Negyedik nap

Az a szar abban, ha az ember már kényelmesen kompetens a munkahelyén, hogy váltáskor gyötrelmes érzés újra bénának lenni. Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy nem vagyok itt egy hete, nyilván nem leszek olyan szinten három műszak után, mint ahonnan eljöttem másfél év után, de na, türelmetlen vagyok.

Közben nagyon ígéretes minden: elképesztően laza mindenki az összes közvetlen munkatárstól a főfőnökig, még a vevők is, a kávézó pedig ezerszer nyugodtabb, tipikus kis békés hely, ahová az emberek tanulni meg beszélgetni ülnek be. A műszakok lassabban telnek, de kevésbé merítenek ki így is, elvégre nincs az az őrült rohanás meg kapkodás.

Most meg végre szabadnapom van, és holnap is, és lehet ma ki sem kelek az ágyból. Maximum kacsatápért, mert abból pont kifogytunk. De még nem döntöttem el.

Első nap

Az asszisztens menedzser iszonyú chill, mondta, hogy a terv az első hétre az, hogy kiismerjem magam a kávézóban és kényelmesen tudjak dolgozni mindegyik állomáson.
Utána két óra alatt végigvettünk fontosabb dolgokat egy-egy kávé fölött, majd felajánlotta, hogy igazából hazamehetek, ha akarok, mert gyorsabban haladunk a tervezettnél.
Itt azért csak cikinek éreztem volna még a dolgot, szóval még két óráig "shadowoltam" a többieket, átvettük a kávé recepteket, ettem egy vegán kolbászos táskát, majd a menedzser diszkrét jelzéseire megköszöntem mindenkinek a türelmüket és elköszöntem aznapra.

Nagyon jó érzéseim vannak, és kezdek kicsit megnyugodni, hogy nem egy újabb gigászi hibát követtem el.

Hazafelé még vettem a primarkban ágyneműt, mert kezdtem cikinek érezni, hogy egy szett van, és ha mosok, huzat nélkül alszunk.

Viszont más, az utolsó műszakom alatt a Starbucksban kaptam egy emailt a HCPC-től, hogy szeretnének emlékeztetni az alábbira, és újra elküldték a 29 napja kapott kifogásokat. Remegve hívtam őket, hogy mi a fasz (csak angolul és szebben), mire a nagyon kedves ügyintéző mondta, hogy az utolsó email tőlem a decemberi, ők nem kaptak semmit. De biztos csak technikai malőr, küldjem el újra, és csörgessem meg őket.
Ma így tettem, mire egy másik, de szintén kedves ügyintéző elismételte, hogy ő továbbra sem lát semmit tőlem, nem érti ő sem, de esetleg próbálkozzak alternatív emaillel. Szóval elküldtem megint, meg Medvegy is, és hétfőn hívom őket újra.

De őszintén, ez valahogy most nem érződik annyira sürgősnek.

Utolsó nap

A munkatársaim már a héten elkezdték mondani, hogy nem lesznek a reggelek ugyanolyanok nélkülem. 

A főnök, aki a felmondási időm minden napján megemlítette, hogy még meggondolhatom magam, ma azzal búcsúzott, hogy amíg ő itt van, nekem bármikor lesz itt munkám, ha úgy alakulnak a dolgaim. 

Aztán lejárt az utolsó műszakom, szóval leadtam a kulcsomat, összeszedtem a kézkrémemet meg a szívószálas poharamat a szekrényből, megöleltem a kedvenc kollégáimat és utoljára kicsekkoltam a melóból.

Akármi is lesz, ez egy meghatározó korszak volt.

Szóval az új helyen megkérdezték, mikor végzek, én megírtam, hogy csütörtökön. Ők meg beosztottak péntektől.
Amikor beírtam a naptáramba, akkor esett le, hogy így hétfőtől következő hétfőig szabadnap nélkül végig dolgozni fogok.
Well.

Ugyanitt életem, amikor végre kitaláltam, hogy elvezetek egyedül bevásárolni (nem az egyedül bevásárlás rész az ijesztő, hanem a vezetés), erre benézem a nyitvatartást és fél órát ülhetek az üres parkolóban, várva, hogy megnyisson a bolt. Mint egy nyugdíjas.

Cserébe addig a kocsiban elkezdtem írni a telefonomon a HCPC-s esszét.

