- kimostam a párnáinkat (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- kipucoltam a New Balance cipőmet (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- foglalkoztam kicsit a magról nevelt növényeimmel, a tripsz fertőzötteket lekezeltem megint,
- megnyestem a vándor pletykámat (növény) és az ágakat előkészítettem propagálásra,
- elmostam és előkészítettem joghurtos bödönöket későbbi növénynevelő bödönnek,
- szőrtelenítettem és kinyomkodtam az arcom,
- Duolingóztam, és a francia mellé csaptam az oroszt is, mert miért ne.
Hirtelen elöntött a hála az emberiség iránt, amiért olyanok vagyunk, amilyenek, és hogy az eddig felhalmozott tudásunk (és ennek hála az életbenmaradásunk is) mind-mind olyan embereknek köszönhető, akik a korlátozott lehetőségek ellenére is hiperfókuszáltak számukra érdekes dolgokra és azt mondták: tudod mit, engem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak a méhek/hogy néz ki az ember belülről/mi történik a tejjel, ha elkezdem centrifugázni/akármi és bármi a történelem folyamán, ami ma már evidencia.
Annyira édesek vagyunk.
Kompetens felnőttnek érzem magam, valahányszor ahelyett, hogy beleyolóznék valami tevékenységembe (többnyire valamilyen háztartási vagy takarítós dolog, lásd. párnák), előtte megguglizom, hogyan is kell csinálni. Pedig nálunk családi szokás hirtelen felindulásból csinálni mindent, ami néha bejön, néha viszont tönkreteszünk dolgokat menet közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése