Ma megtörtént Kicsi Kincsem (aka Dorci, a macska) férfiatlanítása.
Egyedül voltam, mert felnőtt vagyok, és a felnőtteknek nincs szükségük más felnőttek kíséretére, ha felnőtt dolgaikat intézik.
A váróban még egész jól voltam, a dokival is határozottan fogtam kezet és közöltem a nevem, Dorc állapotát és a szükséges beavatkozást. De amikor megkapta az altató injekciót, és elkezdett szédülni majd kifeküdt, én folyamatosan simogattam és először csak nagyokat nyeltem, aztán amikor kidőlt, én elkezdtem bőgni, de úgy, hogy a beavatkozás alatt ki kellett mennem az utcára.
Most itthon vagyok az önkívületi állapotban leledző jószággal. Egy kis időre felkelt, akkor megpróbált elvergődni az alomig, de amikor elkaptam, az erőlködéstől behányt, majd be is kakilt. Majdnem megszakadt a szívem, amikor láttam, a tekintetéből süt a szégyen.
Hosszú lesz ez a nap.
2013. október 30., szerda
2013. október 29., kedd
Még az év elején csináltam egy "To Do 2013"-at, vagyis amit tenni szándékoztam ebben az évben. Nemrég visszanéztem, hogy csekkoljam, hogy is állok, és az egyik hülyeség volt a sok közül, hogy elolvasok 50 könyvet. Molyon végigszámláltam, amiket valóban befejeztem, nem csak abbahagytam ebben az évben, és pont a felénél tartok. Gáz.
Főleg, hogy a filmekkel is le vagyok maradva. Ma megnézem a Sunset Boulevard-t, és szerintem Medvegyet rá tudom venni a Rockyra valamelyik este (vagyis rá tudom venni, hogy vegyen rá, mert én nagyon nem akarom).
(amúgy ha ma állítanám össze, sokkal több filmet írnék bele, pl. A taxisofőr nem tudom, hogy maradhatott le)

2013. október 27., vasárnap
Szeretem a férfiak ujján a karikagyűrűt.
Ebből a szempontból menthetetlenül romantikus vagyok, és szeretem azt hinni, hogy üzenete van.
"Van a világon egy nő, aki ennek a párját hordja; ő főz nekem és én akkor is megeszem a főztjét, ha elrontotta. Neki hagyom, hogy beleegyen a süteményembe, miközben ő salátát eszik. Ő bármit visel, gyönyörű. Hagyom, hogy elfoglalja a fürdőszobát, ő pedig lehajtja utánam a vécéülőkét. Nekem az ő mosolya a legszebb a világon, mert szeretem őt, és ő is szeret engem."
Ez a látásmód egészen új, kiskoromban csak annyi esett le, hogy dehát gyűrűt a nők hordanak (a fülbevalós férfiakat egészen sokáig nem tudtam hová tenni).

2013. október 24., csütörtök
Nem láttam a macskát délután kb. négy óta.
Úgy ötpercenként lesek az ablak felé és hullámokban önt el a szorongás. Ráadásul amekkora szerencsecsomag vagyok, ma reggel vettem le a nyakörvét (benne a telefonszámommal) egy napra, nehogy kikopjon a kis szőrikéje a nyakán.
UPDATE: Hajnalban hangos nyávogásra ébredtünk, egymáson átesve engedtük be, megetettük és visszaaludtunk, vele a lábunknál. Elég büdös, szerintem az állattemetőből jött.
Visszaraktam rá a nyakörvet.

Címkék:
ADRENALIN,
ami nyomaszt,
Dorci
2013. október 23., szerda
Nem is tudtam, hogy mennyire hiányzik a csend, a föld a talpam alól, az avar illata, a falevelek.
Azért jó volt vidéken felnőni, ott valahogy gyorsabban észrevettem, hogy itt az ősz. És nem abból, hogy elő kellett vennem a kabátomat és finomabb lett az alma.
2013. október 21., hétfő
Ezzel két dolgot szeretnék közölni:
1: újra elkezdtem fotózni, és visszaállítottam manuálisra. Tekergessem én a blendét, játszogassak a záridővel!
2: nincs az enyémnél cukibb macska a világon
(mitől ilyen sárga ez a kép..?)
Díjat kaptam Mártitól! Köszönöm!
Nem akarok genyulni, de a feladatok csaknem felét el fogom sunnyogni, ugyanis tovább kéne adnom. De mivel nem olvasok sok blogot, csak ugyanazoknak tudnám továbbadni, akiknek eddig is, és nem szeretem magamat ismételni.
A hét dolgot viszont elmondom magamról, senki sem tud visszatartani:
(bár igazából nem tudom, mi újat mondhatnék, lassan három éve ide írogatom minden felmerülő hülyeségem)
1. Macskabuzi vagyok, elég extrém szinten tolom, nekem tényleg a komplett macskapopuláció a barátom. Ebből kifolyólag nem szeretem a kutyákat, de rettentő gyorsan megtalálom velük a közös hangot, kedvenc hobbim a "kutyával őrzött" területek kutyáit addig dögönyözni, hogy nyálcsorgatva mutatják a pocakjukat.
2. Kicsit csálé a fogsorom, amit ugyan nem szabályoztattam, mert nem is vészes, meg mindenki szerint én így vagyok én, de egy kicsit mégiscsak szégyellhetem, mert többször azon kapom magam, hogy ha nagyon nevetek, a szám elé kapom a kezem.
3. Van egy londoni telefonfülkére hasonlító perselyem, amibe minden héten beledobálok pár százast és kétszázast. Különösebb célom nincs a gyűjtögetéssel, de ha megszorulok, jól jön, hogy be tudok valahová nyúlni némi apróért.
4. Nem nézek romantikus filmeket és regényeket sem olvasok: szeretem az olyan történeteket, ahol nem egyszerű felfedezni a romantikát, vagy van, csak nem hétköznapi.
5. Régen szinte minden oldalra másmilyen nevet választottam, sőt, MSNen szinte havonta cseréltem, bármire, ami éppen megtetszett. Az Ezelivel tudtam először azonosulni, ahhoz nagyon sokáig ragaszkodtam, és mai napig szeretem, csak hát kinőttem. Már Sieglinde-ként futok, és gondolkodom rajta, hogy Némethonban felveszem majd második névként.
6. Elég nyugtalanul alszom, ha egyáltalán nagy nehezen elalszom: nehezen találok kényelmes pozíciót, fészkelődöm, felébredek, beszélek, hülyeségeket álmodom. Kiskoromban azért nem lehetett emeletes ágyam, mert többször addig forgolódtam, hogy reggel a padlón ébredtem.
7. Nem szeretem a koncerteket, évente kb. egyre megyek. Tudom, szégyen-gyalázat, de jobban szeretem a vegytiszta studiózenét.

2013. október 19., szombat
A sok idióta amerikai nem tudom, miért fürdet kényszeresen minden állatot. A legtöbbnek semmi szüksége rá, némelyiknek meg kimondottan árt.
De nagyon cuki videókat lehet róla csinálni.

Medvegy nemrég rávilágított, hogy egy saját kis világban élek, ahol én mondom ki az axiómákat, és ugyan nem én vagyok az Isten (hanem valamiféle egyéni, mindenható és jóságos zsidó isten), de én közvetítem a kinyilatkoztatásait.
Kicsit skizo, de majdnem tökéletesen lefedi a valóságot.

