2019. január 18., péntek

Medvegy megérezte a rést a pajzson és rábeszélt egy kék szemfestékre is, mondván, az illene az fekete ruhatáramhoz és kiemelné a barna szememet. Oh boy.

Ma ültünk a kávézóban, amikor megjelent az ajtóban egy lány. Húzta az ajtót, amin elég nagy betűkkel szerepel, hogy TOLNI (előtte én is hangosan felolvastam Medvegynek), majd néhány másodperc habozás után sarkon fordult és elment. Majdnem utána szaladtam, hogy várjon, legyünk barátok, szerintem jól kijönnénk*.
*rendszeresen húzom a "tolni", és tolom a "húzni" feliratú ajtókat, még úgy is, hogy néha hangosan felolvasom előtte az utasítást (a felirat nélkülieknél pedig ösztönösen ráérzek a rossz irányra, ez egy amolyan useless superpower).
Ja, és ráadásul Kanken táskája is volt. Nem re, de nem lehet minden tökéletes.

Vizsgaidőszakos hangulatingadozások update: egyre nyúlnak a periódusok és az amplitúdó is csökken, amikor szar, nem annyira szar, amikor pedig jó, inkább csak csendes és békés. 
Gynanús ez, nagyon gyanús, főleg mivel semmiféle kémiai rásegítés nincs benne, még csak tea sem (pedig vettem citromfű teát még december elején: két csészényit főztem le belőle, megfeledkeztem róla, majd másnap reggel megtalálván kiöntöttem a lefolyóba. nem vagyok nagy gyógyteás, de szerintem így erősen csökken a hatása). Na majd meglátjuk, még van két hetem.


Ja és manapság megjött a kedvem a spotify discover részéhez és új zenéket hallgatok a megszokott 5 kedvenc számom váltogatása helyett - valami tényleg nincs rendben velem, lehet ez olyan, mint a horrorfilmekben amikor megszállja a főszereplőt egy démon vagy valami gonosz izé és éppen csak annyira megváltozik a jelleme, hogy megszólalhasson a baljós zene.
Csak itt a zene nem baljós, hanem új.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése