Vannak poénok, amiken szerintem életem végéig felröhögök majd, ha eszembe jutnak, és az egyik például amikor egy több iskolával közösen szervezett kiránduláson a másik iskola kísérőtanára, V... P... bemutatkozott és lazázva hozzátette, hogy szólítsuk csak VéPének, mi meg onnantól a barátnőimmel VPOP-nak hívtuk.
Elküldtem a konzulensemnek a megszült 14 oldalt, visszaírt három megjegyzést (az egyik alcím csonka maradt és két helyen nem jelöltem forrást) és hogy húzzak bele.
Nekem semmi sem jó, motyogta maga elé a lány, aki két napig szorongott az esetleges kritika miatt, erre most egy pillanatnyi megkönnyebbülés után újra szorong, hogy mi az, hogy nem kell semmit javítani? nincs benne hiba? biztos nem is olvasta el alaposan.
Egyéb kalandjaim: hazafelé jövet a híresen huzatos téren gyakorlatilag átfújt a szél (pedig súlyozott még nyolc konzerv macskakaja), az utóbbi két hétben ma hatodszor álmodtam azt, hogy egy szigorlatom mégsem lett meg és végül a tündérpornó helyett a
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése