Ma eljött a nap, reggel megérkezett a szakértő brigád, és amint felzúgott a láncfűrész, anyám konkrétan dörömbölt nálam, hogy azonnal jöjjek és onnantól némán ültünk egymás mellett a lépcsőn.
Valamiért nagyon fogékony vagyok rá, ha valaki nagyon ért valamihez, amihez én nagyon nem (legyen az bármi, metafizika vagy autószerelés), komolyan lenyűgöz, és nem viccelek, a favágó olyan elképesztő profizmussal vágta az ágakat egymás után és haladt egyre feljebb, egyetlen felesleges mozdulat vagy egy percnyi tűnődés nélkül, mintha koreografálta volna valaki, én pedig egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem.
Aztán amikor lepattogott, mint egy mókus, persze kiderült, hogy neki ez hobbi (!!!) és mellesleg versenyeket szokott nyerni, meg nevetve sztorizott még nekünk négy cigi fölött, hogy a haverok hogyan törték már magukat és mutatott képeket más munkákról: milyen a kilátás egy 650 méter magas építkezés tetejéről, mi a technikája egy házak közé nőtt, kábelekkel körülvett lombkorona ritkításának meg hogyan daraboltak fel egy kiszáradt fát, aminek a törzsét hárman sem érték át.
Azóta azon rágódom, milyen érdekes is a világ és mennyi érdekes ember él benne - amiből kimaradok, mert manapság félek az új ismeretségektől és csak a már meglévő köreimben mozgok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése