A fájós térdem kapcsán elgondolkodtam, hogy milyen érdekes, a fizikai fájdalom sosem tartott vissza attól, hogy azt csináljam, amit szeretek.
Évekig lovagoltam, annak ellenére, hogy többször estem le (nem éppen shetlandi póni méretű) lovakról, az ilyen-olyan feltörésekről nem is beszélve.
A biciklibaleseteimről egy külön posztot írhatnék, a legkevésbé emlékezetes az, amelyikre én nem is emlékszem, csak mások elbeszéléséből: egy kissé beütöttem a fejem.
A lábamról pedig már többször nyúzattam le a bőrt vagy növesztettem szép számú vízhólyagot, mert nem vagyok hajlandó lemondani a sétáimról.
Úgyhogy ma is megyek kocogni.
Majd elmúlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése