2020. június 8., hétfő

Már csak egy

Életemben nem izgultam még ennyire, mint tegnap este, és életemben nem is tanultam még ennyit, mint az utóbbi időben.


A folyosón viszont már olyan jól esett beszélgetni, teljesen lenyugodtam, mire bejutottam: a húzott tételekből az egyik jó volt, a másik annyira nem, az egyik vizsgáztató meg is fingatott (én utólag a többieknek elmesélve: "...és akkor félbeszakított és megkérdezte tőlem, műtét után mikor ehet a beteg popcornt?" "jézus, és erre mit válaszoltál?" "semmit, csak döbbenten néztem rá, amíg fel nem tett egy másik kérdést"), a többiek viszont látszólag elégedettek voltak velem, szóval én is úgy hagytam el a termet, hogy akkor érdemes nekilátni a védésnek, ebből lesz valami.
B., aki utánam jött és végighallgatta a feleleteimet, mondta, hogy büszke volt rám, ugyanis az egyik tétel része volt egy anyagrész, amit sehogy sem bírtam megjegyezni - amíg ő el nem magyarázta nekem.

Nem sokat gyakoroltam a szakdolgozat védésre, vagyis egyetlen egyszer próbáltam el - akkor 14 percnél állítottam le a stoppert, és még sehol sem volt a vége. Ezen úgy felhúztam magam, hogy hagytam az egészet és abban reménykedtem, hogy majd sikerül improvizálnom - és te jó ég, de még hogy sikerült. B. itt is utánam jött és végighallgatta, annyira édes volt, mondta, hogy nem is magáért izgult közben, hogy ő jön utánam, hanem miattam, hogy én nehogy kifussak az időből.
Nem futottam ki.

Az utolsó védés után mindannyiunkat behívtak és megkaptuk a jegyeinket: szóbeli jeles, szakdolgozat jó. Vagyis feljavítottam az opponensem által ajánlott hármast.

Aztán elmentünk B.vel fröccsözni, mert megérdemeltük, most most pihenek kicsit.
24.-én lesz a gyakorlati, és utolsó vizsgám. Annyira szeretnék ott is ilyen jól szerepelni...

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok!!! :)




    /tök jó, hogy nálatok már mehetnek ofline az ilyesmik, nálunk online lesz, és ez olyan fura.../

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:))
      Nálunk is kötelező testhő mérés volt belépéskor, és mindenkinek maszkot kellett viselni, szóval azért fura volt így is... de énis annyira örültem neki, sokkal jobb volt így.

      Törlés
  2. <333333333333333333333333333333333333333333

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! :)
    (ezt az egy szót nem sikerült az előbb hibátlanul leírnom, azért törölgettem..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:))
      (Maradhatott volna, én is utólag vettem észre pár félreütést, nem tudok már írni sem:D)

      Törlés