2021. március 28., vasárnap

Szóóóóóóóval

lett egy elektromos zongorám.
Még eléggé meg vagyok illetődve, mivel a zenetudásom mindenféle túlzás nélkül konvergál a nullához*, szóval most mindent kezdek az alapoktól - vagyis sokat és nagyon-nagyon lassan skálázom.
Egyszerre vagyok nagyon lelkes és tudnék sírni, mivel látom, mekkora út van előttem, és utálok nyomi kezdőnek lenni.

*az énektanárunk az a típusú tanár volt, aki csendben beletörődött a tárgya népszerűtlenségébe és nem is próbálkozott semmiféle oktatással - és ez nem vicc, komolyan semmit nem tanultunk.
Ja és a tanárnő vagy valóban süket volt vagy csak nagyon-nagyon kétségbeesetten vadászta az embereket a kórusba, mert évekig írta az ellenőrzőmbe, hogy Sieglinde igazán tehetségesen énekel, miközben én vagyok az, aki ha dalra is fakad, a környezete általában udvariasan megkéri, hogy légyszi ne.

Tegnap roppant ambiciózusan kinéztem magamnak egy EGYÓRÁS Rubint Réka videót, annak ellenére, hogy a jelenlegi edzett(len)ségi szintemet figyelembe véve úgy éreztem, hogy két lehetséges kimenet áll előttem:
1: belehalok kb. a bemelegítést követő ötödik percben,
2: valahogy végigcsinálom, de utána venni kell nekem egy olyan szájjal irányítható rokikocsit, ami Stephen Hawkingnak is volt és innentől Medvegy törölheti majd a fenekem.
De végül minden baljós előjel ellenére a második verzió szerencsésebb változata következett be, vagyis csak pont annyira rokkantam bele, hogy nyöszörgök a lépcsőzéstől.
Rubint Rékával meg kettőnk közül valaki nagyon megváltozhatott az évek alatt, mert régen utáltam a tornáit, most meg több ponton azon kaptam magam, hogy mosolygok. Mi történik itt.

Általában tök jól, sőt, kimondottan boldogan együtt tudok élni a ténnyel, hogy nincs gyerekünk, amíg el nem jön a ciklusom utolsó-első napja, és a méhem bosszút áll, amiért végig kell csinálnia ezt az egészet újra - havonta egyszer ilyenkor fixen gyerekkel álmodom, facebookon nem görgetem tovább a cuki gyerekes videókat és az utcán sóhajtozva nézem a babakocsit tologató apukákat.

6 megjegyzés:

  1. De király a zongora :D Egy csomó számnak van ilyen leegyszerűsített verziója, amit nagyon alapszinten is el lehet pötyögni, a YT tuti tele van ilyenekkel, de lehet, program is van hozzá, én gitározáshoz Guitar Pro-t használtam, biztos van valami zongora verzió is :D Szóval az ilyen egyszerű pötyögések, amik már hasonlítanak is valami ismert számra, tök jó sikerélményeket tudnak adni :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézegettem ilyen tutorial videókat, csak az a baj, hogy ennyire kezdő szinten még az egyszerűsített is túl nehéz:'D ezt most sajna le kell nyelnem és a héten szerintem csak tanulom a hangokat meg hogy mozognak az ujjaim.

      De vettünk hozzá ipadre synthesiát, az kb guitar hero zongorával, szóval később mókás lesz, csak egyelőre ott is 20%os sebességgel tudom nagyjából követni. még szerencse, hogy be tudok dugni fülhallgatót és legalább csak én hallgatom, milyen béna vagyok:D

      Törlés
  2. Nice :)
    Naggyon távol álljon tőlem, hogy gonosz legyek, kérlek tényleg ne vedd kötekedésnek amit most mondok, de úgy érzem, hogy muszáj kiadnom magamból egy olyan ember sirámait, aki 10 évig tanult zongorázni, és mégse sikerült teljesen megszeretnie.
    Az is lehet, hogy számodra tök nyilvánvaló dolgokat fogok most leírni, de van két dolog, amire fel szeretném hívni úgy általánosan a figyelmet.
    Szóval nagyon ajánlom, hogy ne csak magáról a zenélésről nézz videókat, hanem arról is, hogy milyen a helyes kéz- és ujjtartás, meg hogyan kell odaülni egy zongora elé, illetve milyen technika kell a játékhoz. Az ember hajlamos lebecsülni az ilyesmit, de úgy tapasztaltam, hogy az később nagyon megbosszulja magát. Gitározni is sokan megtanulnak youtube-ról, de annál kevesebben tanulnak meg _helyesen_ gitározni, aztán meg csodálkoznak, hogy nem egyenletesen lesz meredek a tanulási görbe, és nem értik, hogy miért törik bele a bicskájuk már egy közepes nehézségű darabba is. A technika miatt, amit az elején kell jól, bombabiztosan megtanulni.

