2014. február 28., péntek

Medvegy: Ha elmennék a valóvilágba, akkor Vépontnak hívatnám magam. És akkor mindenki úgy hivatkozna rám, hogy VV Vépont.

Medvegy: Jelenleg ha 35 éves korunk előtt lesz egy gyerekünk, akkor kaphatunk használtlakástámogatást, ami kemény 450k. Ha két gyerekünk lesz, akkor ehhez jön még 750k, ha három akkor még pluszba 700k. A negyediktől csökken, az már nem éri meg: negyedik 400, minden további 100k.
Én: A második gyerek a legértékesebb.
Medvegy: Na ja, jó lenne egyből azzal kezdeni, mert az első meg nagyon nem éri meg.

2014. február 27., csütörtök

Ma tetszelegtem kicsit a sanyarú sorsú, meg nem értett író szerepében, és addig írtam a Dohány utcai zsinagóga előtt egy padon ülve, amíg már a szokásosnál is rusnyábban írtam az elfagyott ujjaim miatt.
Lényegesen kreatívabb környezet volt, mint otthon az ágy, lehet, hogy szokás lesz belőle.

2014. február 25., kedd

Újrakezdtük Medveggyel a Trónok harcát, és megbeszéltük, hogy igazából egyikünk sem bírta Eddard Starkot, mert életképtelen módon becsületes. Hasonló okokból nem kedveltük korábban Drizzt Do'Urdent, mert ő meg idegesítően jó meg lelkiismeretes, ami egy sötételftől elég buzis gáz.

Amúgy eddig Ser Jorah Mormont a kedvencem, de nem merem jobban megkedvelni.

A hétvégén Zsófi hirtelen idézett egy verssort, de egyikünknek sem ugrott be, miből. Meg voltunk róla győződve, hogy a Szondi két apródjából van, vagy legalábbis Arany János. Otthon kiderült, a Himnusz sokadik versszakának egyik sora volt az. Égtünk, mint a Reichstag.
(megbeszéltük, hogy erről inkább nem beszélünk többet. bocsi)

BFFemmel körülbelül öt perc és tíz mondat alatt jutottunk el bonyolult családi kapcsolatainktól a görbe péniszeken át az orvosi etika határaiig.

Vettem fahéjas rágót. Újabb remek befektetés.

2014. február 21., péntek

Ma láttam egy csövest pisilni.
Örök kedvenc trolibuszom a Városliget mellett megy, és szokásom reggeli kómás tekintetem a futókon és kutyasétáltatókon legeltetni. Erre az egyik fa mögött állt egy szokásos piszkos ruhás ember, egyik kezében kötélfülű szatyor, másikban egy pénisz. Én néztem őt, ő engem, aztán továbbindult a troli, én pedig kerek szemekkel meredtem magam elé.

(ez csak a harmadik helyre elég a listán, a Legfelkavaróbb Szembesülések Azzal, Hogy A Csöveseknek Életfunkcióik Is Vannak-listán - második, amikor egy telefonfülke mellett elhaladva hallottam folytonos csurizást, a dobogó legfelső fokára pedig az a nő jutott, akit egy kapualjban guggolva láttam, hasonló hangeffektekkel)

2014. február 20., csütörtök

Koptschek bejegyzése után olyan romantikus hangulatba kerültem, hogy felvettem Medvegy ELTÉs pulcsiját (aminek ő-illata van), betoltam a Shy-t (mi dalunk, jobb napjaimon bőgök is rajta) és filozofáltam egy kicsit, hogy vajon mikor is lettünk az ismerőseink cuki párja és vált egyértelművé: mi ketten most mindig és együtt.
(előre szólok, hosszú lesz)

Medvegy előtt nem volt egy kapcsolatom sem, vele csináltam először mindent, amit ilyenkor szokás. Vele volt az első igazi randim, az első izzadt mancsú kézfogás, az első csók. Ennek oka nem az, hogy egy érzelemmentes nyomi vagyok vagy nem kellettem senkinek, hanem szimplán nem volt kedvem feladni saját csodás társaságomat valami jöttment kedvéért. Jól éreztem magam egyedül, és ezen nem akartam változtatni. Erre egyszer csak jött ő, beengedte magát az életembe, és már nem szeretném nélküle elképzelni.
(Neki több barátnője is volt előttem, de mivel ami közöttünk van, egészen kicsit más, nem zavar)

Sokáig azt hittem, minden kapcsolatban ilyen magától értetődően mennek a dolgok. Minden nap találkoztunk, volt, hogy csak annyi időre, amíg elkísért a német tanfolyamra, sőt, olyan is volt, hogy két órát ült kint az előtérben, hogy utána hazavihessen - mai napig hihetetlen vagy számomra, Ember. Egy év után úgy döntött, elköltözik: a szüleim pedig engedték, hogy az albérletkeresés átmeneti időszakában beköltözzön hozzánk (hogy ez végül másfél évig tartott, már mellékes).

