Therapy

Kezd elönteni a balsejtelem, mert kezdem azt érezni a munkahelyemen, amit az egyetem utolsó évében is éreztem egyre növekvő intenzitással: hogy közeledik egy korszak-nagyobb fejezet vége.
Nyilván a vizsgámra is azért nem volt sürgős a készülés, mert kényelmes itt most nekem, a munka egyszerű, a munkatársaim szeretnek és én is szeretem őket, összességében és általánosságban jól érzem magam. De közben meg nem maradhatok itt, mert nem vagyok elégedett, hiányzik a kihívás, a szakmám, amit el sem tudtam igazán kezdeni, de szerettem és elvileg jó is voltam benne. 

Faszom.

Most kicsit feltűnt ez a mintázat az életemben és arcon rúgott a valóság, hogy mekkora egy gyáva féreg vagyok, amiért szándékosan szabotálom magam, valahányszor "szintlépés" jönne (lásd komplett egyetemi pályafutásom, lol).

Esküszöm nem lesz ez mostantól egy IELTS rinyablog, de

marhára nem volt kedvem lefoglalni a következő tesztet, az egóm még nem heverte ki az előzőt, meg nincs kedvem elkezdeni tanulni, amúgy is nyüszi és nyafi,

aztán ránéztem a jövőheti munkabeosztásomra és beleolvastam a munkahelyi chatbe.

Booking intensifies.

A repülőn hazafelé kiolvastam az első Máraimat, A gyertyák csonkig égneket, és majdnem sírtam, mert amúgy nem tetszett annyira, de el is felejtettem, hogy milyen érzés magyar írótól olvasni: amikor elsőre és erőlködés nélkül tudok olvasni a sorok között, átjön minden utalás, a történelmi és kulturális háttér, és a szavak pontos jelentése és súlya magától értetődő, és nem tanult és kicsit kínlódós.

A jövőhéten a királynő Platinumévfordulója lesz, szóval vettünk királynős bögrét, királynős kekszet meg kidekoráltam a lakást brit zászlókkal, mert örülünk, hogy itt lehetünk.

Ja és ha eddig nem gondoltam volna, hogy kicsi a világ, két volt iskolatársammal is összefutottam a héten, az egyik Németországból jött haza és a 74es trolin találkoztunk, a másik meg a reptéren jött oda hozzám és itt lakik a szomszéd faluban.

Band 6.5 kell

Vajon kinek lett az írásbelije band 6.

Bárcsak megelőzhető lett volna ez valahogy.

Mondjuk tanulással.

Bárcsak.

Dráma az életem

Túléltem.
Bár ez egy ponton kérdéses volt, amikor mindhárom rész egymás után, szünet nélküli letolása, vagyis két és fél óra folyamatos feszült koncentráció után végre fellélegeztem és kinyújtóztam - és a vizsgafelügyelő megkocogtatta a vállam, hogy kövessem, én vagyok az első szóbelin és most rögtön kezdünk.

De amikor negyed órával később enyhén szédelegve, hangosan korgó gyomorral és behorpadt fejjel kitámolyogtam az épületből, jó érzésekkel ültem le a biciklim mellé körbetelefonálni az értem izguló szeretteket.
Band 7-re megyek, az szerintem meglett. Aztán majd meglátjuk 3-5 naptári nap múlva.

Amúgy mekkora véletlen már, hogy a csaj, akivel a regisztrációra várakozás közben egymás mellé keveredve dumálni kezdtem, szintén dietetikus? Chiléből jött ide mesterképzésre, és szintén a regisztrációja miatt volt itt.
Medvegy szerint bokán kellett volna rúgnom, mert ez egy kompetitív terület, de nagyon sajnálom, hogy még bemutatkozni sem tudtunk rendesen - úgy terveztem, majd a szóbelire várva kérek tőle valamilyen kontaktot, de aztán engem berángattak rögtön az írásbeli befejezése után, amikor végeztem, ő már nem volt sehol, hiába köröztem az egyetemen.
Nagyon creepy lenne megkeresni valahogy? Esküszöm gondolkodom rajta.