Amit amúgy nyilván eddig húztam, két nap van a határidőig, és olyan két oldalnál tartok. Faszom kivan vele, nagyon szájbarágósnak kell lenni, de utálok szájba rágni. Csak hát muszáj, mert konkrétan egy tízezer pontos listába szedték, milyen kételyeik vannak velem kapcsolatban, és majdnem mind olyan kaliberű, hogy understand, in the context of nutrition and dietetic practice: biochemistry, clinical dietetics, clinical medicine, epidemiology, genetics, immunology, microbiology, nutritional sciences, pathophysiology, pharmacology, physiology, public health nutrition. Megvan, hogy ezt tanultam négy évig?
(a többi meg olyan niche faszság, amit majd megtanulok a helyszínen, pl. hogy a szondatáplálás etikai korlátai..?)

Bukolikus idill,

amikor Medvegy zokniját stoppolom, és a macska játszik a befűzött fonallal.

A hétvégén koncertre mentünk, olyan öregnek éreztem magam utána, hogy extra lelkesedéssel kentem fel este a retinolt. Egyrészt előtte a három óra sorban állás sem tett jót, aztán a tömegben öt óra, meg amúgy is túl hangos volt a zene, túl nagy a tömeg, és miért került ez az egész még pénzbe is?
És még csak inni sem tudtam rendesen, mert nem veszíthettük el a jó helyünket holmi pisilni járással.

Azt álmodtam, hogy elkezdtem dolgozni az új helyen, és béna voltam benne. Nem merem bevallani, milyen hosszú időre elbaszta a hangulatomat.

Egy másik munkatárs is felmondott, és majdnem agyvérzést kaptam, amikor kiderült, hogy őt elengedték egy hét felmondási idővel, hogy hamarabb tudjon kezdeni az új helyen.
Ezt én is kértem, de tőlem megtagadták - vagyis végigdolgozhatom a teljes egy hónapot, amiből még két hét hátravan.
Medvegy vigasztalt, hogy ez csak annak a jele, hogy jobb munkaerő vagyok és nehezebb pótolni, de akkor is, a kurva életbe már, nagyon lassan telik az idő.

ESKÜSZÖM NEM VAGYOK HÜLYE

Szerintem belekerül életem top 10 legkínosabb pillanatai közé, amikor Angol Barátainknak elpanaszoltam, hogy de fura, nem működik a kocsiban a fényszóró, pedig egy hónapja jött vissza a műszakiról - majd amikor A., aka Angol Apánk kiment meginvesztigálni a helyzetet, kiderült, hogy azért nem működik, mert nem is kapcsoltam be, és végig a helyzetjelző lámpával vezettem.

Két éve van meg a kocsink, és 14 éve van jogosítványom.

Elkezdtem az új munkahelyre végigvenni a kötelező tananyagot, és komolyan elgondolkodtam, hogyan tudtam végigcsinálni az egyetemet*, mert az ötperces kis oktatóvideókat emberfeletti lelkierővel kell magamra kényszeríteni, és nem is igazán tudok koncentrálni rájuk, ha nem csinálhatok közben valami mást is. A HCPC-hez szükséges esszékkel meg teljes tagadásban élek, mintha nem közelegne vészesen a megadott határidő.

*mondjuk ja, hat év alatt egy négyéves képzést.

Eseménydús napok, pénteken próbaműszakra mentem egy közeli független speciality kávézóba, ahol ajánlatot kaptam. Mivel a február rövid hónap, nekem meg egy hónapos a felmondási időm, azonnal rohantam felmondani, ami szivettépő volt, de ez van.
Aztán szombaton hazaugrottam a hétvégére, gyakorlatilag leülni nem volt időm, mert kedden már jöttem is haza, este tizenegykor landolt a gépem, és ma 5:30kor már én nyitottam.
Ja és ma életemben először hívtam a rendőröket, amikor az amúgy jólszituált hajléktalan ürge, akit reggel beengedtem melegedni, úgy döntött, visszaél a bizalmammal és bekábszizik a vécében, hogy utána magában kezdjen beszélni és tőlünk kérdezgesse, hogy mit mond neki a kalapos kollégánk, aki nem volt jelen.

Élni tudni kell.

Bővebben mesélek majd később, de még mindig úgy érzem magam, mint a búvár, akit túl gyorsan hoztak fel a felszínre. 

Ugyanitt mi lehet az oka, hogy Magyarországra utazva pár nap alatt olyan szinten kiszárad az amúgy problémamentes bőröm, hogy a hazautazás napján már vágyakozva néztem anyukám konyhájában az olívaolajat, hogy milyen lenne magamra kenni?