no ragrets

Itt van előttem egy kitöltött jelentkezés egy május végi félmaratonra, és konkrétan egy kattintás választ el a véglegesítéstől.

Úgy, hogy december óta a busz után sem vagyok hajlandó futni és amúgy is egy dagadt darab szar vagyok.

Nagyon meg fogom én ezt még bánni.

- Mi biztos ugyanarra a főiskolára jártunk, a Vas utcába? - kérdezte a gyakorlatvezető* gúnyosan, amikor nem tudtunk szondatápszereket mondani.
Gyűlölöm, amikor valaki olyasvalamivel aláz, amit ő amúgy azért tud, mert évek óta napi szinten dolgozik vele - én pedig egy évvel ezelőtt vizsgára felsorolás-szinten bemagoltam, nyilván nem fogok emlékezni rá.
Lehet én vagyok butthurt, de kezdek ingerült lenni, amikor meglátom egy-egy oktatón ezt az arckifejezést, ha nem tudunk valamit:

*ugyanez az oktató viselkedett totál awkward módon ágy melletti tanácsadásokkor (mi shadowing-oltunk, és soha nem mutatott be minket, szóval a betegek általában csak lestek ránk, hogy mi meg mit keresünk itt), lett nem egyszer ingerült értetlen beteggel, és összességében nem éreztem sem emberileg, sem szakmailag követendő példának.

Kedvencem környezettudatos facebook csoportokban:

"Száműztem a fürdőszobából a durva kemikáliákat tartalmazó kozmetikumokat..."

...szóval drogériás sampon-dezodor helyett szódabikarbónát ken a fejbőrére, hajára, hónaljára.

Szakdolgozat fronton a helyzet változatlan, másokéhoz boldogan nyújtok segítséget, irodalommal, statisztikával, ötleteléssel és lelki támasszal, csak az enyémmel ne kelljen foglalkozni.
Viszont az egyik beteg anyukájával csevegve szóba került a témám, és érdekesnek találta, még mesélt is hozzá sztorikat, szóval I've got that going for me.

A nagy gazdasági megszorítások idejében csak kicsit töltött el szorongással, mielőtt leadtam volna 11ezer forint értékű luxy macskakaja rendelést, de megtettem.
Úton is van felénk hat és fél kiló, szóval akárhogy is, a dögök remélhetőleg így kisebb eséllyel sorvadnak el az éhségtől vagy rágják le a lábunkat vagy az arcunkat.

Huszonhét évesen kell bevallanom magamnak, hogy én tulajdonképpen nem szeretem a kelbimbót, szóval innentől azt hiszem, ezt nem erőltetem. Annyi más zöldséget imádok, amit más nem: paradicsomot, káposztát, leveles zöldeket nyersen, vagy brokkolit, zöldbabot vagy spárgát, szóval ezzel a kudarccal meg kell tanulnom együtt élni.

Másmilyen márkájú sót vettem, mint amilyet egyébként szoktam, szóval az utóbbi időben a szokottnál is sótlanabb minden, én pedig már szorongva sózok főzés közben.

Pó még mindig nagyon anyás, követ, szeret, bújik, de kiegészítésül valamiért újabban kerüli az apját*, arrébb hengeredik, ha Medvegy lefekszik mellé.
Medvegy nemrég elégelte meg, nézem, ahogy gyengéden megsimogatja.
- Malac... - szól hozzá halk, lágy hangon. - ...baszódj meg.

Minek nekünk nagy lakás, úgyis egy kupacban vagyunk mind

*Annak a nem túl dicső esetnek az ellenére, amikor a macskák összeverekedtek, én rájuk szóltam, mire Pó rám is morogni kezdett - és itt úgy egy percig ment a "rám te morogj!" - morr - "azt mondtam, ne morogj!" - morr - "NYUGODJ MÁR MEG ÉS NE MOROGJ" roppant felnőtt párbeszéd.
De aztán mindannyian lenyugodtunk és happy end.

Ma gyakorlat után voltam konzultáción, bár valódi megbeszélés nem történt - elvégre nem azért nem haladok, mert megakadtam vagy valamit nem értek, egyszerűen lusta darab szar vagyok és nem ülök le írni -, csak aljas módon ki akartam csalni egy kis buksisimit a konzulensemtől, hogy ügyes vagyok, meglesz ez, csak így tovább.
Megtörtént, elégedetten hazajöttem, és most a sok melótól kimerülten heverek az ágyon a macskával a lábamon.
Why am i like this.

Napok óta beteg emberek vesznek körül és szabadidőmben beteg barátaimat látogatom hobbiszinten, ha most megúszom, adok az immunrendszeremnek egy pacsit.

Amúgy van itthon maszkunk, csak nem hordjuk

BFF és én lefoglaltuk a következő utunkat, már várom nagyon.

Meg a pénteket is, Medveggyel mindketten szabadságon leszünk: hétköznap délelőtt a városban lenni még mindig olyan érzés, mint régen lógni a suliból. Jó értelemben.

The world is a hellish place, and bad writing is destroying the quality of our suffering.

Bűnös hobbim trash "írói" blogokat olvasni, azokon belül is a kedvenceim, ahol olyan kezdő írói hibák jelennek meg vagy halmozódnak fel (a klasszikus helyesírási hibákon túl: vesszők túltengése-hiánya, igekötők és összetett szavak kóros különíródása, stb), amikor az "író" azt hiszi, attól lesz szofisztikált egy egyszerű mondat, ha rettenetesen túlgondolja és minden szóra egy szinonimát használ, mint Joey a Jóbarátokban ("két tiszta lelkű ember nagy szívvel" - "higiénikus pszichéjű homo sapiens duó termetes aortapumpával"), vagy amit én is sokáig műveltem: amikor mindenkinek angol neve van és tipikus amerikai filmes-sorozatos közhelyekben élnek (általában high school-osokban, pl. "klikkekre osztott ebédlő" jelenettel), de minden más jellegzetesen magyar - mert hát az angol nevek jobban tetszenek, de az általános háttérhez már lusta voltam kutatni, hogy a többi is stimmeljen.

