Jó dolgok

- sok a csoffadt banánunk, és már nagyon untam a banánkenyeret, szóval a nyarat hivatalosan is megnyitottuk a szezon első banánfagyijával

- "csak egy gyors" (két órás) csoportos videóbeszélgetés a lányokkal, annyira jólesett

- állítottam be skype hátteret, imádom:

- kiszedtem a szemöldököm! nagy esemény ez a jelen körülmények között.

- sikerült a gluténmentes kenyerem, kicsit sületlen lett, de az az én hibám volt, nem a kenyéré - ami amúgy megkelt rendesen és ízre is teljesen rendben van.

Mikor lehet már úgy vécépapírt vásárolni, hogy ne szálljon be az ember a hisztériába? Mert lassan elfogy a téboly előtt vásárolt készlet (ilyenkor jön rá az ember, mennyi papírt spóroltunk azzal, hogy nem voltunk állandóan otthon és használtunk idegen vécéket is), de nem akarom, hogy kiröhögjenek a kasszánál.

Medvegy kenyérsütésén felbátorodva nekifeszültem újra gluténmentes kenyérnek: ez az én Moby Dickem, az alternatív lisztekkel való munka olyan odafigyelést és türelmet igényel, ami nekem eddig nemnagyon volt, bármiféle intolerancia híján a motiváció sem volt valami erős, most azonban jobb dolgom nem lévén újra nekiálltam. Most van a sütőben, eddig jól néz ki és meg is kelt rendesen, ami nem feltétlenül mondható el az eddigiekről.

Én: Nagyon félek az államvizsgától, de nincs motivációm tanulni.
Pszichiáter: Hát akkor tanuljon motiválatlanul.
Én:

Amúgy ezt az embert tényleg megtartom, nem csak megdicsérte a macskámat (Purrt), de konkrétan ő kérte, hogy mutassam be a kamerába, amikor hallotta, hogy nyávog. Azt hiszem, az ilyen jeleket már nem lehet figyelmen kívül hagyni, ő egyértelműen miattam végezte az egyetemet és nekem szerezte a diplomáját.

Dél sem múlt el még, felkelni csacskaság

Nagyon élem most a Mozart! musicalt, és amennyire örültem, hogy megtaláltam youtube-on a Raimundos felvételt, erre kiderült, hogy az egy átdolgozott verzió, de ki dolgoz át egy már tökéletes darabot..? Az volt a kedvencem, és az egyetlen musical, amit újranéztem volna - főleg Bécsben - főleg Thomas Borcherttel... Már csak tini Viki kedvéért.

Fun fact: Thomas Borchert volt az utolsó celeb crush-om, a szó azon értelmében, ahogy az ember tinédzserként ismeretlen emberekért rajongani tud, és az ő portréja volt az MSN beszélgetéseim háttere nagyon sokáig.
Már évek óta együtt voltunk Medveggyel, amikor ezt elmeséltem neki, mire ő: á, szóval ő volt az a faszi a beszélgetéseink háttérképén?
Én azt hittem, azt a hátteret csak magamnak állítom be, és más nem látja.
Burn.
/feltúrtam a régi winchestert érte, mert rémlett, hogy volt róla egy screenshotom, hogy nézett ki, de nem találtam/
/további fél óra intenzív guglizás után megtaláltam, ez volt az/
/senki meg nem mondaná, hogy amúgy tanulnom kéne és csak az időt húzom, ugye?/

Anyukám és a diszkrét felvezetések:
Ó de helyes ez a kisfiú... amúgy nektek mikor lesz?

Apropó, ki mit ad anyukájának idén anyák napjára? Én évekkel ezelőtt bevezettem az élményajándékozást, de értelemszerűen sem a színház, sem a valahová beülés nem játszik jelenleg, a kreativitásom pedig sorvadozik a bezártságtól.

A macskatartás erősen meglazította a tárgyakhoz való kötődésemet: korábban erőteljesen megviselt, ha meg kellett válnom egy szeretett ruhától-használati tárgytól, ehhez képest Medvegy tegnap felrúgta az egyik kedvenc teásbögrémet és letört a füle, és csak megvontam a vállam.

már jobb

Szerencsére nem tartott sokáig az előző bejegyzés nyomora, sőt, utána jött egy nagy fordulatszámon pörgős nap. Általában fordítva szokott lenni, de no.

Jó dolgok:

- Mozart musical - Rote Rock

Nem tudom, kinek rémlik, korábban biztos említettem, hogy hamvas lánykoromban musical girl voltam - szerencsére kinőttem rég, de alkalmanként visszaköszönnek az eltemetett múltból számok, amiktől utána napokig nem tudok szabadulni, és most éppen ez az egyik.
Fun fact, főleg a címben szereplő ikonikus piros kabát miatt kellett nekem is vadászni egy élénkpiros tavaszi kabátot, amit imádtam.

- Medvegy kenyeret sütött! Lényegében belebully-ztam a dologba (szokásos obsszesszív-kompulzív kutatómunkát végzett a kenyérsütésről redditen, amikor pikírten megjegyeztem, hogy egyszer az agyatlan reddit görgetés helyett csinálhatna valamit IRL), és szegényt elég rendesen összezavarta, hogy a tészta egy élő dolog, ahol néha csinálhatsz mindent grammra a recept szerint, akkor sem lesz tökéletes: az eredmény egy kicsit amorf, de tökéletesen megkelt és nagyon finom kenyér lett.

- a rendelt fonalakból elkezdtem horgolni, és annyira jót tesz a lelkemnek a sok színes fonallal dolgozni!

Teljesen illegálisan átvonultam BFFhez 24 órára lánybulizni annak örömére, hogy tegnap utaztunk volna Tel Avivba - ami valószínűleg az utolsó hagyományos, gondtalan fiatalfelnőtt-közös nyaralásunk lett volna. Kirúgtunk a hámból, hajnali kettőkor még Eurovíziós első helyezettekről néztünk összefoglaló videókat.
Vicces viszont, hogy a barátjával nem adtunk egymásnak puszit, aztán az ő helyén aludtam, ennyit az elővigyázatosságról.

Aztán nemrég hazajöttem és kivonultam tanulni az udvarra, de lám, mennyire tanulok.
Valamiért nagyon rámtelepedett most a szomorúság, nézem a nádkerítést előttem és el tudnám sírni magam, pedig nincs semmi új vagy olyasmi, amire lenne hatásom vagy amúgy meg nem tudnék vele megbirkózni. Csak kicsit fárasztó konstans könnyben úszó szemekkel létezni - vagy mi a neve annak az állapotnak, amikor érzed, hogy egy rossz gondolat és egy pislogás választ el a sírástól.
(nem, nem fog megjönni még pár hétig, de amúgy ahhoz hasonló érzés - kicsit ijesztő, mert amúgy akkor sem vagyok sírós)

Jó dolgok:
- BFF úgy, ahogy van.

- a koszos és napfénymeleg macskáim, ahogy odacöcögnek hozzám egy kis simiért, majd mennek vissza a napfénybe gyíkokat öldökölni.

- megérkezett egy újabb adag fonalrendelésem!

most sajnos csak ennyi.

BFF küldte, hogy a macskás facebook csoportjában most ezt töltik ki, hogy megismerjék egymás cicáját, töltsem ki én is.
Szóval ím egy kérdéssor, ismerjétek meg a macskáimat:

NEVE: Purrito és Pawzilla

BECENÉV: Purr és Pó, továbbá: Malac, Mal, Malachús, Kishús

FAJTA: keverék házimacskák

MENNYI IDŐS: két évesek és két hónaposak

HOGY KERÜLT HOZZÁM: internetről kukáztuk őket (kalandos amúgy az előéletük: a mamijukat az utcáról fogadták be, amikor kiderült róla, hogy leányanya, és születésük után két lánycica szeretetteljes kommunájában nőttek fel)

KEDVENC EMBERI ÉTELE: Purr: hummusz és vegán sajt; Pó: nem eszik emberkaját

KEDVENC JÁTÉK: már nem játszanak :(

MITŐL FÉL: Purr: autóktól, Pó: autóktól, idegenektől, bármilyen hirtelen zajtól és attól, ha valaki tüsszent

MI AZ AMIT NEM SZERET: Purr: zárt ajtók, kefélés, ha valaki akarata ellenére kézbe/ölbe veszi; Pó: nem friss (pár másodperces) az ivóvíz a tálkájában, az öccse vagy ha valaki az öccsét szeretgeti a szeme láttára

KEDVENC IDŐTÖLTÉSE: Purr: felvigyázni a területét, fetrengeni a porban, óbégatni; Pó: aludni, elviselni, hogy valaki dögönyözi

SZERET KOCSIBAN UTAZNI?: nem, Purr végig üvöltözik, Pó rettegve kuporog a hordozó sarkában

SZERET SÉTÁLNI?: Purr imád, Pó inkább csak nézelődik az ablakban

VAN LEGJOBB BARÁTJA?: nincs

HOL ALSZIK: Purr: bárhol, kanapén, földön, könyvespolcon, valakinek a táskáján; Pó: ruhásszekrényben, kartondobozban/bevásárlószatyorban, kanapén, de leginkább valakinek az ölében

FÉL AZ ÁLLATORVOSTÓL?: nincsenek jóban, de amúgy nem különösebben

JÓ CICA?: ...de azért szeretjük őket

Jó dolgok

Milonkánál láttam és támogatom az ötletet, szerintem mindenkire ráfér, hogy kicsit örömködjünk valaminek - mostantól igyekszem minden napra találni valami jót.