Gyakran beszéltünk róla, hogy "majd ha a feleségem leszel", vagy "majd a fiunk gyerekünk". Nem kellett megvitatni, mert egyszerűen nem volt kérdéses, hogy mi együtt leszünk-e a jövőben. Mégis meglepődtem, amikor nem egészen három év után az olaszországi nyaralás egyik estéjén letérdelt elém és előkapott egy kis kék dobozkát (állítólag a teljes nevemen szólított meg volt kis monológ, de én ebből semmit sem hallottam). Egy darabig az esküvőt is szorgalmazta, de szerintem rájött, hogy nem azért fogok mellette maradni, mert utálom a bürokráciát és macerás lenne beindítani egy válópert, és már nem tűzünk ki bizonytalan időpontokat: majd, ráér (de már mindkettőnk bevonulózenéje megvan). 
Különben is, imádom, amikor meghallom, hogy mások előtt a menyasszonyaként hivatkozik rám.

Lassan egy éve lesz, hogy teljesen külön élünk, saját bejárati ajtóval, számlákkal, hűtővel és macskával. Nem mindig könnyű, leginkább azért, mert én néha nehezen kezelem saját magam, de őt állítólag még az sem zavarja, hogy velem együtt járnak a démonaim is.

Imádom, hogy egész nap írogatunk egymásnak, amint végez a munkahelyén, mindig felhív, és akkor se nyír ki, ha hajnali kettőkor tör rám a beszélgethetnék. Imádom a szokásainkat, a megszokott szófordulatainkat, vagy amikor a párbeszédeink hümmögésekből és nyávogásokból állnak. Imádom a humorát, hogy képes megnevettetni, sőt, a fárasztó szóvicceit is. Még azt is szeretem, amikor hazaérve az egyik lábán félig lehúzza a zoknit, álmában is azonnal átölel, és képes bocsánatot kérni, ha álmomban valami mocsokságot csinál.

Ha belegondolok, mennyi ember van a világon, elképesztően szerencsésnek találom magunkat, hogy megtaláltuk egymást. 

2014. február 17., hétfő

Ma vettem Medvegynek egy Bart Simpsonos wunderbaumot, ezzel valahogy sokkal valódibbá vált, hogy hamarosan tényleg lesz egy kocsink. 
Wow.

2014. február 16., vasárnap

Zsófi nagyon szerencsésen keresgél tumblin, mindig ő találja a legviccesebb oldalakat. Most éppen a vallásgyűlölő korszakát éli, úgyhogy tegnap hosszú órákig küldözgettük egymásnak a passzív-agresszív keresztény motivációs posztereket, még idéztem is a Fiatalok Kérdései című örökzöld Jehova tanúi útmutató kiskönyvből. 
Hogy még jobban feldobjam, alkottam is neki:


Imádom a paintet. A paintnél jobban csak az elborultan keresztény amerikaiakat szeretem, a purity ringjükkel, pro-life propagandájukkal meg mindennel együtt.

2014. február 15., szombat

Emlékszem, amikor csináltuk az első saját szobámat, és kitaláltam, hogy olyan gombos kilincset akarok rá, mint az amerikai ajtókon. Imádtam, csak krémes vagy csúszós kézzel gyakorlatilag ki- vagy bezártam magam. Mindegy, megérte.

Amúgy azóta nincs meg az az ajtó, ahogy a szobám sem. Olyan fura, amikor a filmekben, könyvekben a szereplők visszamennek a gyerekszobájukba, ami preparátumként őrzi a gyerekkorukat. Én viszont teljesen kipucoltam magam onnan, és a kiköltözésem után pár héttel le is festették a falakat, amiket még saját két kezemmel mázoltam chiliszínűre.
Nem mondom, hogy meg kellett volna hagyni múzeumi kiállítóteremnek, sőt, talán meg is sértődtem volna, hogy ennyire nem bíznak az önállóságomban. De annyi mindent csináltam ott, annyira én voltam, hogy azt hinném, a falakba is beleivódtam, erre tessék: ma már senki meg nem mondaná, hogy ott valaha egy lányszoba volt.

