2016. december 19., hétfő

Az úgy volt,

hogy a vizsga utolsó pillanatáig meg voltam róla győződve, hogy meg fogok bukni.

És ez nem a jó tanulóknál szokásos "jaj-meg-fogok-bukni-aztán-kijön-ötössel"-féle nyavalygás volt, hanem az, amikor teljesen tisztában vagy a tudásod mértékével és azzal, hogy ez nem elég. Ráadásul annyira feszült voltam, hogy tegnap este már tanulni sem tudtam, és végül egy idióta regénybe aludtam bele az éjjel.

Reggel beértem, másodiknak egy aranyos népeges lány után (meglepően gyorsan alakulnak ki sorsközösségek egy-egy vizsga előtt), neki is vállvonogatva mondtam, hogy valószínűleg csak kihúzom a tételeket és adom is vissza. Nem, ne mondjak ilyet, meg kell próbálni.

Bementem, négy tételt kell húzni. Általában van kabala-húzórituálém (bal kézzel, és sosem a legfelsőt), de mivel most nem számított, minden kupacból kihúztam a legfelső lapokat, ami egy hullámvasút volt: hármat jól tudtam, de sikerült belenyúlni az egyik legnagyobb mumusba.
Egy pillanatig haboztam csak, de megígértem Medvegynek, hogy küzdeni fogok, úgyhogy fogtam a papírjaimat és a rendelkezésemre álló 20 percet és nekiálltam.

A felelés alatt beigazolódott a félelmem, miszerint az általam elégnek hitt tudás sem elég, a tanárnő mindig tudott valamit kérdezni, amire nem tudtam válaszolni - végig remegve vártam, mikor unja meg és küld haza (még igen élesen élt a tavalyi vizsga emléke, amikor a másik tanárnő két kérdése után a folyosón találtam magam egy csúszott évvel), és minden tételnél őszintén csodálkoztam, hogy még van esélyem.
Végül eljutottunk az utolsó, rettegett tételhez, amiről kb. két mondatot tudtam mondani ("a vese belülről így és így néz ki és ez tök jó"), még kihúzott belőlem pár helyes választ meg némi feszült csendet, aztán rám nézett a szemüvege fölött.

Kedves Viktória, ez csak egy elégséges.

Csak? CSAK?!

Aztán majdnem sírtam a folyosón és csak akkor mertem örülni, amikor megkaptam a neptun értesítőt, mert meg voltam róla győződve, hogy miután kimentem a teremből, a tanárnő meggondolta magát.

Hát ez történt ma.



Egy kis hang a fejemben azt mondja, hogy komolyan büszke vagy erre, hogy egy tárgy harmadik nekifutásra lett meg kettessel, de ennek a hangnak csak azt tudom üzenni, hogy nyalja meg a herém.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Meg kellett örökíteni a dicsőséges pillanatot, amikor végre archiválhattam az anyagot a 'csába:DD

      Törlés