2015. július 7., kedd

Vasárnap megszületett a döntés, hogy a vizsgáig felfüggesztem a facebook fiókomat, mert amúgy egész nap rajta lógok és egyetlen pittyenésére félrehajítom, amivel foglalkozom (az elgondolás jó, csak kicsit későn és kicsit kevés ez, na mindegy).
Csak három nap, a kutyának nem fog feltűnni, gondoltam én, ezért nem is jelentettem be senkinek, csak ukkmukkfukk megtörtént a dolog.
Erre rögtön tegnap mesélte anyukám, hogy kérdezték tőle, mi történt velem, hová tűntem. Mosolygós felhívott telefonon, hogy mi van. Ma pedig Medvegy szólt, hogy nála is érdeklődtek felőlem.

Azért kicsit meg vagyok hatva, na.

Főleg mivel általában mindenkiről azt feltételezem, hogy gyűlöl és felőle fel is fordulhatok, a barátaimról pedig ugyan sejtem, hogy azért valamennyire bírnak, de ez is csak inkább feltételezés, és az első jelre elbizonytalanodom. A két legjobb barátom pedig jelenleg nem tartózkodik az országban, az egyik legalább csak a szomszédban van és másfél hónap múlva jön haza, a másik viszont továbbra is több, mint 8000 km-nyire van, és ez belátható időn belül nem fog változni.


Holnap szerintem meg fogok bukni, és csúszni fogok az egyetemmel.
Kiáltsuk együtt: hejehuja!

4 megjegyzés:

  1. Nahát, én meg azt hittem, hogy csak úgy bugos az egész, azért írja ki, hogy "Facebook felhasználó". Gondoltam olyan nem létezik, hogy te törlöd magad :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha töröltem volna, azért szólok előtte:D de A. is ezt csinálta korábban, és tényleg műkszik a dolog, jövőre is bevetem, csak kicsit korábban-.-

      Törlés