2016. július 10., vasárnap

A hétvége elment azzal, hogy Dorci beteg volt.

Már hét közben feltűnt, hogy olyan kis elesett, a szokásosnál is többet alszik és az étvágya sem az igazi - de ezekre magyarázatot véltem találni a kánikulában és hogy biztos megint a finnyás korszakát éli (időnként a whiskast sem hajlandó megenni).
Tegnap már nem tudtam tovább tagadni, hogy ez bizony már nem sima nyomottság, úgyhogy bezsuppoltuk szegényt a cicahordóba és elmentünk az ügyeletes állatkórházba, ahol egy vagon pénzért kiderült, hogy láza van és kapott antibiotikumot.

Ez a doki valamiért nem volt szimpatikus, szóval ma egy másik, sokkal rendesebb dokihoz mentünk vissza kontrollra, aki egy újabb, sokkal nagyobb vagon pénzért újra átvizsgálta az egész macskát, aki ugyan már nem lázas, de kapott fülcseppet a fülére, vett tőle vért laborba és gyorstesztre (FIV és FeLV - mindkettő negatív) és még kapott mindenféle élősködő elleni szert a tegnapi antibiotikum mellé.
Ehhez képest nem is fizettem olyan sokat.

Amúgy kicsit sem volt ciki, először is várakozás közben hullámokban tört rám a zokogás a váróban (a többiek azt hihették, valami komoly baja van dobozban lapuló feketeségnek, nem pedig csak annyi, hogy "háát nem olyan virgonc, mint szokott"), majd mikor végre bejutottam a rendelőbe a nagy vörösre sírt szemeimmel, annyit beszéltem, mint egy amfetaminfüggő stand upos, mivel ha izgulok, a szokásosnál is többet beszélek, és hát most nagyon nem voltam nyugodt, szóval ment a szófosás rendesen.

Szóval a pénteken megérkezett csekélyke kis fizetésem lényegében repül is ki az ablakon (még úgy is, hogy a költségek egy részét Medvegy nagyvonalúan állta), de itt hever mellettem Dorci kissé viharvertem és egy csupaszra borotvált folttal a kis karján, amit időnként szeretettel megsimogatok.

Nem akarom, hogy bármi baja legyen.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönjük:))
      Ma voltunk kontrollon, a vérképe szerint valami vírus volt, de mára kijött egy fekély is az ínyén - szóval nem elég, hogy csöppentek a fülébe naponta kétszer és háromnaponta mosom speciális folyadékkal, de már az ínyét is ecsetelhetem naponta, jeeej \o/

      (gyaníthatóan nem sokat dob a népszerűségemen ez a húzás és szintén nem most nyerem el az év gazdija díjat a háztartás macskái között)

      Törlés