2013. október 16., szerda
Kedves Peti,
gratulálok a tyúkeszű csajodhoz, aki ahelyett, hogy a csuklójára tetoválta volna, inkább egy frissen festett aluljáró falára fújta óriási méretben ezt az örökérvényű (hahahahahhahahahaha) kijelentést.
by S.
2013. október 14., hétfő
Onnan lehet tudni, hogy egy sorozatszínésznő teherbe esett, hogy hirtelen valami hülye indokkal epizódokra ágyba kerül/feltűnően csak cicitől (ami egyébként óriási) fölfelé veszik és csak a püffedt arca látszik.
Nem feltűnő. Tényleg.
Nem feltűnő. Tényleg.
2013. október 12., szombat
2013. október 11., péntek
Holnap közel egy év kihagyás után megújítom a tagságomat a könyvtárban.
Úgy voltam vele, jobban járok, ha nem is kísértem magam, az egyetem mellett úgysem lesz időm olvasni. De arról megfeledkeztem, mennyit jártam oda, ha rosszul éreztem magam, és milyen jól éreztem magam a könyvek között.
Kell most.
Nem tudom, hogyan nem jöttem rá hamarabb.

2013. október 9., szerda
2013. október 7., hétfő
Négy éve ilyenkor izgatottan feküdtem a kislányszobámban, az egyszemélyes ágyamon, és nem tudtam aludni az izgalomtól, hogy mennyi új dolog előtt állok. És ezek a valóság nyomába sem érhettek.
Egy csomó új film, könyv, város, ember. Műszaki cuccok, számítástechnikai szakszavak, játékok. ELTE. Munkavacsorák, kiöltözve stepfordi feleségnek lenni. Receptek, tisztítószerek, kedvenc törlőkendő. Költözés, felújítás, saját kis lakás, benne saját macska.
Csókok, szerelmi vallomások. Szex. Sok. (na ezt 17 évesen nem gondoltam volna)
Jegygyűrű. Közös jövő ígérete.
Jó kis négy év.
Szeretlek.
2013. október 4., péntek
Vicces, hogy mióta szarkasztikus bloggerkörökben csak "idézetes bloggerhölgy"ként emlegetett leányzó befutott és egész remekül megél abból, hogy az a neve, ami, egyre többen próbálják utánozni. Engem speciel egy példányban sem fogott meg, de mióta a klónjai ellepték az internetet, a "jelenség" kimondottan idegesít.
Things I Love Thursday
♥ Grace Klinika - el is felejtettem, mennyire szeretem Christinát ♥ mennyei őszi alma ♥ bipoláris macska - néha legszívesebben kihajítanám az ablakon, de utána hihetetlen cuki ♥ Dots - Medvegy fedezte fel, bemutatta nekem, és amilyen büszkén villogott vele, mostmár vért izzad, hogy megdöntse a rekordjaimat ♥ hamarosan évfordulunk ♥ IKEA ♥ vaníliás illatgyertya ♥ eritrites csokis keksz ♥ vajas zabpirítós ♥ C-vitamin ♥ háromnapos hétvége közösen kilátásban ♥ Alice Cooper - Poison ♥
most ennyire futja, ez is több a múlt hetinél.
2013. október 2., szerda
A. What are your favourite smells?
J. Can you sew?
X. Have you ever broken a bone? If so, how did it happen?
Nem tört soha, csak elmozdult, amikor a s.ggfej padtársam a kezemre tolta a iskolapad lapját. Egy hónapig gipszben rohadt az egész bal karom.
Y. How do you like your eggs?
Kicsit nyersen, mint mindent.
Z. What was your last argument about and who with?
Sülő sütemény, kenyér, fahéj, Medvegy nyaka, Dorc pocakja
B. Can you go a whole day without caffeine?
Az egész eddigi életemet alkalmi kávéfogyasztóként éltem, számomra nem esszenciális a koffein.
C. Who knows more about you than anyone else?
Medvegy, a szüleim és a nőgyógyászom.
D. What song did you last listen to?
Alice Cooper - Bed of Nails. Ez van, unalmas vagyok.
E. Do you have a crush on anybody?
Igen, az eritritolon. Energiamentes természetes édesítő, mellékíz nélkül? Szerelem volt elsőlátásra sütésre.
F. Do you like The Beatles?
Régen nagyon szerettem, de azóta kicsit komplexebb zenék felé fordultam. Mondjuk a Girl meg az Eleanor Rugby mai napig nagy szerelem.
G. If you could choose one color to wear for a whole year, what color would you choose?
Fekete. Ma is csak abban voltam (oké, a gatyámon volt néhány pillangó).
H. Do you cook often?
B. Can you go a whole day without caffeine?
Az egész eddigi életemet alkalmi kávéfogyasztóként éltem, számomra nem esszenciális a koffein.
C. Who knows more about you than anyone else?
Medvegy, a szüleim és a nőgyógyászom.
D. What song did you last listen to?
Alice Cooper - Bed of Nails. Ez van, unalmas vagyok.
E. Do you have a crush on anybody?
Igen, az eritritolon. Energiamentes természetes édesítő, mellékíz nélkül? Szerelem volt első
F. Do you like The Beatles?
Régen nagyon szerettem, de azóta kicsit komplexebb zenék felé fordultam. Mondjuk a Girl meg az Eleanor Rugby mai napig nagy szerelem.
G. If you could choose one color to wear for a whole year, what color would you choose?
Fekete. Ma is csak abban voltam (oké, a gatyámon volt néhány pillangó).
H. Do you cook often?
Hetente többször, az gyakori, nem?
I. What was the last film you watched? Did you like it?