2014. február 14., péntek

Things I Love Friday Morning


♥ Dorci első madara! reggel vettük észre, hogy az udvar foltokban tollas, és végül megtaláltuk a... maradékot is. egy galamb. volt. ♥ könyvtár és könyvek ♥ kenyér - elfogytak az utolsó szeletek a boltból, már magamnak is sütök. soha többet nem veszek kész kenyeret ♥ hosszú haj ("hordanod kéne ágysapkát." "mármint hálósapkát?" "olyan tényleg létezik?") ♥ németül beszélni - remegő hangon, de akkor is! ♥ Ugly Americans ♥ Medvegy kapott egy pólót a szüleitől - kicsit átalakítottam, így már megtűröm ♥

2014. február 13., csütörtök

Tegnap amilyen szerencsém volt, negyed órára egy váróteremben rekedtem. De nem kellett félnem az unalomtól, hiszen ott volt egy tavaly áprilisi cosmo!
Tizenéves korom óta alkalomadtán megveszem, de pár éve Medvegytől kaptam rá fél éves előfizetést - na, akkor utáltam meg végérvényesen. A minőség hanyatlása miatt már a bűnös élvezet kategóriába sem fér bele: bugyuta, önmagukat ismétlő- vagy épp ellentmondó cikkek dilettáns "újságírók" tollából, némi divat, egyértelmű/idióta szextippek, meg sok reklám (azóta inkább az IPMet járatjuk).
Nos, abban a bizonyos számban 40 szextipp volt, és az egyiktől leesett az állam. A lényege az volt, hogy simizd a pasi oldalát a bordáinál, mert az ottani idegvégződések egyenes összeköttetésben vannak a péniszizmokkal.
Péniszizmok. PÉNISZIZMOK.
Ennél a résznél viaskodott bennem a késztetés, hogy bemegyek a női mosdóba és letuszkolom a vécén a lapot, illetve simán felnyerítek a röhögéstől.

2014. február 11., kedd


Tegnap csináltam Medvegynek, miután elfogyasztottam egyet a kérdéses gyümölcsből.
Kicsit feszült voltam, mert vártam a hívást német nyelvű interjúra, és a stressz előhozza belőlem a művészt.

2014. február 10., hétfő

Hajnali kettőkor vettem észre, hogy Midnight Moonnál ott vagyok a blog jobb oldalán - ahhoz már túl fáradt voltam, hogy megköszönjem vagy kitöltsem. Ma reggel pedig Koptscheknél is észrevettem magam (jobb későn, mint soha). Ezúton is nagyon köszönöm!:)

A játék a következő:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. hét bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.

1. Utálok a föld alatt tömegközlekedni, ha csak tehetem, inkább buszra-trolira-villamosra szállok. Még az aluljárókat sem szeretem, ha ráérek, inkább kerülőt teszek.

2. Három napja voltunk együtt, amikor Medvegy először mondta: szeret. Egyik részem teljesen odavolt, milyen édes meg sorsszerű; a másik meg bepánikolt, hogy biztos egy cihopata. Utólag kiderült, szerencsére mindkettővel igazam volt.

3. Semmit nem tudok megenni/inni, ami nem ízlik. Ezért veszek inkább újabb és újabb kistasakos fehérjéket, miközben rám rohad közel egy kiló csokis-marcipános.

4. Nagyon könnyen ráfüggök a bugyuta játékokra. BFFemmel több nyarat (és két szilvesztert...) töltöttünk Simsezéssel, és amikor egyedül játszottam, volt, hogy már hajnalodott, mire lefeküdtem. Legutoljára a Don't Starve volt ilyen, és jelenleg... elnézést kérek a facebookos ismerőseimtől a sok Candy Crushos szemét miatt - viszont arra figyelek, hogy csak azoknak küldjek felkérést, akik szintén játszanak.
(bezzeg amikor Medvegy próbált valami MMORPGre szoktatni, fél óra után eluntam magam)

5. Viszont nem bírom a 3Ds játékokat  - vagy hogy hívják azokat, amikben minden irányba lehet mászkálni. Hányingerem lesz tőlük pár perc után, még akkor is, ha Medvegyet nézem, ahogy játszik. Szóval ha ketten akarunk játszani, marad a Soul Calibur (amiben mindig laposra kalapálom, hihi).

6. Három fogkrémet használok egyszerre, egyet a reggeli, egyet az esti, és egyet a nap közbeni fogmosásokhoz. Ja, és ebből csak egy mentolos.

7. Elég rendetlen vagyok. Amíg egyedül uraltam a kétszemélyes ágyam (életem homályba vesző korszaka, mintha nem is lett volna), az egyik felén aludtam én, a másikon meg a laptopom, a könyveim, tankönyveim, füzeteim... Most is elég sok vackom van, ami a lakás méreteit tekintve nem szerencsés.

Éééés akiknek továbbadom: Macooka, ellieMegaera, Tipegő ZombiNuada Stenonis és nallag.

2014. február 9., vasárnap

Nem értem az olyan étrendeket, amiben egy csomó mindent tiltanak, mert fúj meg nem egészséges, aztán meg lázasan keresik rájuk az alternatív megoldásokat.
A paleolit étrendbe nem fér bele a gabona, ezért szórakoznak a különböző olajos magvakból készült lisztekkel, ami mindamellett, hogy pokoli drága, még csicsog is a zsírban.
A vegánok "tejtermékei" a másik agymenés: egy tumbis kép összefoglalta a vegán bevásárlólistát. A különböző zöldségekkel és gyümölcsökkel nem volt gond, de aztán jött a tofusajt, szójamargarin, mandulatej, szójatej és a tojáspótló...
Ha annyira nincs rájuk szükség, miért kell ennyire görcsösen pótolni..?

2014. február 6., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ élvezetes diéta ♥ élvezetes izomláz ♥ finom fehérje! - kéjes örömmel iszom éjfélkor a "kakaót" (=csokis-mogyorós fehérje), amivel nem a hájacskámat, hanem az izmaimat táplálom ♥ kicsi cicabuci egy éves lett! ennek örömére kapott egy drágább cicakaját (bajuszégetés elkerülése érdekében tálalás előtt kivettük belőle a tűzveszélyes elemeket) ♥ FELVÉTELI ♥ Joe Hill - Szarvak ♥ Top of The Lake ♥ kenyerek ♥ három óra az Alexandra kávézóban - csoda, hogy nem zavartak ki minket az időnként kitörő hisztérikus röhögések miatt ♥ új kés - megleptem magam egy Fiskars séfkéssel ♥ Medvegy nem fizette be a WoWot következő hónapra... alig várom ♥

2014. február 4., kedd

Ma küldtek egy diszkrét levelet az Oktatási Hivatalból, amiben közölték, állam bácsi mennyit költött az adófizetők pénzéből az én két félévemre. Elég sokat, ahhoz képest, hogy olyan sok használható tudást azért nem kaptam (max. tapasztalatot, hogy bizonyos tanároknál elég sok csillagnak kell együtt állnia egy ketteshez).

Csinálom a felvételit, tiszta deja vum van, és ugyanaz a gyomorgörcs, hogy úristen, valamit elrontottam, nem azért nem vesznek fel, mert nincs elég pontom, hanem mert béna vagyok és benézek valamit és itt állok majd, mint egy idióta, aki másodjára sem volt képes elsajátítani a hivatalos ügyek intézésének módját.

2014. február 3., hétfő

Medvegyéknél lesz munkahelyi farsang, amikor mind beöltözve mennek dolgozni. Nagyvonalúan kijelentettem, válasszon valamit, én megoldom "úgyis ráérek" alapon (úgy terveztem, választ valami tipikus karaktert, akinek a jellegzetes ruhadarabjaiért majd járhatom a turkálókat).
Erre ma Doctor Who nézés közben tűnődő hangon kijelentette, hogy dalek szeretne lenni.
Nagyon remélem, hogy csak viccelt.

Amúgy nagyon szeretnék én is jelmezbe bújni. Szerintem keresek valami kifogást és beöltözöm.

2014. február 2., vasárnap





ellie-nél láttam, nagyon megtetszett - semmi sem mentette meg a gátlástalan elcsórástól.

A nevem:





Szülinapom:





BFF:





Egy szó, amit utálok:





Felsőm színe:


Szobám színe:

Kedvenc színem:

Álommunkám:

Egy híresség, akivel szívesen találkoznék:


Kedvenc idézetem:

Kedvenc számom:

Kedvenc műsorom:

Kedvenc évszakom:

Az ország, ahol élek:

Kedvenc hónapom:

Kedvenc városom:

Három dal:

Kedvenc könyvem:

Valami dőlt betűvel:

Teljes nevem bal kézzel:

Tíz szó, ami eszembe jut:

Néhány szó magamról:

Amitől a legjobban félek:

2014. február 1., szombat

Én: Nahát, tudod kivel születtem egy napon?
Ő: Hitlerrel..?

Amúgy a megfejtés Groó Diána lett volna, a Vespa megálmodója.