Tegnap találkoztunk az egyetlen druszámmal az évfolyamban, akinek csupán annyi a bűne, hogy ugyanazt a nevet kapta, amit én (nem a Sieglinde-et, az igazit).
Tudvalevőleg egy igen féltékeny ember vagyok, és szeretem csak a sajátomnak tudni (többek között) a szerelmemet, a szüleimet, a barátaimat, a macskámat, a kajámat, a könyveimet, a ruháimat, a tányéromat-bögrémet, samponomat, fésűmet, vagyis gyakorlatilag mindent, beleértve a nevemet is.
(Nem kell diplomás pszichomókusnak lenni, igen: gyakorlatilag egykeként nőttem fel, nem csak nem akartam, de nem is kellett osztozkodnom soha. De én erre gyárilag képtelen vagyok, ilyen voltam kicsinek is, ha mellém ejtettek volna egy kistestvért, én szerintem éjjel párnát nyomtam volna az arcába, hogy TE UGYAN ENGEM KI NEM TÚRSZ INNEN NYOMI)
Hiába nyugtattak meg a többiek, hogy nekik én leszek A Sieglinde, meg hogy szebb vagyok meg vékonyabb, meg nem is illik rá, ez engem nem érdekelt. Ha tekintettel ölni lehetne, már csak egyedül lennék a nevemmel az évfolyamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése