Legyőzöm a világot

Időnként belegondolok, összességében mégis milyen szerencsém van, hogy abban a korban élek, amelyikben - és nem csak azért, mert tudok kényelmes bugyit viselni meg kényelmesen menstruálni, hanem mert mennyivel könnyebb a hideg időt elviselni a modern ruhagyártás csodáival felszerelve: van vízálló cipőm, meleg kabátom, sapkám, kesztyűm, zoknim, aláöltözetem, és nem kell egymásra halmoznom a rétegeket reménykedve, hogy a harmadik gyapjú kabátban végre sikerül eltalálnom az egyensúlyt és nem fagyok meg, de még tudom mozgatni a karom hogy kipakoljam a férjem halait a piacon vagy emelgessem a szappanosládákat a gyárban.
(vagy milyen egyéb csodás munkalehetőségek álltak egy nő előtt 150 évvel korábban)
Ez egyrészt annak a két eseménynek a kapcsán jutott eszembe, hogy a viktoriánus életről olvasok egy könyvet és tegnap vettünk új extravastag paplant, amiben ma olyan volt aludni, mintha egy drága perzsa kiscica lennék az anyukája szőrpocakjához bújva.

/M és én az ASDA ágyneműrészlegén állva/
Én: Nézd, van virágmintás...
M: Nem, azt hozzuk.
Én: ...van még ilyen férfias geometrikus mintás...
M: Nem. Azt.
Én: Biztos? Nem kéne inkább valami felnőttes?
M: Nem.
Én: 

Visszaolvastam a blogomat azokból az időkből, amikor még volt életem.
Haha, milyen ironikus, hogy amit akkor vegetálásnak gondoltam meg átmeneti állapotnak, visszanézve Eseménydús Valódi Élet volt.