    A másik, amit nagyon ki akarok emelni, az a zeneelmélet: érteni kell, hogy mit miért játszol, és ha falsul hangzik, akkor miért hangzik falsul. Ehhez meg kell tanulni a skálákat és a hangnemeket, a harmóniákat, akkordokat és akkordrendszereket, meg úgy az általános elméletet és a szolfézst a zene mögött. Ha elég kitartó vagy, akkor idővel majd folyékonyan fogod olvasni a kottát és ösztönösen hangnemben maradsz akkor is, ha elrontod, és ez az, ami az igazán nagy sikerélményt adja, de addig viszont hosszú és rögös az út, és a zongoránál elengedhetetlen, hogy az ember az elmélet alapján kezdjen gyakorolni. Így lesz tudatos a fejlődés, hogy érted is, hogy miért azt játszod amit játszol. Javasolnám, hogy a hangközök, hangtávolságok és egyszerű hangnemek (pl. C- és D-dúr) gyakorlásával kezdd, és olvass nagyon-nagyon sok kottát.

    Tényleg ne vedd kérlek kötekedésnek ezt az egészet, igazából kurva menőnek tartom, hogy ilyen nehéz fába vágod a fejszédet, és tök komolyan mondom, hogy sose késő elkezdeni ilyesmit tanulni, sose érezd úgy semmi miatt, hogy nem úgy haladsz a tanulásával, ahogy szeretnél. Ne támassz magad elé irreális elvárásokat, mert te már szereztél hangszert és leültél elé, így ez már bőven több, mint amit a legtöbb ember egész életében elér. Csak szépen lassan, nyugisan kell, és tengernyi mennyiségű türelem kell hozzá, és ugyanennyi gyakorlás. Őszintén kívánom, hogy legyen benne jó sok sikerélményed.
    Nehari, hogy ezeket leírtam, tényleg csak segíteni szeretnék. A zongora vitán felül az egyik legnehezebb hangszer valaha. Tőle talán csak a hegedű és a hárfa az, ami nehezebb, de ez már csak az én véleményem.
    Egyébként tényleg nagyon állat, hogy így belecsaptál, ez tényleg kurva menő. Így kell ezt csinálni.

    VálaszTörlés
  3. Ja, és még egy tanács, ami nekem nagyon sokat segített minden hangszernél, amit valaha tanultam. Magától értetődőnek hangzik, de gyakorlás közben nem mindig az: Ha nem megy gyorsan, mert elrontod, akkor lassíts. Ha kell, szerezz be metronómot (vagy tölts le appot), de fontos, hogy ha elrontod, akkor játszd le ugyanazt, csak lassabban. Ha úgy is elrontod, akkor még lassabban, egészen addig, amíg nem tudod jól eljátszani. Ha már jól megy lassan, akkor lehet fokozatosan növelni a tempón.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de cuki vagy, nagyon köszönöm a tanácsokat! És ne szórakozz, semmi kötekedő nincs benne (bár ilyen felvezetés után felkészültem valami szörnyűre:D), teljesen összhangban van azzal, amit olvastam tanároktól.

      Amikor még csak utánakerestem, mi is legyen a tanulási stratégia, a legtöbben az "Alfred's Basic Adult Piano Course" könyveket ajánlották és most aszerint haladok, ami lényegében azt követi, amit írtál: tanulunk kottát olvasni kb hangonként bővítve a repertoárt és szoktatom az ujjaimat a zongorához.
      Ehhez hozzácsaptam egy tanuló appot (flowkey), amit ha összekötök a zongorával, érzékeli, ahogy lenyomom a billentyűt és csak akkor lépteti tovább a kottát, szóval segít összekötni a fejemben a billentyűt a pöttyel a kottán. Ez nagyon sokat segített, mert hát a tempóm nagyon lassú még és nagyon vissza kell venni - az egómnak meg nem tesz jót, amikor a legegyszerűbb dallamoknál is túl gyors még az 50%os sebesség, de akkor megnyugszom, hogy ez még oké:D A legjobb barátnőm is évekig zongorázott, persze kiröhögött amikor sírtam neki, hogy szerencse, hogy a héten még nem lesz fellépésem, de no.

      Konkrét számok yt tutorialjait közben el is vetettem kb teljesen, csak hát abszolút kezdőként tényleg nagyon csábító a gyors sikerélményért átugrani az alapokat betanulós uncsi részt és csak "bemagolni", mikor melyik billentyűt kell lenyomni és cső. Jutalomként szoktam a normális lecke végén így pöntyögni kicsit, hogy mégis játsszak nekem tetsző dallamokat is és ne csak olyat, amire éppen képes vagyok, de nem ezeket használom elsődleges forrásként.

      Köszönöm, hogy leírtad és nagyon-nagyon köszönöm a biztatást ♥︎ kicsit megnyugodtam, hogy valamennyire jó az irány, és próbálom kevésbé ostorozni magam:))

      Törlés
    2. Nekem ez nagyon fura, én még offline tanultam annak idején, nem is tudom mi lenne, ha ilyen high-tech szofterekkel meg kütyükkel csináltam volna :D tutorial, meg appok meg fejhallgató, még az is lehet, hogy tetszene nekem.
      Bezzeg nekünk analóg zongoránk volt, szóval az egész ház hallottam az összes elbaszásomat gyakorlás közben, így nem csak nekem volt kínszenvedés :D

      Törlés