2012. augusztus 31., péntek

Olvastam egy régebbi cikket, amiben pszichológusok "kiszámították", melyek a legviccesebb, legszomorúbb és a legijesztőbb filmjelenetek. Én nagyon fatökű lehetek, mert egyik sem tett rám nagyobb hatást, de összeszedtem magamban a saját listámat.
Számomra aktuálisan legviccesebb filmjelenet:


(uccsó 15 másodperc, többször vissza kellett tekerni mert sírva nevettem rajta)

De ha mindenképp film kell, és örök kedvenc, akkor jöhetnek a Csupasz pisztolyok.


Apukámmal néztem kiskoromban, bármelyik részt kívülről tudjuk idézni.

Legszomorúbbat már nehezebb volt választani. Gondolkodtam, mi volt, amin utoljára sírtam, de ezt az utóbbi idők labilis idegállapotainak függvényében nem tekintettem mérvadónak. Úgyhogy amin utoljára igazán sírtam, az a Star Wars volt, amikor meghal egy ewok. Csak hogy lássátok elképesztő elszántságomat, próbáltam kikeresni a teljes filmből, de még azok a videók is blokkolva vannak, amik a film azon részét tartalmazzák, ahol történik a szomorú esemény. Így kénytelen vagyok elmesélni nagyjából: két kis ewok fut, valami robban mögöttük, elrepülnek. Az egyik rögtön felpattan, de a másik nem mozdul. Odaszalad hozzá, rázogatja, de nem történik semmi. Lényegében ennyi az egész, megy is tovább a harc, de én ezen teljesen kiborultam.

A másik klasszikus, szerintem ettől mindenkinek elfacsarodik a szíve, vagy legalábbis az annak a helyén lévő üresség.



A legijesztőbbet pedig meglehetősen komplikált volt kiválasztani, de végül jöjjön a győztes:


Nemrég láttuk, és noha a vége igencsak elfuseráltra sikeredett, voltak percek, amikor Medvegy kezét igen erőteljesen megszorítottam (ami minálunk annak a csalhatatlan jele, félek). Igen emocionális lény vagyok, úgyhogy a látvánnyal nem mindig lehet rám hatni, csak hangulattal. És ennek a filmnek olyan erős atmoszférája van, ami teljesen magával ragadott.

(hasonló volt még a Fekete ruhás nő, de az egy csöppet gyengébb)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése