2021. augusztus 7., szombat

A szerződés aláírásakor azt mondták, elseje és tizedike között van fizetés, szóval én elseje óta obszesszíven csekkolom a telefonomat, mikor jön az értesítő a bankos apptól.
Aztán ma nem bírtam tovább, és megkérdeztem az egyik munkatársamat, mikor szoktak utalni.
Tizedikén.
De legalább a payslip megérkezett már arról, mennyit fogok kapni, szóval mégsem érzem úgy, hogy csak extra keményen önkénteskedem.

Ugyanitt a mai munkanap pokoli volt, nyitástól voltam (ami hajnali 5:30), és az egyik munkatársam valamiért abszolút gyökérként kezelt, pedig esküszöm nem vagyok az: rutinosan levegőnek nézett és megcsinált helyettem feladatokat, amik amúgy rám voltak osztva, a mélypont az volt, amikor hallottam a headsetben, hogy valaki kérdezi tőle, van-e valamilyen szendvics, ránéztem és mutattam, hogy van, mire elsétált mellettem és megnézte, én meg álltam, hogy oké bocs, akkor megbaszódom.
Ráadásul szünetre is a szokásosnál később engedtek csak ki, ja és kifogyott a vegán kaja, szóval nem volt mit ebédelnem - ez a baj azzal, hogy már jobban vagyok, régen olyan stresszes voltam, hogy egyáltalán nem bírtam enni, de már szarok bele és a műszak felénél elkezd korogni a gyomrom.

Ja és a hab a tortán az volt, hogy miután óráknak tűnő tűzgyújtós és egyéb erőszakos fantáziálás után végre véget ért a nap, letéptem magamról a kötényem és indultam volna haza, megállt előttem a menedzser, hogy ugye tudom, hogy lehet megyek self isolationbe, én meg nevettem, mire kiderült, hogy a tegnapi műszakunkból pozitívat tesztelt az egyik munkatárs, ha a PCR tesztje is pozitív lesz, a jövőhetet itthon töltöm, és azóta nem nevetek.

2 megjegyzés:

  1. Ne is mondd, mi most kerültünk munkaviszonyba a közalkalmazottiból, én is tizedikéig fogok fizut kapni, ami igen, tizedikét jelent, max ha hétvégére esik, akkor lesz előbb. Rohadt nehéz lesz átállni a szolgáltatók miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak azért voltam optimista, mert D cégénél is azt mondták, hogy elseje és ötödike között fizu, ami általában tényleg elseje vagy másodika:'D egy idő után csak rááll az ember, csak így meg ingyen munkaerőnek érzem magam:D

      Törlés