Legyőzöm a világot

Nem sok kedvem van írni manapság, de ahogy látom másnak sem.

Szerintem tökéletesen leírja, mennyire ki vagyunk éhezve a szociális interakciókra, hogy már Medvegy is megjegyezte, hogy elege van a skype-os randikból.
Ez komolyan egy szint.
Tegnap Angol Barátainkkal elmentünk egy szigorúan social distancing sétára a helyi őzikés parkba, mókás volt, hogy foltokban cuppogtunk a sárban és kopogott alattunk a fagyott föld, attól függően, merre sütött éppen a nap. Mikor lett hirtelen ennyire tél?

Lett egy unokaöcsénk Medvegy oldaláról, és olyan fura a gondolat, hogy neki 2021 nem egy random év, hanem a születési éve. Viszonyítási alapként a nővérem átküldött néhány képet a szalagavatómról, és atyaég, 2011 december nem csak hogy létezett, de egyszerre volt múlt héten és két emberélettel ezelőtt.

Medvegy kedvesen megjegyezte, hogy 14 éves korom óta ugyanaz az arcom, csak a hajam változik. Még nem döntöttem el, ezen megsértődjek-e.

Ja és a lockdown új mélységébe süllyedtem, zenei elemzéseket hallgatok különböző fimzenékről és musicalekről. Egyrészt rájöttem, hogy botfülem van, másrészt azért tanítható vagyok, mert egy idő után tényleg kezd feltűnni az, amiről beszélnek. Kicsit sajnálom, hogy erre nem tanítottak meg ének-zenén, a Megrakják a tüzet bezzeg néha mai napig kísért.
(bevág zenét a kérdéses műből
én: hmm, zene, szól
hozzáértő videós az agyvérzés határán: és itt tisztán hallani, hogy mennyire szarrá ment minden/nincs ritmusban semmi/elcsúszott a hang/egyéb zenei katasztrófa
én: abszolút, mi ez a szörnyűség, hogy képzelték egyáltalán)

Viszont sutyiban kijött egy új Saltatio Mortis album, amiről a spotify elfelejtett nekem szólni (?!?!?!), szóval most lecserélem az aktuális kedvenc számom, amit egyszeres ismétlésen hallgattam eddig (woo-oo-oooo, CHANSON DE ROLAAAAND).