Múltkor készítettem össze az elviteles kávérendelést (hogy ki a fene rendel házhoz a Starbucksból, az is megér egy misét), és nézem a képernyőt, hogy rendelő Random Brit Név, futár Random Magyar Keresztnév. Szóval amikor befutott a srác, mondta a rendelésszámot, én meg ránéztem, hogy Are you from Hungary by any chance? Visszakérdezett, hogy Yeah, because of the accent..? Én meg mondtam, hogy Nem, láttam a neved az applikációban, és nagyon jó érzés volt ennek a párbeszédnek a másik oldalán lenni végre. Beszélgettünk kicsit, amíg véglegesítettem a csomagot, jófej volt nagyon, és teljesen feldobta a műszakot.
Olvastam vissza régi messenger beszélgetéseinket 2018-ból, és milyen mókás volt már velem az élet az egyetemi pályafutásom legstresszesebb hetei alatt:
(frissen becsatlakozott hallgatóink kedvéért, ez volt az a tárgyfelvétel, amikor az előző vizsgaidőszakban a TO-s néni azt mondta nekem egy tárgyra, hogy nem épül rá semmi, gond nélkül fel tudok venni mindent jövő félévben, aztán nem meglepetés, mégis épültek rá elég fontos tárgyak, és hát long story short, a dékánhoz kellett menni és hetekig vártunk az elbírálásra).
Mióta dolgozom (vagyis NÉGY TELJES HÓNAPJA) nemnagyon volt időm az életben tartásukhoz szükséges minimumon túl foglalkozni a növénykéimmel, szóval most végre ráértem és kicsit törődtem velük - és döbbenten konstatáltam, hogy a kis magról nevelt csilikből már négy karakán kis növénykém lett, amiből az egyiken van egy pici zöld csilipaprika, és hat másik szobanövényből négy kinőtte a cserepét. Az elhanyagolt, utcáról mentett kis névtelen árvának meg végre megkerestem a nevét (ami magyarul bíbor pletyka, angolul viszont wandering jew, ez mekkora már?) és kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy amit én a jól tartottság jelének gondoltam, hogy többszörösére és minden irányba nőtt, valójában azt jelenti, hogy szerencsétlen kevés fényt kap és próbál a nap irányába nyúlni.
Hétfőn a hangos szomszédok megint elkezdték olyan hangosan hallgatni a zenét, mint fél éve.
Azonban már nem vagyok olyan rakás szerencsétlenség szarul, mint fél éve, szóval kábé két perc dilemmázás után (meg egy összeveszéssel később Medveggyel, aki szerint csak rá vagyok feszülve, ő bizony nem hall semmit) fogtam magam és mentem kopogni - ÉS LE SE SZARTAK, nem nyitottak ajtót, nem halkult a zene sem. Ezen viszont annyira felkúrtam magam, hogy azonnal írtam a recepciónak egy újabb panaszlevelet, és minden olyan irányú gondolatomat visszavonom, hogy jaj szegényeknek joguk van szórakozni a saját lakásukban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése