi felnőttek nem trágárak, plusz nem akarok én lenni az osztályomon "az a mocskos szájú diabetikus néni", illetve később sem akarom, hogy a jövőbeli kisfiam első szava az legyen, hogy "faszom".

...és ma eljött az a nap, amikor már nem azért nem tanultam, mert egyszerűen képtelen voltam felfogni egy hosszabb mondatot, hanem mert már ugyanaz az egészséges testű lusta disznó vagyok, aki valamivel több, mint egy hete voltam.
Az élet csodaszép.

Már csak azért is, mert ma Medvegy hazajött, és mint a bohócok a kendőket, sorra húzott elő a táskájából valami sokkal örömtelibbet.

A jövőhét folyamán négy vizsgám lesz, és holnapután fog megjönni.

Okos húzás, be kell hogy valljam.

Én: Te komolyan pálinkázol, miközben beadandót írsz?
Ő: Csak így bírom elviselni, hogy java-ban kell programoznom.

Tegnap voltam kint napozni, amikor hason feküdve olvastam, Dorci tündérien purrogva befeküdt a dekoltázsomba.

Medvegy pikírten megjegyezte, hogy azért szeretne kutyát, mert az a nap 24 órájában szeret, nem csak napi 15 percben, mint a macska.

Na de kérem, micsoda 15 perc az?!
Szerintem bőven megéri.

Én főzök, Medvegy elmegy zuhanyozni. Egy idő után gyanakodva (és pucéran) kinéz hozzám.
Én: Hát te?
Ő: Régóta nem köhögtél, gondoltam leellenőrzöm, megvagy még.

Ez az életem manapság.

Nem tudom, meddig lehet még szarul lenni, de egyre agresszívabb leszek tőle, hogy nem tudok nyelni, beszélni és egyáltalán, a magam elé bambulásnál komplexebb dolgot kivitelezni.

Amikor a kenyér már negyed órája a sütőben van, és rádöbbenek, hogy teljesen kihagytam belőle a sót.

Talán mégsem kéne erőltetnem ezt a nagy produktivitást, amíg nem vagyok ha nem is 100%os, de legalább a megszokott 70-80%os.

Anyukám: Na hogy vagy?
Én: Szarul, de már alakul.
Anyukám: Azért lenne erőd elmenni Hádázni délután?
Én: ...annyi talán még van.

Hát így lett színes nyári ruhatáram.

Olyan hangom van, hogy amikor este sétálni mentünk, körözni kezdtek körülöttünk a denevérek. De legalább már tudok beszélni, ez már előrelépés.

Sikerült lebetegednem.
A tegnapi napot úgy csináltam végig, hogy már reggel 37.4et mértem, dél körül már éreztem magamon a láz jeleit (fájt a bőröm és a veséim tájéka), és amilyen elképesztő szerencsém van, a szerda az a nap, amikor 10kor tesivel kezdek és egy fontos és három katalógusos előadás követi, vagyis negyed 7ig úgy haldokoltam, mint még soha. Hazafelé komolyan megfontoltam, hogy ha nincs hely a trolin, megkérek valakit, hogy adja át a helyét.

Itthon se lett sokkal jobb, de innentől inkább pszichésen viselt meg a dolog: főznöm kellett volna meg intézni a saját kis ügyeimet, de egyszerűen nem ment. Rettentően nyomorult érzés volt.
(Ja és nagyon rossz beteg vagyok: nem kérek segítséget, nem kell semmi és a tanácsoktól egyenesen beagresszívulok. Ilyenkor békén kell hagyni és megfelelő mennyiségű részvétet kell irányomba mutatni, de azt is távolról)

Az éjszakát túléltem és már lázam sincs (hangom se nagyon, de ez már részletkérdés), és a lényeg: jó a közérzetem és tudok gondolkodni. Szóval úgy tűnik, megmaradok.

(Egy-egy ilyen betegség mindig rádöbbent, mennyire nem értékelem az olyan, magától értetődő dolgokat, mint a FÁJDALOMMENTES NYELÉS. Kis apróság, de pokolian idegesítő.)

Ma eszembe jutott, hogy amikor először felütötte a fejét a depresszióm, milyen fontos szerepet kaptak a színházjegyek.

