Életemben először hánytam szombat este egy Burger King parkolójában.
A valóság sajnos közel sem annyira badass, mint ahogy így, egy mondatban hangzik.
A nemzeti ünnepet még megünnepeltük egy tök jó kirándulással, egész nap pörögtünk, csak hazaérve éreztem, valami nincs rendben. Körülbelül tíz perc alatt jutottam az enyhe hányingertől a vécékagylóig, és ezt ciklikusan váltogattam este hattól éjfélig. Medvegy szolidaritásból velem tartott kilenctől hajnali háromig, úgyhogy a három órás átfedésben felváltva vezettük a porcelánbuszt.
Ez volt az első felnőtt betegségem, amikor anyukám csak szállította a ropit és megkérdezte, ugye nem vagyok terhes, de magamnak fogtam a hajam és egyedül kellett győzködnöm magam, miközben forgott a lakás és a dupla paplan alatt is olyan intenzitással rázott a hideg, hogy még most is fájnak az izmaim meg a bőröm, hogy ez csak természetes immunreakció és azért megmaradok.
(Egyébként jobb volt így. Medvegy már megszokta, hogy ha nyomorult vagyok, nem igénylek tutujgatást, csak annyit, hogy időnként lapogassa meg a fejem, vele ellentétben, aki csakis főállású ápolónő és tetemes mennyiségű tea mellett képes meggyógyulni.)
Amúgy lett egy kocsink.
Na innen (is) látszik, hogy még totál nem vagyok felnőtt, hogy én hányni is csak akkor tudok teljes lelki nyugalommal, ha anyám fogja a hajam és nyugtat közben. :D
VálaszTörlésNekem tökéletesen megfelel zárt fürdőszobában, egyedül vagy felhangosított tévé mellett:D
Törlés