Megint nagyon hosszú a hajam, és amilyen béna vagyok, én vagyok az, akinek videókat kell nézni meg megguglizni, hogyan is kell ilyen hosszú hajjal bánni. Ennél hosszabb még nemnagyon volt, és akkor mindig levágtam, de most nem szeretném, nagyon tetszik így, sőt, szeretném, ha még hosszabb is lenne.

Szakdolgozat expectations:
Leülök, négy órán keresztül írok és hirtelen lett +10 csodálatos oldalam.

Szakdolgozat valóság:
Leülök és négy órán keresztül írok. Nagy elégedetten hátradőlök, átgörgetem, és kiderül, hogy másfél oldalt sikerült megszülni, aminek a fele ábra. Pár kifejezés kínosan gyakran ismétlődik. Néhány mondatnak nincs értelme.

Többen megjelölték a kérdőívemben kedvencüknek Sarah J. Maast, akit random ififantasy-írónak gondoltam és el akartam tőle olvasni valamit, amíg be nem azonosítottam egy booktuber videójából a tündérpornók írójaként. Azóta nem tudom, akarom-e. Mondjuk rég olvastam direkt trash-t.

I keep on marching on

Nemrég voltam először a kedvenc Lidlmben az átrendezése óta - szerintem ez egy titkos emberkísérlet volt, és valahol egy tükörnek álcázott üveg mögött pszichológusok jegyzetelték, ahogy összezavarodva téblábolok tofut meg konzerv csicseriborsót keresve.
Ugyanígy összezavart a múltkor, amikor a myprotein lecserélte a fehérjeporom csomagolását más színűre.

Rákaptam a kötés mellett a horgolásra is, viszont rájöttem, hogy a kisebb, pepecs munkák nem nekem valók, hanem a nagy, egyszerű, robotpilótában elkészíthetőek. Szóval most mindenki sálakat fog kapni.
Ugyanitt: Medveggyel megbeszéltük, hogy mindketten visszafogjuk a kicsit költségesebb hobbijainkat, mert erősen közeleg egy anyagilag megterhelő korszak az életünkben, amit még nem akarok elspoilerezni (de nem vagyok terhes).
Jártatok már fonalboltban..?
És még csak nem is luxy finn fonalakról van szó, hanem kb bármiről, ami nem 100%ban műanyag, csak a fentebb említett monoton, nagyobb projektek anyagigénye nem két gombolyag. Meh.

Komolyan hiányzik a napirendemből a tanulás, most is itt ülök az asztalomnál, és hiányérzetem van. Pedig a mai napot még megadtam magamnak pihenni, mert hétfőtől kezdődik
a
szakdolgozatírás.

[NEPTUN] akármilyen kódú tárgyra vizsgajegy került beírásra! - utoljára

Pontban egy évvel ezelőtt voltam életemben először ebből a tárgyból, és szinte eljátszottam ugyanazt.
Nagyon sokat tanultam rá, mégis teljesen kikészültem a végére, és kissé megtörten vágtam neki ma reggel bruttó három óra alvással. Rettenetesen szorongtam, de most nem voltam biztos a bukásban: azért sejtettem, hogy jó esélyeim vannak, mivel a 28ból csak két tétel volt, amit nem húztam volna szívesen. A folyosón beszédbe elegyedtünk egy másik lánnyal, felhoztam neki, hogy az egyik milyen hülye tétel már, azt se tudom, miről kell ott beszélni - kicsit átbeszéltük, majd bementem és kihúztam pontosan azt.
A tanárnő kitartóan kérdezgetett, de most nem zavart össze, mindegyikre tudtam egyből válaszolni, még arra is, ami nagyon nem a tételbe illett, a végére szabályosan kezdtem jól érezni magam.
Aztán csendesen mosolyogva megvártam a jelesem, és utána elmentem és vettem magamnak egy kék szemhéjpúdert.

Hát ilyen volt az utolsó vizsgaidőszakos vizsgám.

Életem szürreálisan szép pillanata:
vizsgán kihúzom a tételt - az egyetlent, amit kihagytam teljesen és egy bővebb mondatot tudok csak róla. Kétségbeesve nézek az évfolyamtársamra mellettem, aki egy pillantást vet a cetlimre, majd gyorsan kicseréli az övére.
Mindketten ötöst kapunk.

A nap google keresése:
Anxiety attack what to do.
Kedvenc válaszom rá:
Put a stop to chronic worrying.

No shit Sherlock.

Holnap reggel nyolckor megyek az utolsó vizsgámra, a kiégésem mértéke super chilltől Notre Dame-ig tartó skálán jelenleg Ausztrália.
Nagyon szeretném, ha tényleg ez lenne az utolsó vizsgám.

Most tartok ott, hogy már fizikailag képtelen vagyok a tanulásra. Otthon szenvedek, ha pedig kimegyek a világba, irritálnak az emberek pusztán azzal, hogy léteznek, pedig én általában nem vagyok az a "FSZÉRT VESZED OLYAN HANGOSAN A LEVEGŐT, RANDOM IDEGEN" típus.
Nyaff.

Kettő darab vizsgám van hátra, egy komolytalan hétfőn meg egy elég komoly szerdán, és szerintem életemben nem tanultam ilyen komolyan és elhivatottan semmire, mint a szerdaira. De nem panaszkodom, az idegrendszerem is meglepően egyben van, nem nyírtam bele a hajamba, nem sírtam ok nélkül, csak étcsoki fogy szégyenletesen nagy mennyiségben, de hát valamit valamiért.

Tegnap este elmentünk sétálni Medveggyel, és a környékünkön az egyik ablakban rendszeresen szoktunk cicát látni.
- Nézd, most nincs ott a-
És azzal a lendülettel beleléptem egy gödörbe a járdán és akkorát estem, mint egy ház.

Ugyanitt nőtársaimnak ajánlom szeretettel a Primark 100 denes harisnyáját: mindkét térdemről lejött a bőr, de a harisnya sértetlen!

Hétvégén BFF szülinap is volt, megleptük többen és amellett, hogy teljesen sikerült meghatni, még mi is mind jól éreztük magunkat.
De a legjobb mégis két nap múlva volt, amikor felhívtam munka közben kicsit beszélni és nem csak szavakkal mondta, mennyire feltöltötte a hétvége, de a hangján is tisztán lehetett hallani.

Sokat beszélgettünk manapság a kiégésről, és komoly baj van, ha már ő szól, hogy valami nem oké: BFF a legerősebb, legcéltudatosabb ember, akit ismerek, aki félig elhalt lélekkel is teszi a dolgát és maximálisan teljesít - és ha már ő is zavart érez a világban, akkor valami tényleg nincs rendben.

Saját kedvem kissé hullámzó: általában jól vagyok, amikor nem, akkor is megoldom valahogy. Tegnap reggel erősen nemjól éreztem magam, szóval elmentem a könyvtárba (ahol aztán összefutottam egy évfolyamtársammal, akivel együtt megyünk vizsgázni jövőhéten, és aki majdnem elsírta magát, amikor megkéreztem, hogy mizu), és végül tanulásilag eredményesen tudtam zárni a napot.
One day at a time.

I is smart

Házas pillanatok: Medvegy háziorvoshoz megy, és nem csak magától értetődően megyek be vele, de a doki bizonyos kérdéseket ugyan hozzá intéz, majd a válla fölött rám néz válaszért.

Ma reggel 8:00kor vizsgám volt.
Tegnap már egyáltalán nem tudtam érdemben tanulni: nagyon untam a tárgyat, fáradt voltam és nyűgös, mégis hajnali 3 körül tudtam csak elaludni - és 5kor már keltem arra, hogy Medvegy a tarkómba köhög. A stressztől nem tudtam visszaaludni, szóval ilyen se volt még, de 7kor már bent voltam a suliban betölteni a rövidtávú memóriámba, amit még lehet még egyszer átnézni mindent.
A vizsga sikerült (JELESSEL), chit-chateltem még kicsit évfolyamtársakkal meg örülgettem, aztán hazavonszoltam magam rekreációsan semmittenni (kilakkoztam a körmöm, olvastam, horgoltam), most meg neki kéne állni készülni a következőre. Szöszi meg BFF is azt vallja, hogy a vizsganap szent, csak túl sok esemény vár rám a héten, így inkább elkezdem időben.

Mellesleg fun fact: ez ugyanannak a tárgynak a szigorlata volt, aminek az első részében sikerült egy epikus agyfagyást produkálnom, és majdnem megismételtem a produkciót, amikor a tanárnő példákat kért operatív tervezési feladatokra, és konkrétan legutolsó lehetőségnek jutott eszembe, hogy egy élelmezési üzemben napi feladat lehet - a főzés.

húszhúsz

Tegnap elmerészkedtem végre edzeni először az évben, gerinctorna + stretchingre. Kicsit féltem, hogy uncsi lesz, de nem volt, a gerinc résznél izzadtam néha rendesen, a nyújtás pedig annyira jól esett, hogy a végére éreztem, hogy kellemes lenne beleolvadni az univerzumba edzőmatracba, vagy legalább aludni egy kicsit. Pedig reggel volt.
Újévi fogadalom: mostantól minden este nyújtok lefekvés előtt.

A macskák minden alkalommal teljes mértékben és abszolút felháborodnak, amikor spot ont kapnak a nyakukra, mintha nem havonta ismétlődő esemény lenne. Kicsit deja vum van a tengerimalacos időkből, amikor minden porszívózáskor olyan sivalkodást rendeztek, mintha a biztos vég közeledne - de ezektől a malacoktól azért mégis többet vártam, elvégre megtanultak kilincset kinyitni.

Amúgy nagyon szeret engem, csak itt éppen most nem annyira.

Egyre jobban hangolom magam, hogy hiányozni fog majd a suli, vagyis az egyetemista lét, hogy mindig van kivel beülni a leghátsó sorba röhögni vagy ellógni kávézni. Egyre nehezebben viselem, hogy az életemben bizonyos korszakok végérvényesen lezárulnak, hogy végre megszoktam és jól érzem magam benne, erre el is múlt, nem lesz ilyen többet soha, és most bénázhatok megint egy újban.

De közben meg nem akarok az a fajta vicces nő/néni lenni, aki a fiatalkorának divatja szerint öltözik meg hordja a haját és nem hajlandó tudomást venni arról, hogy telik az idő.
Nehéz dolgok ezek, amiken tanulás helyett agyalok.

Mindenesetre csak remélni tudom, hogy a kanken hátizsák meg a tornacipő azért még egy darabig kortalan darabok maradnak.