Mert nagyon szerettem színházba menni és mivel akkoriban az jelentette az egyetlen örömforrásomat kis tyúkszaros életemben, rendszeresen kaptam a szüleimtől, biztos időközönként és mindig vagy egy hónappal előre - így volt mire gondolnom, amit várhattam a jövőben és tudhattam, hogy biztosan jó lesz.

És kiraktam jól látható helyre, hogy ha ránézzek, eszembe jusson, hogy azért érdemes még valamiért ezt az egészet.

Jelenlegi egyetlen motivációm a tanulásra:
Már megszoktam az ösztöndíjat, és a következő félévben is sok színházjegyet szeretnék venni belőle.
(el akartam vinni Medvegyet is A Lepkegyűjtőre, de már nem volt rá páros jegy (?!?!?!?!?!), viszont már annyira belehergeltem magam, hogy nem bírok várni és megnézem egy hónap múlva egyedül. és tudom, nem vagyok normális.)

Nem töltöttem fel Anyák napján anyukámmal közös képet facebookra, és nem is írtam ki, hogy szeretem vagy hogy ő a legjobb anyuka a világon. Mileszmost.

Állítólag nagyon hasonlítunk, bár itt még nem nagyon látszódik bennem az anyukám, még túl böngyör, szöszi és pufi vagyok.

Most találtam egy blogot, aminek az írója sorozatosan panaszkodik, hogy milyen rossz hogy ő már nagyon gyereket akar, a pasija meg nem, több posztban is emlegeti, ERRE A KOMMENTEK KÖZÖTT FELTŰNIK A PASI. Ez nekem olyan fura, hogy gyorsan be is zártam és pucoltam onnan.
Medvegy olvassa a blogomat, nincs is vele gondom, de eszembe nem jutna a háta mögött, itt panaszkodni rá, ahol tudom, hogy úgyis megtudja.

A Lepkegyűjtő

Itt voltam ma a szüleimmel.
Őszintén szólva legszívesebben fejbe rúgnám a közel tíz évvel ezelőtti énemet, aki az Operettszínházban arra csorgatta a nyálát, hogy Bereczki milyen jóképű és milyen jól énekel, miközben basszameg ebben az emberben ennél sokkal több van.
Hihetetlen jó volt a darab, teljesen a hatása alatt vagyok, és szerintem sokat fogok még rajta pörögni magamban.
(tök unalmas, manapság csak jó mozi- és színházélményeim vannak... ennyi mondjuk jár, ha már ritkán járok, az legyen elképesztő)

(ja és 10/1)

Tegnap megkérdeztem Medvegyet, hogy a fenekem lett jobb, vagy csak jobban viszonyulok hozzá (évek kihagyása után a héten többször is farmert húztam). Pár másodpercig nézegette a kérdéses részemet, majd kijelentette, hogy szerinte mindkettő. Hát jó.

A héten beszélgettünk róla, ki mit ad anyák napjára, és én magamban kiröhögtem az egyik lányt, aki mondta, hogy kézzel készít valamit, hogy haha micsoda lúzer, erre itt vagyok szombat este, és kézzel készítek valamit holnapra. Na és most ki a lúzer..?

Az a fura helyzet állt elő, hogy elírtam apám email címét, és egyszer csak válaszolt egy fószer, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint nekünk.

A családfakutatás házhoz jön.

(az igazán ciki viszont az, hogy a neten vett, nyomtatásra váró színházjegyet küldtem el nekik, úgyhogy most kicsit izgulok, hogy holnap legalább előbb érjünk oda, mint ők)

Ma voltunk Medveggyel futni a Margitszigeten.
Az egy dolog, hogy mivel az éjszakai edzésekhez vagyok szokva (csak akkor vagyok hajlandó elindulni, ha teljesen lement a nap és sötét van, vagyis fél9 után), hihetetlen megalázónak éltem meg, hogy mások látják a szenvedésemet - de mivel még a pálya is fel van túrva, néhol a főúton kellett futni, máshol pedig simán bevezettek a hotel parkolójába. Váh.

Mindegy, van egy eredményem, már csak az a cél, hogy nyár végére megállás nélkül menjen ugyanez, és remélhetőleg kicsit gyorsabban (mivel még többször belesétáltam, ez nem számít sikeresnek a 101es listán).

Nem vagyunk már tizenévesek, sem elsőrandisok, ráadásul vizesek vagyunk és vörös a fejem - de nem álltam meg, itt egy smacizós kép.
Jó, jó, már megyünk is szobára.