Viszont soha ilyen érdekes nem volt a Practical English Usage könyv, amit a felkészülés idejében minden túlzás nélkül egyszer sem nyitottam ki, de hazaérve érdeklődve belelapoztam és wow, milyen érdekes dolgok vannak itt. Why am I like this.

Miután (továbbra is, de gondolom nem lep már meg senkit: tanulás helyett) csináltam és beállítottam az új, kicsit sem egomán fejlécemet, amin konkrétan kint van a fejem meg a nevem, elgondolkodtam, hogy privátra teszem a blogomat, de arra jutottam, hogy sok értelme nincs: Angliában élek és magyarul írok, igazán szaftos dolgokat nem rakok ki, amiket szégyellnem kéne, meg hát aki nagyon akart, nyilván megtalált eddig is, elég minimális erőfeszítéseket tettem az anonimitásom megőrzése érdekében.
Bár kicsit kényelmetlenül érezném magam, ha egy ismerősöm elküldené, hogy lol te komolyan tíz éve posztolod a faszságaidat az internetre - de igazából az összes barátom normie, és hát igaz a mondás, hogy ha nem találod az baráti társaságodban az internetes creep stalkert, akkor te vagy az.
Ja hogy ilyen mondás nincsen, ok.

Ez a szám olyan szinten be van csípődve, hogy egyszeres ismétlésre állítottam spotify-on és most is ezt hallgatom egy végtelenített loopban, nagyon tetszik, pedig a rajzfilm maga nem is hagyott olyan mély nyomot bennem.

Elnyekeregtem a tanulási képtelenségemet Messzelakó Barátomnak, aki konkrétan kiröhögött, hogy ne szórakozzak már.
Tényleg nagyon kínos lesz holnap 4.3-as pontszámot kapni, márpedig eléggé abba az irányba haladok.

még mindig tanulás helyett

A hétvégén valamiért (?????) jó ötletnek tűnt befesteni a hajam sötétkékre.
Fekete lett.
Egy napig bírtam elviselni magamon, mire zokogva elrohantam a drogériába a festékleszedő csodacuccért, aminek a nevét és márkáját még imába fogom foglalni párszor, mert istenem, bárcsak több elcseszett döntésemet tudnám ilyen gyorsan és nyom nélkül visszacsinálni.
És mindössze 9 fontért.

A héten az egyik munkatársam, akivel amúgy nem dolgozunk együtt sokat, és abban a nem sokban is azt hittem, hogy idegesítem, mert elég csendes, és aki nem pofázik velem állandóan, az nyilván utál - na de elkalandoztam, szóval egy nyugodtabb percünkben megkérdezte, hogy amúgy nézek munkákat? Mármint máshová. És mikor szórakozottan visszakérdeztem, hogy miért, ennyire meg akar tőlem szabadulni, mondta, hogy talán a dietetikus diplomámmal túl jó vagyok ide.
Egy kicsit meghatódtam.
Mostmár kurvára ciki lenne megbukni pénteken.

De nem panaszkodom, ma láttam egy szfinx cicát a drive thru-n, színes pulcsi volt rajta és kapott egy kis kupak tejszínhabot, és istenem, a látvány vagy öt percre kigyógyított a borderline személyiségzavaromból.

Ja és üzenem a 13 éves, In the shadows-t hallgató, "nahát a rock is zene" sieglinde-nek, hogy ne aggódjon, majdnem 30 évesen is gyakorlatilag ugyanazt a számot fogja hallgatni, csak más lesz a címe és kicsit át lesz hangszerelve - nem értek a zenéhez továbbra sem, de még laikusként is lejön a döbbenetes hasonlóság a két szám között.

"Írásbeli, első feladat:

Az alábbi diagram a gyufagyártás szakaszait és a hozzá szükséges eszközöket mutatja be.

Foglalja össze az folyamatot a fontosabb lépések kiválasztásával és leírásával, és ahol releváns, végezzen összehasonlítást!"

Vegyesvágott

Újra nekiálltam rendszeresen rajzolni, de annyira leblokkol ennyi kihagyás után az üres papír, hogy egy darabig maradok a kis tyúkszaros életem mókás kis illusztrációinál, máskülönben komolyan képes vagyok két óráig ülni a fehér lap előtt anélkül, hogy egy vonalat is húznék.

Gondolkodom, hogy csinálok egy instagram profilt azzal a névvel, hogy A KUTYA, AKI KISZAGOLJA AZ MLM-ESEKET, és a különböző influenszerek posztjai alatt megjelenő "írtam neked privátban 💃  ha van időd lesd 👀  meg! 💋" kommentek alá beírnám vele, hogy SZNIFF SZNIFF.
(Angol Barátaink nem akarták elhinni, hogy tiniként voltak elég komoly hajlamaim a bully-zásra, de ilyenkor csak kificcen ez az oldalam is)

Közel tizenkét év együttélés után most sikerült kidolgoznunk egy olyan rendszert a lakásunk tisztán és rendben tartására, ami ránk van szabva és végre úgy látszik, működik is - nyilatkozta a forradalmi újdonság kidolgozója másfél hét sikeres működés után. PÁRTERAPEUTÁK NEM AKARJÁK ELHINNI! KATTINTS, HA KIVÁNCSI VAGY A TITKUKRA!

Évekig papíron vezettem a menstruációs ciklusomat, de pár hónapja letöltöttem egy applikációt a célra és átálltam rá. És annyi minden nyert értelmet hirtelen, egyszerűen imádom, olyan tisztán kijönnek összefüggések és a havi ciklikusság a mentális és fizikális hogylétemben, alig akartam elhinni. Nőnek lenni csodálatos és rémisztő egyszerre, a férfiak soha nem fogják megtudni, milyen bizarr érzés. Mondjuk én kiváncsi lennék, milyen lehet állandóan ugyanúgy érezni magam.

Ja és amúgy nem vállaltam el, lol.

Hétvége

ja

 és amúgy egy hónapja, amikor Budapesten jártunk, a szüleim elvittek egy random putri pizzázóba, ahová egyszer csak besétált a néhai Berki Krisztián és helyet foglalt tőlünk két asztalra. Most bezzeg bánom, hogy nem kértem aláírást a dekoltázsomra.

Fuck my life

Ma békésen chillezek a szünetemen, hallgatom a depresszív új Rammstein számokat, amikor a főnök megkocogtatja a vállam, hogy Viki do you have a minute?

Itt megint azt hittem, hogy ki leszek rúgva, de nem, sokkal rosszabb, felkért, hogy legyek műszakvezető.

Kértem egy kis gondolkodási időt, de igazából egyre kevésbé tudom, mit kéne tenni.

PRO:
+ jól mutatna az önéletrajzomban később, meg amúgy is, jó tapasztalat,
+ ki tudja, meddig maradok még (cries),
+ nagyon kínos lenne visszautasítani,
+ talán élvezném?

KONTRA:
- tetves +40p extra órabérben,
- valamivel több felelősség, ami félek, megölné a fun-t a melóban,
- nem tervezek sokáig maradni,
- bekerülnék a management groupchatbe, aminek a gondolatától is kiráz a hideg.

ÉS AMIT MINDKÉT OLDALRA BE TUDNÉK ÍRNI:
megbánnám később?

Igazán őszintén szólva már éreztem ezt közeledni, szóval mindig próbáltam pont annyira jól végezni a munkámat, hogy én elégedett legyek vele, de ne tűnjek túlságosan talpraesettnek. Ezzel együtt pár hónapja már puhatolózott nálam több munkatárs is a témában, de mindig hangosan röhögtem válasz helyett, ami reménykedtem, hogy eltereli rólam a figyelmet.

napi "Ezt csináltam ma IELTS-re tanulás helyett" c. rovatunk

- kimostam a párnáinkat (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- kipucoltam a New Balance cipőmet (és meggugliztam előtte, hogyan kell),
- foglalkoztam kicsit a magról nevelt növényeimmel, a tripsz fertőzötteket lekezeltem megint,
- megnyestem a vándor pletykámat (növény) és az ágakat előkészítettem propagálásra,
- elmostam és előkészítettem joghurtos bödönöket későbbi növénynevelő bödönnek,
- szőrtelenítettem és kinyomkodtam az arcom,
- Duolingóztam, és a francia mellé csaptam az oroszt is, mert miért ne.

Hirtelen elöntött a hála az emberiség iránt, amiért olyanok vagyunk, amilyenek, és hogy az eddig felhalmozott tudásunk (és ennek hála az életbenmaradásunk is) mind-mind olyan embereknek köszönhető, akik a korlátozott lehetőségek ellenére is hiperfókuszáltak számukra érdekes dolgokra és azt mondták: tudod mit, engem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak a méhek/hogy néz ki az ember belülről/mi történik a tejjel, ha elkezdem centrifugázni/akármi és bármi a történelem folyamán, ami ma már evidencia.
Annyira édesek vagyunk.

Kompetens felnőttnek érzem magam, valahányszor ahelyett, hogy beleyolóznék valami tevékenységembe (többnyire valamilyen háztartási vagy takarítós dolog, lásd. párnák), előtte megguglizom, hogyan is kell csinálni. Pedig nálunk családi szokás hirtelen felindulásból csinálni mindent, ami néha bejön, néha viszont tönkreteszünk dolgokat menet közben.

Mik történtek manapság

- Kijött két szám a Rammsteintől, amiket persze folyamatosan hallgatok azóta, annak ellenére, hogy utána mélydepresszióban meredek magam elé órákig.

- Öt napig szalma voltam, mert Medvegy hazaugrott Budapestre fogorvoshoz. Eddigi életemben vagy a szüleimmel, vagy Medveggyel, vagy mindkettejükkel együtt éltem, kicsit fura volt. Mindenki kérdezgette, hogy na milyen terveim vannak, de pontosan ugyanazt csináltam, amit akkor is, ha Medvegy itthon van, biciklivel felfedezni jártam, írtam a kanapén elnyúlva, béna filmeket néztem.
Annyi volt a különbség, hogy horrorfilmet is akartam nézni, de nem mertem, mert döbbenetesen paranoid lettem az egyedülléttől: égve hagytam a lámpát a nappaliban és láncoltam az ajtót, amikor aludni mentem, a hátam mögé nézve és halkan zenét hallgatva jártam az utcán, és egyik éjjel enyhe szívdobogással a torkomban vittem le a szemetet a parkolóba.

- És ha már híres elsők, először vezettem először Angolföldön egyedül, amikor Medvegy elé mentem a reptérre. Minden remekül ment, amíg el nem bambultam és véletlenül be nem vágtam valaki elé egy körforgalomban. Ettől annyira bestresszeltem, hogy lányos zavaromban a rossz sávba soroltam, ami extra öt mérföldembe és majdnem húsz percembe került.
Ezt leszámítva mindenki túlélte a kirándulást, és azóta is csak néha jut eszembe, hogy el kéne adni a kocsit a faszba gyakrabban kéne gyakorolni a vezetést.

- Egy faszom IKEÁs aloe végigfertőzte az összes növényemet tripsszel, ez egy kis fekete kártevő szar, ami tönkrebassza a növények leveleit. Teljesen kivagyok, kétnaponta fél órám megy rá, hogy végigfújkálom a teljes kis csapatot neemolajos oldattal, ami elvileg jó rá, gyakorlatban még mindig küzdök: a kis avokádómnak két levele ment rá, a peace lily meg még mindig tele van velük. Tököm kivan.

- Egyre közeleg az IELTS nyelvvizsga (HÁROM HÉT), amire az utóbbi hónapban úgy nettó egy órát sikerült összesen készülni. Ég a pofámon a bőr.

- Vettünk egy rizsfőzőt a helyi ázsiai boltból, az életminőségünk elképesztő javuláson ment át azóta.

- Megnéztem a Bridgerton második évadát, untam és szörnyen nem tetszett. Aztán hirtelen felindulásból beraktam egy dokusorozatot egy random brit tévés arc szexuális zaklatós botrányairól évtizedekkel korábbról, ez meg valamiért nagyon bejött. Az élet kiszámíthatatlan.

- Vagy egy hónapja elhagytam a Starbucksos zöld kötényemről a kedvenc galambos kitűzőmet, szóval vettem egy újat. Hazaérve megtaláltam a régit. Szóval most van kettő.