- Leadtam a szakdolgozatom, már csak a ppt-t kell megcsinálni a védéshez.
És kb ugyanolyan mértékben szomorkodom és örülök, hogy nem kellett beköttetni és hagyományosan leadni: egyrészt nem tudtam tradicionális leadós fotót csinálni a kis barátokkal, másrészt viszont mennyivel környezetbarátabb! kényelmesebb! és nem utolsó sorban olcsóbb! megoldás volt ez így.

- Új Nightwish album szokás szerint addiktív új számokkal! Lehet beteg dolog, de néhány Nightwish számnál konkrétan érezni, hogy Tuomas simogatta magát a komponálás közben, hogy mekkora nagy tehetség ő és milyen csodálatos zenész (khm Storytime, Élan, Music vagy Shoemaker) - engem meg nem érdekel, mert ezek a számok nekem készültek és abszolút az én lelki frekvenciámon szólnak.

- A HAJAM, imhol balra filter meg mindenféle állítgatás nélkül. Az eredeti terv az alsó fele volt, ebből alsó harmad lett, de egyelőre megtartom így, annyira tetszik - festék maradt bőven későbbi korrekcióra, meg hát az idő sem szorít.

- Elraktam a téli- és elővettem a nyári ruháimat és átválogattam a táskáimat is, megint leszelektáltam egy jó kupacnyit. Azért boldoggá tesz, hogy az utóbbi évben jóval kevesebb ruha kerül a háztartásba, mint amennyi elhagyta (és ennek kb. a 20%át viseltem ténylegesen, ami amúgy továbbra is szégyen).

Ma éjjel azt álmodtam, hogy pink volt a hajam.
Ezt egy jelnek vettem, szóval ma este hajat festünk.
Majd jelentkezem.

Nagyon nem szeretek fájdalomcsillapítót szedni, de azt még kevésbé szeretem, ha valamim nagyon fáj.
Szóval havonta megismétlődik az a roppant kellemetlen néhány óra, amikor jelentkeznek az első óvatos fájdalomhullámok, és mérlegelek, hogy ha megelőzőleg be szeretnék valamit venni, most kéne - de mi van, ha ebben a hónapban csak ennyi? És aztán egyre erősebb és hosszabb hullámokban jön a görcsös fájdalom, és még mindig reménykedem, hogy ez végülis még kezelhető, csak rosszabb ne legyen.
Aztán persze rosszabb lesz, és további fél órát töltök magzatpózban, amíg beüt az advil.

Tegnap csináltam szusit, és miközben toltuk be egymás után a kicsit csálé makikat, végig az járt a fejemben, hogy mekkora király vagyok. Ajánlom amúgy karanténskillnek, annyira nem nehéz, mint amennyire megdobja az ember önbizalmát az eredmény.

Kötés közben kicsit gyorsabban fogy a fonal, mint ahogy haladok a sállal, és aggódom, elég lesz-e. Szóval valahogy bennem van, hogy bele kell húznom, mielőtt elfogyna.
Logic.
(ugyanezen a logikán szoktam intervall vagy akármilyen időre menő edzésnél belehúzni a gyakorlattal a "már csak x másodperc!" jelzésnél, mintha gyorsabban véget érne az x másodperc, ha én is gyorsabban edzenék)

Sad grandma noises

Olyan cuki dolog a karanténban látni az embereket chillezni a teraszukon, hogy hogyan próbálják kihozni abból a többnyire zsebkendőnyi kis kiugróból a szabad levegőn tartózkodás maximumát. Boldoggá tesz a tudat, hogy ilyen sokan tartják fegyelmezetten az önkéntes karantént.

Ugyanitt a hónapban a legközelebb csütörtökön kerültünk egy valódi randihoz, amikor elbicikliztünk a spárba, ahol a bevásárlás mellett vettünk két pálcikás fagyit is, amit elnyaltunk hazafelé menet.
Pro tipp: a spárokban már lehet Anjuna pálcikás fagyit kapni.

Nagyjából minden fontos dologból sikerült feltankolni a korlátozások kezdetén-előtt, de most jutottam oda, hogy már remegett a kezem valami kötnivalóért, szóval rendeltem fonalat. Még abban is engedékeny voltam, hogy kivételesen kipróbáltam egy nem 100%ban természetes anyagú fonalat. Erre amikor megkaptam, már a tapintásán érezni lehetett az olcsó műanyagságot (pedig annyira nem volt sem olcsó, sem műanyag...), aztán a honlapon-gyártó által megadott 4-4.5-ös tű helyett a 3.5-ös viszi normálisan - ami nem is lenne olyan gáz, ha nem direkt egy vastagabb, tempósabb téli projektre vágytam volna.
Nyüszi és nyafi.

Ahogy látom, nem mindenkinél alakul úgy a karantén, ahogy tervezte.