Ingmar Bergman Szűzforrása, rettentően tetszett.
J. Can you sew?
Gatya szárát föl- meg gombot vissza-, de úgy ennyi.
K. What is your favorite fruit?
K. What is your favorite fruit?
ALMA.
L. Are you health conscious?
Igen, határozottan.
M. Go do the Kinsey scale test, what number result did you receive?
Valamit nagyon benéztem, mert egy teszt ébresztett rá, hogy leszbi vagyok. Odafigyelve az eredményem már exclusively heterosexual. Nem vagyok meglepve.
N. Do you curse a lot?
Csak ha dühös vagyok.
O. When was the last time you had a pint of beer?
Soha nem volt még ilyen, nem vagyok férfi.
P. Are you pro life or pro choice?
Ezt már kifejtettem korábban egy dühödt blogbejegyzésben.
Q. Is there a certain food you often crave for no reason?
Mindig periodikusan ráfüggök egy kajára, jelenleg a vajas pirítós az.
R. What was the last book you purchased?
Ennél zöldebb nem lesz
S. Where was your last vacation?

München, de már tervezem a következőt. Nem tudok megülni a fenekemen.
T. Do you shave your pits?
Epilálom.
U. Did you ever play seven minutes in heaven?

Nem, itt Európában mi üvegeztünk.
V. Girls, when was the last time you went out without a bra?
Húha, valamikor a nyáron. Kényelmetlenül is éreztem magam.
W. Guys, when was the last time you went shirtless in public?
V. Girls, when was the last time you went out without a bra?
Húha, valamikor a nyáron. Kényelmetlenül is éreztem magam.
W. Guys, when was the last time you went shirtless in public?
X. Have you ever broken a bone? If so, how did it happen?
Nem tört soha, csak elmozdult, amikor a s.ggfej padtársam a kezemre tolta a iskolapad lapját. Egy hónapig gipszben rohadt az egész bal karom.
Y. How do you like your eggs?
Kicsit nyersen, mint mindent.
Z. What was your last argument about and who with?
Medveggyel, hogy f.sznak telepít hatodszorra másmilyen Linuxot a gépére, amit nem is használ, ezzel fél órára elvágva engem a következő epizódnyi Grace Klinikától, és így kínomban ilyen hülye teszteket töltögetek.
Forrásért ezer hála Zsófinak, egy darabig nem fogok unatkozni.
2013. október 1., kedd
Sosem értem, amikor valaki azt mondja, hogy neki a legjobb barátja a pasija vagy az anyukája.
Nekem érdekes módon a pasim a pasim, az anyukám pedig az anyukám, mindkettejükkel csodás a kapcsolatom, de ettől még van egy külön személy, csak arra, hogy mindkettőt kibeszélhessem vele.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)