De így alkotódnak olyan mondatok, ami pl. a jelenlegi kedvencem (a legkedvencebb mondatomat kiemeltem):
/a 15 éves szereplők első randevújukra készülnek, és még konkrétan a randi előtt a lány bemutatja a szüleinek a fiút - a helyzet realitását eleve dobjuk ki az ablakon (bocsánat, a nyílászárón) és koncentráljunk a jelenetre/

"Bekísérte a nappaliba és a lány szülei már ott vártak rájuk. Alice apja ingben, élére vasalt nadrágban és szivarozva ült egy drágának tűnő kanapéban. Mellette közvetlenül egy kis asztal, amin egy hamutál foglalt helyet. Bal keze felé hatalmas ablakok sorakoztak egymás mellett, szép függönyökkel eltakarva a belteret. A nyílászáró felett nagyobb klíma próbálta kiszívni a szivar végtermékét. Alice apja bajszos, őszes szőke hajú, komor tekintetű férfi volt, aki egyenes háttartással és láthatóan sok tapasztalattal rendelkező személyisége tiszteletet parancsolt a fiúban. Oliver nagyot nyelt és abban reménykedett, hogy tényleg nem akarják megenni. Két másodperc alatt úgy vélte, képtelen lesz meggyőzni az időseket arról, hogy ő megfelelő társaság lehet a lányuknak."

Boldog Valentint

Beültem egy Starbucksba szakdolgozni.

A velem szemben lévő asztalnál egy pár ült, akik egyre látványosabban veszekedtek, ami akkor lett igazán egyértelmű, amikor a csaj elővette a telefonját és korábbi üzeneteket olvasott fel (youre fucked, bro).
A csaj egy idő után már sírt is.
Én meg ültem a laptopom mögött, bedugott fülekkel, amiben nem szólt a zene, fullba nyomva a Joe Goldberget.

Kiolvastam az első Vaják novelláskönyvet, még magamat is megleptem vele, mennyire tetszett, egy csomó részt olvastam fel Medvegynek röhögve ("Ezt te szúrtad el, barátom. Annyira vagy te horgász, amennyire a kecske segge trombita." vagy "A következő néhány perc azzal telt, hogy erős tusakodás közepette kölcsönösen sértegették és rugdosták egymást. Geralt, ha egyáltalán örülhetett valaminek, akkor csakis annak, hogy senki nem látta, mert a jelenet határozottan idiótán festhetett."). Azt hittem, csak egy könyvre szól majd a lelkesedésem, de szerintem folytatom majd a másodikkal.

És most akkor egy óra után nekiállok ténylegesen növelni az oldalszámomat.

HIGHER

Új hobbim: rákeresek a Sabaton dalokban szereplő történelmi eseményekre, és aztán az arcomon fekve depizek és sajnálom az emberiséget.

Hétfőn kezdődik a Nagy Gyakorlati Félév, na ki kezd egyből a konyhai gyakorlattal? Nagyon remélem, hogy nem csak két hét mosogatás lesz belőle - mondjuk akkor is sokat tanultam, amikor két hétig csak mosogattam, szóval állok elébe. Még kis unikornisos füzetet is vettem, ami pont belefér a köpenyem zsebébe.
Most lelkes vagyok. Szerintem kivergődtem a november-decemberi mélypontról, csak mivel lassabb folyamat volt, nem vettem észre azonnal.

Viszont szakdolgozathoz azóta nem adtam hozzá egy karaktert sem (35ezer valamennyinél tartok), szégyen és gyalázat.

Mondtam már, hogy filmek/sorozatok orosz low budget verziói sosem lesznek nem viccesek?

ÚJ NIGHWISH SZÁM!
Tiszta időutazás, nagyon erősen folytatja az előző album hangulatát, ebből kifolyólag nekem ráfüggésgyanús.
Itt Medvegy kiröhögne, mert nekem még a Sonata Arctica Life-ja is tetszett tavaly, meg a szám a Berlini Állatkert elefántjairól, ami amúgy egy kamu.

Lehet a facebook feedemre valamilyen szűrőt feltenni? Mert a híreket továbbra is szeretném követni, de a napi öt vírus-update-tel már kezd kicsit tele lenni a hócipőm.

Vannak poénok, amiken szerintem életem végéig felröhögök majd, ha eszembe jutnak, és az egyik például amikor egy több iskolával közösen szervezett kiránduláson a másik iskola kísérőtanára, V... P... bemutatkozott és lazázva hozzátette, hogy szólítsuk csak VéPének, mi meg onnantól a barátnőimmel VPOP-nak hívtuk.

Elküldtem a konzulensemnek a megszült 14 oldalt, visszaírt három megjegyzést (az egyik alcím csonka maradt és két helyen nem jelöltem forrást) és hogy húzzak bele.
Nekem semmi sem jó, motyogta maga elé a lány, aki két napig szorongott az esetleges kritika miatt, erre most egy pillanatnyi megkönnyebbülés után újra szorong, hogy mi az, hogy nem kell semmit javítani? nincs benne hiba? biztos nem is olvasta el alaposan.

Egyéb kalandjaim: hazafelé jövet a híresen huzatos téren gyakorlatilag átfújt a szél (pedig súlyozott még nyolc konzerv macskakaja), az utóbbi két hétben ma hatodszor álmodtam azt, hogy egy szigorlatom mégsem lett meg és végül a tündérpornó helyett a witcherpornót vajákot kezdtem olvasni.