2013. október 29., kedd

Még az év elején csináltam egy "To Do 2013"-at, vagyis amit tenni szándékoztam ebben az évben. Nemrég visszanéztem, hogy csekkoljam, hogy is állok, és az egyik hülyeség volt a sok közül, hogy elolvasok 50 könyvet. Molyon végigszámláltam, amiket valóban befejeztem, nem csak abbahagytam ebben az évben, és pont a felénél tartok. Gáz.
Főleg, hogy a filmekkel is le vagyok maradva. Ma megnézem a Sunset Boulevard-t, és szerintem Medvegyet rá tudom venni a Rockyra valamelyik este (vagyis rá tudom venni, hogy vegyen rá, mert én nagyon nem akarom).

(amúgy ha ma állítanám össze, sokkal több filmet írnék bele, pl. A taxisofőr nem tudom, hogy maradhatott le)

1 megjegyzés:

  1. Én újévi fogadalmakat írtam, és nagyon siralmasan állok. 10 fogadalmat tettem és abból egyet sikerült eddig teljesíteni. A többi már nem is fog menni. :D

    VálaszTörlés