Minden évben csinálok ilyet, most sem hagyom ki, pedig eleinte szerettem volna. Elég sikertelennek éreztem az évet, és ennek az okáról hamarosan lerántom a leplet. De haladjunk sorban.
Előre szólok, hosszú lesz, és elég személyes.
Az év kicsit letargikusan kezdődött, egy Bevezető Matematika Kémikusoknak 1. vizsgával, amin őszintén szólva a barátnőm rugdalt át, én a békés megbukás szándékával slattyogtam be. Ez a hozzáállás jellemezte az egész évet.
Az év legjelentősebb eseménye rögtön februárban a költözés volt. Addig tartott a felújítás, amit mi csináltunk, de február 26. éjjel már itt aludtunk, dobozok között, üres hűtővel, de a saját kis kuckónkban. Amúgy emellett egész jól sikerült a vizsgaidőszakom is, bár ekkor sikerült először bőgve hazajönnöm a buszon. A trolin. És az utcánkban is.
Aztán voltam boncoláson, újabb meghatározó élmény. Végig az járt a fejemben, és utána a metrón is, hogy basszus, nem beszöknöm kellett volna, hanem ezt tanulni (egész életemben orvos akartam lenni - a szerk.).
Az új félévben megszokott társaságunk kicsit széthúzott, de továbbra is összejártunk, és mai napig összetartunk. A kedvenc órám a Tudományos Fantasztikus Világnézetek nevű csoda volt, EGYETLEN ÓRÁRÓL SEM HIÁNYOZTAM, és négyest kaptam belőle.
Újabb fontos dátum március 23., amikor leutaztunk Székesfehérvárra egy üres-, és visszajöttünk egy teli cicahordozóval. Lett egy Dorcink, akinek igazi neve Dorian Gray, de ezzel szerintem ő sincs tisztában.
Meglettek a karikagyűrűink, de közelebb nem kerültünk az esküvőhöz. Ez egy még hosszabb sztori.
Elkezdtünk moziba járni, így kiderült, hogy az ott megtekintett filmekre szélsőségesen reagálok: vagy imádom, vagy ki akarok jönni a feléről. Megszerettem az Iron Maneket és az összes Marvel hőst, valamint meglepő, de a Hobbitot is.
Sikersorozatunk kezdete rögtön egy elég nagy törés volt, amikor május idusán Medvegy munkanélküli lett. Egy hónapig sem tartott, mire új, sokkal jobb munkát talált, de az kicsit érzékenyen érintett.
A nyári vizsgaidőszak komolyan borzalmas volt. Hajnali négyig tanultam, alig éltem. Július elején megbuktam Általános Kémiából, amire kritikus tárgyként tekintettem. Még megvigasztaltam egy másik lányt a vécében, aztán
elhatároztam, hogy otthagyom a kémia szakot, az egyetemet. Mivel akkor már késő volt felvételizni máshová, passziváltam, és rájöttem, hogy egy üres év előtt állok.
Nyáron elkezdtem futni, és őszig szorgosan rohangásztam. Jó volt, tavasszal folytatom.
Megjártuk Münchent, első önállóan szervezett-tervezett nyaralásunk, sátorral, hátizsákkal, vonattal. Rákaptunk az ízére, biztos lesz még ilyen.
És dolgoztam! Egy komplett napot, mert utána kiderült, a beosztásomba és a munkavégzés helyébe nincs beleszólásom, így kiléptem, de akkor is!
Mellesleg rögtön az első munkanapom után mentünk hajóra vacsorázni, Medvegy munkahelyi jutalomként kapta a kollégáival. Felejthetetlen élmény volt, és nem csupán a grillezett barack miatt.
Az ősz volt a mélypont, amikor rádöbbentem, hogy nem megyek vissza a többiekkel tanulni. Hetek teltek mélységes önutálattal, amit csak tetézett, hogy nem találtam rendes munkát sem. Erről nem szeretnék sokat írni, elég szánalmas voltam akkoriban.
De szerencsére magamhoz tértem. Mivel ezt az egy évet is ki kell tölteni valamivel, jelentkeztem szakács képzésre, tavaszra oklevelem lesz róla, hogy tudok főzni. Írni kezdtem, először terápiás célzattal, de már látok benne komoly perspektívát, és rajzolni, hobbiból. Beiratkoztam a könyvtárba (saját pénzből, először diákkedvezmény nélkül...) és újra olvasni kezdtem, a régi lendülettel. Rendet ugyan nem sikerült teremteni, de már nem is zavar: ez az én kreatív alkotói környezetem.
Összességében nem volt rossz, bár elég hosszúnak tűnik. Elolvastam 38 könyvet (ebből mondjuk nyolc SzJG volt...), láttam sok filmet, kaptam új laptopot és telefont. Medveggyel egyre erősebb egységgé kovácsolódunk, kezdek szuperhősként tekinteni magunkra. Nőtt a hajam, elég sokat, és szőkült is: szeretem így. Kicsit ugyan meghíztam, tavalyhoz képest három kilót, terveim szerint februárban már nem lesznek meg. Nem voltam beteg, egy kisebb torokfájást leszámítva, ami szerintem nem rossz arány.
Kezdek életrevalóbb lenni, sőt, úgy tűnik, megmaradok.
