2021. május 14., péntek

A Konfliktuskerülés Királynője - anxiety edition

Nagyon sokat viaskodtam magamban az utóbbi napokban, mert a hangos szomszédok hangjai egyre jobban zavartak, de közben tudom, hogy mindenkinek joga van létezni a saját lakásában, nekik is ugyanannyira, mint nekünk. Próbáltam kutatómunkát végezni az interneten, ami annyiban segített, hogy a legtöbb hangos szomszéd többnyire gyanútlanul hangos és nem olyan, mint én, aki a beköltözés óta némán bocsánatot kér az alsó szomszédtól minden leejtett dologért és magától értetődően vett szőnyeget a székek alá, szóval úgy tűnt, nem úszom meg, jeleznem kell valahogy a problémát.
Ebben viszont már nem értett egyet minden forrás: egyesek szerint a sorrend átkopogás a falon - szólás személyesen - panasz a főbérlőnek, máshol megkönnyebbülten olvastam, hogy ha nincs kedvem személyesen szólni, hagyjak egy tárgyilagos, de kedves cetlit, egy megint másik viszont egyáltalán nem ajánlotta a cetlit, mert az passzívagresszív. Meg voltam lőve, úgy tűnt, sehogy sem úszom meg.
Tegnap este hajnali egyig hallottunk tompa zenét átszűrődni, egy ponton kiléptem a folyosóra és többször mély levegőt vettem, de végül visszaléptem, mert nyúl voltam jaj ne én legyek az intoleráns seggfej szomszéd, elvégre nem olyan zavaró, meg különben is megyünk aludni és a háló meg jól szigetelt.
Csak aztán amikor ma délelőtt is meghallottam ugyanazt a zenét ugyanolyan hangerővel, betelt a pohár - kifésültem a hajam, torkomban dobogó szívvel átmentem és mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan kopogtam. Bentről pillanatokon belül elhallgatott a zene némi "upszi" hangok kíséretében, én meg magamban elszámoltam ötig és mivel nem nyílt az ajtó, eloldalogtam.
Ez a reakció egyrészt árulkodik arról, hogy valószínű nem nagy dolog náluk, nem én vagyok az első panaszos és ez a megszokott problémamegoldás, másrészt a kicsavart és kémiailag kiegyensúlyozatlan agyam azóta azon pörög, hogy MOST BUNKÓ VOLTAM és MICSODA SEGGFEJ VAGYOK.

maybe I need help.


6 megjegyzés:

  1. Huuuu... Ez mi már, h nem nyitottak ajtót??? Szerintem ezek kősuttyók, mert ezek szerint tudták, h gáz, de passzív gyökerek voltak, h nem méltattak annyira sem, h a szemedbe nézzenek és bocsot kérjenek.
    2013-14-ben volt olyan felső szomszédom, aki vállalhatatlanul viselkedett. Éjszakába nyúló BÖMBÖLŐ zene, hangos bulis beszélgetések, lépcsőházban visszhangzó hangos szex, minden. Ablakreszkettető zene szombat-vasárnap egész nap (én akkor írtam a szakdogám, szombat-vasárnaponként, és jó lett volna, ha tudok figyelni). Na és akkoriban én durván beszari voltam, és egyetlen egyszer mertem csak szólni, akkor is ilyen bocshogyélek-dizájnban. Sokszor fordultam vissza a lépcsőházból én is, ezt a szorongást nagyon érzem. Hű. Ma már kemény volnék szerintem. Azt gondolom, nagyon alja dolog, ha valaki ennyire ignoráns a környezetére. Nehogy már még te érezd rosszul magad! ‘13-as önmagammak is uezt mondanám. Nyugodtan szólj, és szerintem is amúgy legjobb szemtől szembe, de ha ő ezt nem képes viszonozni, akkor jöhetnek a passzívabb módszerek. Jogod van a nyugihoz az otthonodban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ♥︎ azóta megnyugodtam, hogy nem reagáltam túl és nem én voltam a seggfej szomszéd a történetben:D
      Atyaég, ezek azért tényleg extrém szomszédok... Mi a két végletről jövünk korábbi szomszédilag, nekem gyakorlatilag soha nem volt (először családi ház, később iszonyú vastag betonfal miatt), D. meg a nyolcadik kerület szívében rendszeresen kelt ablaka alatti üvöltözésre vagy telefonról szóló mulatósra, szóval az agóniám azért is nyúlt ilyen hosszúra, mert nem voltam benne biztos, hogy az én tűréshatárom túl alacsony-e. Aztán amikor beköltöztünk, azt hittük, megnyertük a szomszédlottót a legfelső emelettel, mert láttam annó ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=4IRB0sxw-YU&ab_channel=AboveAverageAboveAverage - de pont ezért az első hónapokban obszesszíven odafigyeltem (egy ponton le akartam menni bemutatkozni és megkérdezni, hogy BIZTOS nem hallanak-e semmit, de D. lebeszélt:'D) és azóta sem merem későn beindítani a mosógépet vagy zuhanyozni. De a saját hülyeségemtől függetlenül azért sejtettem, hogy ez sem normális, a legtöbben csak tényleg nem gondolnak bele, hogy ha feltekerik a kakaót a hangfalon, a hang nem feltétlenül áll meg a lakásuk falánál.

      Törlés
  2. Nekünk is volt annak idején hasonló szomszédunk, mára már csak három főbb dologra emlékszem belőle:
    - A pincében csőtörés volt és az ő cuccaira folyt a szar, de egyedül rajtam keresztül tudta elhárítani a problémát, mert rajtam kívül senki nem állt vele szóba.
    - A barátnője egyik reggel a kis dobozos kólájával együtt a telefonját is kidobta a kinti szemetes konkténerbe, és mivel nekem rövid a karom, a szomszédunknek kellett kibányásznia a konténer aljáról a szemétből.
    - Amikor az apósék jöttek meglátogatni minket, akkor reggel a saját pisájában ült talajrészegen az ajtaja előtt (éjszaka jött haza, és nem tudott bejutni saját magához). Kvázi így mutatkozott be nekik.

    Egy ideig elég mérges voltam arra, hogy egy suttyó paraszt, de aztán láttam, mennyire veri őt az élet. Aztán úgy alakult, hogy mivel egyedül én voltam hajlandó segíteni neki a szarömlős dologban, onnnantól eléggé hálás volt nekem, és én voltam a lépcsőházban a good guy, így amikor legközelebb bömböltette a zenéjét, elég volt ráírnom messengeren hogy bocsika de halkabban, és nem hogy lejjebb vette a hangerőt, de még át is hívott bulizni.
    Szóval ez jó stratégia lehet, hogy akármilyen tapló, mégis összehaverkodsz vele, és akkor egyikőtök számára se lesz kínos, ha szólnod kell valamiért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor egyszer kurrvahangosan bömböltette a szarját (tényleg valami fos magyar válogatást, képzelhetitek), megpróbáltam túlbömböltetni nagy hangfallal és heavy metallal, de nem sikerült.
      Aztán egyszer tök kedvesen átkopogtam hozzá és szóltam neki, hogy léci, éppen vizsgára kell tanulnom, csak egy picit vedd lejjebb a hangerőt vagy csukd be a teraszajtót (nyitott ablak miatt volt annyira hangos), tényleg csak ennyit akartam, akkor azonnal ki is kapcsolta és napokig nem is hallgatott semmit o_O

      Szóval amúgy tényleg az a legjobb stratégia, ha az ember kedves. Az, hogy nem nyitottak ajtót, az a baj hogy meg tudom érteni, én is csináltam már ilyet :DDDD nem ilyesmi miatt, sokszor tévesen csengetnek be meg ilyenek,de tettem már úgy, mintha tényleg nem lennék otthon, annyira tényleg semmi kedvem nem volt senkihez (meg olyan csendben is voltam mintha tényleg senki nem lenne otthon).

      @Dolly Schiller kommentjére reagálva, én meg vagyok lepődve, hogy ott senki más sem szólt a tahó szomszédnak. A szegedi sztoriban egyedül mi voltunk a good szomszédok, mindenki más már kb a legapróbb zajra is ráhívta a rendőrséget, egyszer a TEK akarta rátörni az ajtót (pont a legelső ott töltött éjszakánkon:DDD). Nyilván mindenkivel haragban volt így a szomszéd, sokat veszekedtek / ordibáltak ott egymással, és szerintem néha dacból bömböltette már a zenéjét, amíg tényleg nem kapott valami nagy büntetést. Szóval, tényleg, úgy tűnik, hogy mindig kedvesen kell kezdeni.

      Törlés
    2. Awww egy foltos fehér asszonyverős chaotic neutralként képzeltem el ezt a szomszédot :D és nekem is az jön le, hogy a túlreagáló többi szomszéd miatt fajult eddig a helyzet, ha nektek a normális viselkedésre tudott normálisan reagálni, annyira azért nem lehetett rosszindulatú.
      Nekem is a kedves "légyszi picit halkabban, esetleg pakoljátok át a hangfalat máshová és vegyetek egy szőnyeget" volt a tervem (én sem értem, de hálószobánk fala közös és ott soha nem hallani semmit, még akkor sem, amikor a tőlük távolabbi nappaliban igen, szerintem valahogy a padló vezeti a hangot), de nem bánom így sem, azóta rejtélyesen tudnak viselkedni:D és itthon vannak, mert a megszokott létezéshangjaik megvannak meg zene halkan - és igen, lecsekkoltam a padlón hallhatózással:'D

      Törlés
    3. Egy 28 év körüli átlag, szikárabb menőfiú volt, valami közteres-féle lehetett. Képes volt reagálni a normálisabb kérésre, de nem az jutott róla az embernek az eszébe, hogy tuti most fordult ki az egyetemi campusról egy msc-dipivel a kezében... :D Nagyon gáz volt, előbb utóbb odáig fajult az alkoholizmusa, hogy összeszarta magát a lépcsőházban (ezt csak hallottam szerencsére, nem láttam), máskor meg, mikor pont anyáék is ott voltak és mentek volna haza, ott aludt a lépcsőn a saját hugyában. Szóval nagyon gáz volt.

      Törlés