Úton is van felénk hat és fél kiló, szóval akárhogy is, a dögök remélhetőleg így kisebb eséllyel sorvadnak el az éhségtől vagy rágják le a lábunkat vagy az arcunkat.
Huszonhét évesen kell bevallanom magamnak, hogy én tulajdonképpen nem szeretem a kelbimbót, szóval innentől azt hiszem, ezt nem erőltetem. Annyi más zöldséget imádok, amit más nem: paradicsomot, káposztát, leveles zöldeket nyersen, vagy brokkolit, zöldbabot vagy spárgát, szóval ezzel a kudarccal meg kell tanulnom együtt élni.
Másmilyen márkájú sót vettem, mint amilyet egyébként szoktam, szóval az utóbbi időben a szokottnál is sótlanabb minden, én pedig már szorongva sózok főzés közben.
Pó még mindig nagyon anyás, követ, szeret, bújik, de kiegészítésül valamiért újabban kerüli az apját*, arrébb hengeredik, ha Medvegy lefekszik mellé.
Medvegy nemrég elégelte meg, nézem, ahogy gyengéden megsimogatja.
- Malac... - szól hozzá halk, lágy hangon. - ...baszódj meg.
 |
| Minek nekünk nagy lakás, úgyis egy kupacban vagyunk mind |
*Annak a nem túl dicső esetnek az ellenére, amikor a macskák összeverekedtek, én rájuk szóltam, mire Pó rám is morogni kezdett - és itt úgy egy percig ment a "rám te morogj!" - morr - "azt mondtam, ne morogj!" - morr - "NYUGODJ MÁR MEG ÉS NE MOROGJ" roppant felnőtt párbeszéd.
De aztán mindannyian lenyugodtunk és happy end.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése