A hazai híreket olvasva nem tudom elmondani pontosan, milyen érzéseim vannak, de kb olyasmi, mint amikor az autópályán a mi sávunkban simán haladunk, de látom a szembesávban a balesetet meg kilométeres torlódást.
Életem tragédiái, újabb fejezet
Dolgok, amiket szeretek: kötni.
Dolgok, amiket nem szeretek: kötött holmik.
Így utólag belegondolva a legkicsavartabb logika volt anyukámtól, hogy valahányszor elég hosszúra nőtt a hajam, rábeszélt, hogy vágjuk le, mert "úgyis legtöbbször csak felfogom lófarokba".
Két ténylező áll emögött,
1: nem szeretem, ha a hétköznapi kis dolgaim intézése (vagyis a létezés) közben haj lóg a szemembe-arcomba,
2: nem vagyok valami kreatív a hajammal és nem szeretek vele napi szinten foglalkozni.
Ebből kiindulva nem tudom, milyen univerzumban tűnik jó ötletnek egy ilyen személynél kényelmetlenül rövid hajat vágatni, elvégre nyilván nem leszek ingerült, ha a preferenciámmal ellentétben haj van az arcomban. Vagy az volt a cél, hogy ha a hosszú hajammal nem vagyok kreatív és nem szeretek törődni, majd a rövid rákényszerít? Mert nem volt így, csak a rövid haj még bénábban áll, ha nincs rendesen belőve, ergó a rövidhajas korszakaimban simán állandóan hülyén néztem ki.
Ahogy egyre közeleg az alkalmas idő, egyre többet agyalok a jövőbeli gyerekünkön, egészen pontosan azon, legyen-e egyáltalán. És mivel az "agyalás" nálam inkább jelent "görcsös szorongást", egyelőre úgy tűnik, lényegesen többet ártok ezzel a dolognak, mint amennnyit nem.
Meg az sem segít, hogy a négy legközelebbi barátomból hárman nem terveznek gyereket vállalni (ketten határozottan, egyikük még fenntartja a változtatás lehetőségét), Medvegy pedig abszolút szabadságot hagy nekem és nem akar egyik irányba sem befolyásolni. Ami amúgy megnyugtatóan normális tőle, de közben meg hogy merészeli..?
Haj: nekem is sokáig volt rövid hajam. Most meg közepesen hosszú, gyakran hordom összekötve, semmi perc alatt tűrhető fejet tudok gyártani anélkül, hogy sokat kéne vele pepecselni.
VálaszTörlésGyerek kérdés: az nem baj ha gondolkozol rajta. Ha nem lesz gyereked, akkor tudod, hogy igen jól meggondoltad, ha lesz, akkor is tudod, hogy igen jól meggondoltad. Szerintem 100x jobb meggondolni, minden szempontból megvizsgálni és bele vágni vagy sem, mintsem fejetlenül belemenni és megbánni. (nekem kb 10 évbe került míg eldöntöttem, hogy gyerek nem nekem való oszt ennyi). És a külföldre költözés hozott csak olyan barátokat akik idősebbek, gyerektelenek és egyáltalán nem bánják ezt a döntést. Otthon a "gyerek kötelező" a mantra.
A rövid nagyon relatív, láttam már shorthairdontcare hashtaget instán váll alá érő hajnál is - no nekem az a pont kellemes hossz, ami nem rövid és nem hosszú:D
TörlésNálam mondjuk nem jól átgondoltság kérdése, hanem megbánom-e később? de szerintem ez ilyen tipikus emberi dolog, akármit választunk, később egy ponton úgyis szimpatikussá válik a másik lehetőség.
Magyarországon tényleg eléggé nyomatják a gyerekvállalást (főleg most...), de nekünk szerencsénk volt, egyedül D szülei kérdezték az esküvő után, hogy na akkor következő lépés mikor..? Szóval nekünk elég nagy szerencsénk volt, meg hát az ismerőseink java is önkéntesen gyerektelen vagy halasztja még, úgyhogy nem éreztem külső nyomást. Itt nincsenek még barátaink, szóval személyes tapasztalat még nincs, de amilyen elfogadóak minden mással, gyanítom ez sem olyan stigma, mint otthon.
Nagyon tudok azonosulni a hajjal (nálam megvan a tökéletes félhosszú-de-még-összefogható szint, mert pluszban attól is megőrülök, ha hosszú, és sokáig kell szárítani); a gyerektémával meg pláne, már a túlgondolkodást is túlgondolkodtam róla, de még mindig ugyanaz a legmélyen belülről jövő hang, hogy "még biztos nem" (de ha 31 évesen még biztos nem, eljön majd az a pont, amikor ez változik...?)
VálaszTörlésNekem most saját mércém szerint extrém hosszú (cici alá ér), és tényleg kezdek beleőrülni abba, hogy fél napig szárad meg állandóan kócos.
TörlésAz én gyerekmantrám a "majd pár év múlva", de valamiért úgy voltam vele, hogy még 30 előtt (ennek semmi specifikus oka nem volt, csak anyukám ennyi volt, amikor születtem, ezért mindig valahogy ideális kornak gondoltam:D), ez meg egyre inkább itt van, és pánikolok.
BFFem vallja, hogy jelenleg biztos benne, hogy nem akar és szerinte ez nemnagyon fog változni, de a jogot rá fenntartja. Amúgy meg nem hajt a tatár, ráérünk még simán:D
Hajnál konkrétan van egy olyan hossz, amikor magától is tök jól áll, afelett (mármint hogyha annál rövidebb) muszáj vele kezdeni valamit. Főleg hogyha jól láttam, akkor neked is ilyen kicsit magától hullámos-göndörödő, ugye? Annyira jó, mikor a vége így magától beáll:D Az enyémet konkrétan túl rövidnek érzem most a vágás után, néhány nap után láttam már, hogy hát ez azért nem teljesen az a fazon, amit akartam, úgyhogy nem 100% az érzés vele kapcsolatban. De ez csak egy haj, meg fog nőni legkésőbb két hónap múlva annyira, hogy már abszolút a magaménak érzem.
VálaszTörlésA gyerek kérdésben én annyira sokáig úgy voltam, hogy MOST TUTI NEM, és kb iszonyodtam a témától is, aztán így az utóbbi egy évben már azt érzem, hogy igen, ez majd egyszer nagyon szép lesz és nagyon jó, de még mindig nincs itt az ideje, de már talán nem kapnék halálos sírógörcsösszívrohamot, ha véletlenül összejönne (azért eléggé teszünk ez ellen, de na):D . De igen, szerintem kell lennie egy olyan életkörülménynek, háttérnek, hogy már csak kb "az marad hátra", vagyis az a következő fázis. Mi még mindig keresünk egy jó munkahelyet, jó fizetést, _biztos_ egzisztenciát és nem olyat, ahol csak a hó végéig lehet tervezni, és a többi. Míg sógoréknak már lett saját ház, jól működő vállalkozás, stbstb., ott tök időszerű volt az egész, pedig korombeliek ugyanúgy.
Tökre irigylem a hajad, az enyém magától nem áll sehogy sem:D Hajlamos minimálisan hullámosodni, de amúgy egyenes, vékonyszálú és uncsi, amivel foglalkozni kéne, csak nem teszem. De ez a hossz tök jól áll, és a fazon is most valahogy olyan professzionális és komoly:D vagy csak én kapcsolom görcsösen a hosszú hajat a hippikhez meg a szabad szellemhez.
TörlésNekemis pár éve akadt be, hogy ÉN EZT AKAROM, előtte fel sem merült. És most is néha elszontyolodom, hogy aww biztos mókás lenne állatkás ruhákba öltöztetni meg Varró Dani mondókákat tanítani neki, de aztán ledönt a lábamról a rettegéscunami, hogy végigvirrasztott éjszakák! lehányt ruhák! magunkról többeszsámban beszélés! szoptatás! más anyukák! énidőnek számít, ha egyedül elmehetek zuhanyozni! és ezekre még nem állok készen. Nálunk közvetlen családban nincs baba, de volt osztálytárshoz mentünk babalátogatóba és náluk is azt láttam, hogy várták, örülnek és kb belesimult mindenki az új életbe, hogy még biztosabban éreztem, hogy nekem ez még nem menne. (meg sem mertem fogni a babát, amikor oda akarta adni, túl pici volt és megijedtem:'D)
Bár anyukám mondta erre egyszer, hogy kicsit túlgondolom és ha arra várok, hogy készen álljak, akkor soha nem lesz gyerekem, mert erre nem lehet készen állni, csak próbálom életben kell tartani és kész:D
s a m e h e r e
TörlésHallod, régóta meg akarok tanulni kötni, gondoltam is rá, hogy a tavaszi karanténidőszak milyen tuti lenne hozzá, de mindig elakadok ott, hogy jó, de mi az istent? Van mindenünk, nem kell egy nyolcvanadik pulcsi csak azért, mert én kötöttem.
VálaszTörlésÉn szeretnék gyereket. Norbival szeretnénk gyereket, ez nem volt kérdés soha, max hogy hányat, de mindkettőnk fejében ugyanazok a kérdőjelek, szóval ez a része oké :) volt egy időszak, amikor konkrétan vágytam rá, vagyis inkább sajgott, hogy mikor tartunk már ott, most tulajdonképpen tudomásul vesszük, hogy amint kicsit kevesebb a munka a házzal, de több benne a bútor, akkor igazából mehet a dolog. És persze jó dolog, hogy ilyen higgadtan és átgondoltan szeretnénk belevágni, se nyomást nem érzek, se a korunk miatt nem aggódom, hanem van egy kép a fejünkben a családunkról, amivel mindketten azonosulunk. Ráadásul annyi mindent megéltünk és megtapasztaltunk együtt, annyira jól ismerjük egymást, hogy úgy gondolom, készen is állunk rá. Viszont nagyon sok dologtól félek (ahogy egyre őszintébben tudunk beszélni a gyerekvállalás nehézségeiről, úgy egyre több mindentől :D), és lehet, hogy jobb lenne, ha a mérleg másik serpenyőjében igazi eszelős vágy lenne, azzal talán kioltanák egymást :D
Ugye?? Meg hát a kézzel készített dolgoknak megvan a bája, de az nem mindig a... khm... esztétikum. De közben meg terápiás a puha, színes fonallal dolgozni, szóval a struggle real.
TörlésMilyen megnyugtatóan éretten látjátok a dolgot:D egy egészséges mennyiségű félelem szerintem még teljesen normális, elvégre gyereket vállalni elég nagy dolog.
Engem az is összezavar, hogy manapság elég végletes cikkek-posztok jelennek meg mindenhol, vagyis anyának lenni vagy emelkedett spirituális kiteljesedés, vagy maga a pokol, de amúgy megéri, haha. Értem én, hogy az igazság valahol középen van (vagy felváltva a két végen:D), meg mindenki másképp éli meg és fontos beszélni a nehézségekről is, de nekem nagyon nem segített, hogy néhány ismerős kb. sportot űzött abból, hogy hosszan ecsetelje a legtraumatikusabb élményeket.
Köszönjük, megnyugtató, hogy ilyen kívülről :D
TörlésÉn is tapasztalok hasonlót, jó ideje semmilyen gyerekvállalással vagy -neveléssel kapcsolatos cikket nem olvastam (pedig amúgy érdekelne egy csomó minden), egyiket fájdalmasabb olvasni, mint a másikat. Azt is megfogadtam, hogy semmilyen kismamás-babás csoporthoz vagy fórumhoz sem fogok fordulni soha, tulajdonképpen rohadtul nem segítenek az emberek egymáson. És igen, jó dolog, hogy ki tudjuk panaszkodni magunkat, hogy sok minden nem tabu már, de engem is sokszor beparáztatnak vagy épp felerősítik a paráimat, szóval szinte már kontraproduktív a dolog.
Előttem egyébként vannak nagyon jó minták is, van egy barátnői köröm, ahol már többen anyák, sokszor ott sertepertél legalább egy gyerkőc (nagyobb happeningnél sok-sok gyerkőc), és van valami szép abban, ahogy kezelik, ahogy kávézás közben körbejár az ölünkben valaki vagy teljesen random történik egy pelenkázás. Szeretem látni rajtuk, hogy beintegrálják a gyereket és az anyaságot az életükbe, és velük sokat is beszélgetünk erről, és tudnak úgy nyíltan beszélni az egész témáról, hogy nem lesz ijesztő vagy negatív felhangja.
Idén ráadásul közelről néztem végig egy másik barátnőm terhességét és egy élmény volt követni. A világ legtermészetesebb dolgának látszott, és úgy is élte meg, egyáltalán nem misztifikálta túl semelyik irányba. Egyszer láttam őt már a picivel meg viszonylag sokat találkozom a férjével a melóhelyen, és most is egy nagyon természetes és szép dolognak tűnik, hogy gyerekük lett, tök jó már rájuk nézni is.