Ugyanitt már az őrület határán vagyok a bezártságtól, és csak az tart vissza a skillshare regisztrációtól, hogy nagyon gyenge most a forint. Nyaff.
Ja, és a szüleim konkrétan minden nap kirándulni járnak valahová, ezt már tényleg nem tudom mivel kommentálni, csak csendben fertőtlenítem utánuk a kilincset.

Holnap lesz még egy megbeszélés a suliról, hogy most akkor hogyan tovább, de nincsenek illúzióm arról, hogy mekkora lesz a megbeszélés hasznos információtartalma (eddig az összes email és megbeszélés bizonytalan mellébeszélés volt, hogy lehet ez lesz, lehet az, de még pontosítanak. ez megy egy hónapja).

Ja, és befejeztem a szakdolgozatomat.
A konzulensem azt írta, "szépen összeállt a munka, bravó!".
És hogy érdekes, izgi, jól prezentálható eredményeket kaptam.
Majdnem sírtam.

Már csak le kell fordítanom az absztraktot angolra és beraknom a tartalomjegyzéket, és kész-kész.

/szomorkásan belefúj egy olyan kipöndörödős szilveszteri füttyfürüttybe/

Szakdolgozat update:
Gyakorlatilag másfél oldal (következtetések, javaslatok + összegzés) meg a formázás hiányzik, hogy teljesen kész legyen az egész - de az egy hete, ugyanis kb azóta ülök ezen a másfél oldalon. Szóval tegnap megnéztem az Unorthodoxot.

Unorthodox gondolatok:
Mild spoilerekkel, akiket ez zavar, ugorjanak egy bekezdést.
Nagyon tetszett az alaphelyzete és a hangulata, de összességében nagy ürességet hagyott bennem, sok kérdéssel, és a végső üzenetet sem tartom túl kontruktívnak. Esty kiugrik az ortodox közösségből, ahol elnyomják és boldogtalan, de legalább gondoskodnak róla - és a sorozatból nem derül ki, hogyan boldogulna egyedül vagy egyáltalán merre is indul a nagy függetlenségével, mert a kritikus pillanatban mindig mellette terem valaki, aki segíti. Az utolsó epizód utolsó tíz percében pedig olyan szomorúságot éreztem, ami rányomta a bélyegét az egész élményre.
Ami viszont rettentően érdekes, hogy majdnem az egész sorozat alatt jiddisül beszélnek egymás között a szereplők: a jiddis a német és a héber érdekes kis hibrid nyelve, amibe a modern szavakat angolul szúrják be, hát imádtam hallgatni, azzal együtt, hogy ilyesmi érzés lehet stroke után a szenzomotoros afázia.
Ja, és kicsit zavart, hogy a főszereplő amellett, hogy nagyon jó színésznő, lehet vagy 150 centi, és mindenkinek kb a könyökéig ér emelt sarkú cipőben is. Lehet, hogy tudatos választás volt, hogy erősítse az áthallást, hogy ő egy gyerek a felnőttek világában, de ez nyilván abszolút személyes probléma, de engem zavarba hoznak az alacsony emberek.

Totális bukásként fogom fel a tényt, hogy a veszélyeztetett kort erősen közelítő szüleim vásárolnak rám. Mi lassan három hete teljes karanténban vagyunk, hála annak, hogy az élelmiszer is házhoz jön - vagyis hála a szüleimnek, akik kétnaponta felhívnak a boltból, hogy éppen itt vannak, mit hozzanak? Nagyon türelmesnek tartom magam, át is beszéltük ezt a témát egy párszor normálisan ("nyugi már, viselünk maszkot / nincs is tömeg / ezt tényleg el kellett intézni!"), értelmes felnőtt emberekkel a saját biztonságukon veszekedni pedig nem fogok, szóval már dühös sem vagyok, csak csalódott.

Időnként szelektálni szoktam a szentimentális kacataim között, és most jutottam oda, hogy a régi kis írásaimat habozás nélkül dobtam be a szelektív gyűjtőbe.
Vicces, hogy végigírtam egész tinédzser- és fiatal felnőttkoromat, és gyakorlatilag csak a naplóim maradtak meg belőlük - azokat viszont életem végéig őrizni fogom, túlzás nélkül állítom, hogy némelyik nemzeti kincs. Főleg a hormondrámai tinédzserkorból.
Egyszer lehet befotózok vagy begépelek néhány oldalt belőlük.

Tegnap a pszichiáterem (birtokba vehetem azt, akinél már két teljes alkalommal voltam ülésen? bár ha összejön a zsinórban harmadik is, akkor hivatalosan rekordot döntünk) megkérdezte, van-e blogom, én pedig nem tagadtam a tényt, de nem is ajánlottam fel, hogy elküldöm a linket.
Ha mégis megtalálta volna, üdv itt.