Hazaértünk.
Úgy tűnik, már öreg vagyok, ugyanis jó volt visszajönni. Örömmel vetettem be magam a saját lakásomba, sütöttem egy kenyeret ismerős környezetben, megpakolva minden földi jóval, kidobáltam a hűtőben felejtett és időközben megromlott kajákat, de legelőször keblemre öleltem először sértetten távolságtartó, később némi whiskasszal kiengesztelt és most eszeveszetten ragaszkodó macskámat. Megígértem neki, hogy ilyet soha többet nem csinálok vele, és hogy nyomatékosítsam benne, a következő pár napban is kap valami mennyei cicakaját.

Holnap meg megint egyetemista leszek.

Néha komolyan idegesítően gyengeelméjű tudok lenni.

És a legrosszabb, hogy még hülye sem vagyok teljesen, mert azért valamennyi eszem van, ami arra még éppen elég, hogy utólag felfogjam, milyen idiótaságot csináltam/mondtam, de arra már nem, rádöbbenjek erre azelőtt, hogy megcsinálnám/kimondanám.

Ja, és felismerek más idiótákat is, és idegesítenek - tehát jó eséllyel énis egy csomó embert idegesítek.

Tegnap egy határozott mozdulattal kirántottam az elképesztő erőfeszítések árán beszerzett és törékeny wifit szolgáltató routert a konnektorból, mert valamiért nekem pont az a hely kellett. Nyaralótársunk enyhén tépte volna a haját, ha lett volna neki, így viszont csak szó nélkül visszacsinálta, míg én bűnbánón kuporogtam a széken.

Ma Medvegy majdnem megismételte ugyanezt, de állítása szerint úgyis rám kente volna, mert rám nem lehet haragudni.

Lehet én is mutáns vagyok, csak sokadik kategóriás, és csak ilyen kis izé különleges képességeim vannak.

(amúgy iszonyú érdekes képregényuniverzumok wikivilágaiban bolyongani, és csak ráébreszt, hogy a képregények a gyíkok telenovellái)

Manapság mindenki olyan korán kezdi a blogolást, és olyan hipszter és mély, hogy szégyenletesen felszínesnek érzem magam tőlük az olyan gondjaimmal, hogy a horvát szúnyogok úgy csípnek, hogy nem érzem, csak utólag a viszketést (ebből nagyon szép metafora lenne).

Az utóbbi időben többen is mondták, hogy milyen szép pár vagyunk és mennyire összeillünk (tegnap egyenesen odáig jutottunk, hogy enyhén illuminált állapotban ígértették meg velem, hogy nem változom, mert olyan jó ránk nézni), komolyan kezdek elszállni magunktól. Csak olyan furcsa, mert tapasztalat híján én ezt hinném normálisnak, erre kiderül, hogy nagyon nem úgy működnek a kapcsolatok, ahogy gondolom, és valóban mi vagyunk az új Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán álompár.

Egy teljes éve várok arra, hogy megint egyetemre mehessek, erre az utolsó hetet viselem a legnehezebben.

Majdnem 550 kmnyire és vagy hat órányi kocsiútra vagyok a macskámtól, jobban megvisel, mint sejtettem: biztos időnként ábrándos arccal nézem a telefonomon a képeket a kis cicabuciról, miközben a hajamat borzolja a sós tengeri szél és süti a hátam a napocska.

Kapok egy csöpp wifit, és egyből ezen siránkozom.

Nem tudom, a környezetem hogyan tud elviselni, és hová fog ez fajulni, ha valódi gyerekem lesz.

Én: Ha így kinyújtózom, olyan alakom van, mint egy körte. (sarkamra ülve előrehajolok)
Ő: Neked mindig körte alakod van.
Én: Vagy ha még jobban nyújtózom, akkor már pénisz. (már a karjaimat is kinyújtom)
Ő: Nagyon cuki péniszkörte vagy.

Hát akkor ma voltam utoljára dolgozni.

Megható pillanatokból elég béna vagyok, ergó a búcsúk sem tartoznak az erősségeim közé (a gimnáziumból, ahová tizenhárom évig jártam, sikerült az alábbi végszóval elballagni: "hát akkor... sziasztok"), úgyhogy a főnökömet megnyugtattam, hogy azért jövök még, mire ő: ne ijesztgess. De azért mosolyogva hozzátette, hogy várnak vissza szeretettel.

Aztán egy másik ismerőshöz is beugrottam (mi a szó azokra az emberekre, akiket gyorsan megkedvelsz és kialakul a kölcsönös bizalom, de nem ismered elég régóta ahhoz, hogy a barátodnak nevezhesd..?), neki is mondtam, hogy akkor most elmegyek, drámaian hozzátettem, hogy végleg, mire kiröhögött, hogy jössz te még, úgysem bírod ki.

Jó volt nekem itt, na.

Midnight Moontól csórva.
Bocsi az instagrammal tuningolt telefonfotókért, senki el nem hinné, hogy a háztartásunkban másfél fényképezőgép jut egy főre.

1. Outside my window…
nagy büdös semmi.

2. I am thankful…
hogy elvisel.

3. In the kitchen…
káosz, totális és teljes.

4. I am wearing…
almás shortot. Új szerzemény, utcára még nem mertem menni benne.

5. I am creating…
Írok.

(cenzúráztam, mert szégyenlős vagyok)

6. I am going…
Kecsapos villamossal.

7. I am reading…
Ez most kiábrándító lesz, de összevitatkoztunk egy ismerőssel nap közben, és hazatérve első dolgom volt utánanézni.

Igen, ez egy Biblia.

8. I am learning…

9. I am pondering…
Utána kellett néznem, mi az a pondering. Nem jutott más az eszembe, amin sokat elmélkedem manapság.

10. A favorite quote…
Miért lovagol mindenki az idézeteken? És miért kéne kedvencnek lennie? Szerencsémre az osztrák női magazinban most volt egy rakat, kiválasztottam egyet találomra. Hurrá.

11. One of my favorite things…
Új táska.

12. A few plans for the rest of the week…

13. A peek into my day…
Találtam egy füzetet, benne egy tízoldalas levéllel egy keresztény férfitől a feleségének, amiben kifejti, mennyi baj van a házasságukkal. Kemény olvasmány volt, főleg azok a részek, amikben Isten békéjét emlegeti.

Néha elgondolkodom, hogy vajon leszek-e valaha olyan komoly és felelősségteljes felnőtt, amilyennek a szüleimet is gondoltam világéletemben, vagy csak a mellem lóg majd egyre jobban, miközben ugyanez az éretlen, twisted mind lapul egyre őszebb fejemben. Mert már látom magam előtt az élethelyzeteket, amiket felnőtteknek találtak ki (mint pl. mondjuk pff hasamra ütök ESKÜVŐ), én meg úgy ülök a hátsó sorban, mint egy gyerek, akit ott felejtettek.
Lesz olyan idő, amikor nem csak eljátszom, hogy felnőtt vagyok, hanem az is leszek? (vagy csak egyre ügyesebben játszom, ez is egy lehetőség)

Abba bele sem merek gondolni, milyen anya leszek, és titokban reménykedem, hogy a pozitív terhességi teszt után jön majd egy eligazító boríték az első 18 évről, mint az egyetemnél, az olyan alap dolgoktól, mint hogy hogyan tartsuk életben, olyan kacifántos helyzetekig, hogy mit válaszoljunk a klasszikus "honnan jönnek a kisbabák" kérdésre.
(az pedig még az elképesztően távoli jövő, hogy mondjuk meddig maradhat ki éjjel vagy mikor nyomok először óvszert a kezébe, "aztán nem a mi ágyunkban felhasználni" kacsintással)

Kaptam a főnökömtől egy kaktuszt.
Ő meg tőlem a múlt héten levendulát.
Őszintén szólva, amennyire vártam néha a végét, mostmár nincs sok kedvem itthagyni ezt az egészet. Szeretem a főnökeimet, szeretem a visszajáró ismerősöket, még a betévedő hülyéket is szeretem. Szeretem a munkaköröm (ami jelenleg ugyan tisztázatlan, de tény, hogy még mindig nem szakadok bele), szeretek növényekkel dílerkedni, szeretek munkatársakkal munkatársakról pletykálni, és szeretem, hogy manapság szeretnek és fontos vagyok.

Egyébként szomorú, hogy mostanában döbbenek rá, mennyire nem tett jót nekem az ELTE és az utána következő időszak, mert ez természetes, ennek nem kéne ennyire örülni.

Kicsit kezdek bepörögni az egyetemi dolgok miatt (ez egy roppant hosszú és bonyolult történet, amit már több idegennek írtam le emailben, mint szerettem volna), és tegnap jutottam odáig, hogy a BFFemnek kezdtem picsogni. Újra és újra rádöbbenek, hogy nem véletlenül ő a legjobb barátnőm, ugyanis nemcsak megmondta, mit csináljak, de a végén hozzátette: "nyugodj le a picsába, minden rendben lesz" - ami végre az volt, amit hallani szerettem volna, és lenyugodtam a picsába és elhittem, hogy minden rendben lesz.

Valahányszor látok valakit valami fogyatékkal, egy kis bűnös megkönnyebbülést érzek, hogy de jó, hogy nekem nincs ilyen defektem. Aztán ma odáig jutottam, hogy talán valaki engem látva könnyebbül meg így, és ez a gondolat elég kényelmetlen.

Én: Érdekes, hogy egyes pasik fokozatosan csökkentik a nők önbecsülését, hogy aztán úgy bánhassanak velük, mint a szeméttel.
Ő: Igazából előtted én is a kicsit csúnyább lányokkal próbálkoztam. Sokkal kevesebbel is beérik, és nagyobb a tűrőképességük.
Én: Komolyan?
Ő: Nem is értem, hogyan kerültem hozzád, aki olyan, mint egy királylány, és nemhogy nem tűri, ha szemétként bánnak vele, de azt sem szereti, ha csak sima átlagemberként.

Tegnap késődélután-koraeste Medvegy játszott, én olvastam, és egy kicsit az ölébe bújtam, mondván, pihenek egy csöppet. Pár perc után feltápászkodtam, hogy nem lesz ez így jó, mert nem akarok elaludni, mire Medvegy közölte, hogy vagy egy órát aludtam, csak nem volt szíve felébreszteni, olyan cuki voltam.
Ez ma szinte pontosan megismétlődött, a mellkasára hajtottam a fejem, és fél óra múlva ébredtem hangyádzó lábaimra.

Kicsit kezdek kifáradni.

Különböző gyerekes bosszúkon töröm a fejem, amiket akkor hajtok majd végre, ha valaha egyszer végzek az ELTÉvel, de soha nem fogom elkövetni, csak kéjes örömmel fogok fantáziálni róla, valahányszor eszembe jut az egész.
Már kezdem érteni, miért marják egymást a váláskor a felek. Két éve még imádtuk egymást, de komolyan, a fél vesém odaadom az épületnek, ha kéri, most viszont már válunk, magamnak akarom a lakást és a kocsit is, csillagos égig tornáznám az asszonytartást és a kutyáját is elperelném, csak azért, hogy utána elaltathassam és a tetemét otthagyjam a portán.

AJJ DE KI AKAROK SZABADULNI.

Egyetemre való felkészülés kezdeteként elmentem tüdőt szűretni.

Aki még nem volt, annak kedvéért elmesélem az élményt egy hosszabb mondatban: félmeztelenül be kell állni egy dobozba, ahol a cicimet nekinyomom az egyik falnak és egy nagyot szusszanok, mialatt a gép kettőt kattan és már mehetek is. 

Ja, és ez az egész móka 1700 pénzbe fájt. 

De legalább már tudom, hogy nincs TBCm sem egyéb kóros elváltozás a mellkasi szerveimben - pillanatnyilag. Ezt ki kellett hangsúlyozni a leleten.

Medvegy nem tud titkot tartani. Ez egyrészt tök jó, mindent elmond nekem, másrészt annyira nem, mert tényleg mindent elmond nekem, még azt is, amit nem akarok tudni, pl. hogy mit kapok a szülinapomra vagy hogy meg akarja kérni a kezem.
Másik ilyen "probléma" a velem tanúsított bőkezűsége, vagyis bármit kicsit is ábrándosabb arccal nézek, azonnal felajánlja, hogy megveszi nekem.
Ebből egy igen komplex és egyedi, tipikus "First World Problem" állt össze. Erre akkor döbbentem rá, amikor nemrég elgyötört arccal felnézett rám, hogy igazán nem akarja elmondani, de nem tudja eldönteni, hogy az általam áhított táskát vegye meg a szülinapomra, vagy egy új telefont.

Szóval komoly gondjaim vannak ám.

Túl szarkasztikus vagyok a motivációs feliratos képekhez, ígyhát szokás szerint átalakítottam.

Így már sokkal jobb.

Cicák.
Az enyém miért nincs most itt.

(az eredeti)

Azt álmodtam, hogy a BFFem kiköltözött Amszterdamba, és meghívott magához. Én pedig fogtam magam és kimentem: a kanapén aludtam és amíg dolgozott, elmentem sétálni a környékre, ami még álmomban is elképesztően gyönyörű volt. Csodálkoztam a holland nyelven, nézegettem a kirakatokat és gondolkodtam, hogy beugrom a fodrászhoz egy spontán vágásra.

Na mennyire van rajtam a mehetnék..?

(Elmeséltem neki, megígérte, hogy ha összejön, mehetek hozzá a kanapéra)

Things I Love Thursday

♥ mondtam már, hogy FELVETTEK? ♥ pénteki mozi - kezd szokás lenni ♥ meghosszabbították a szerződésem! még három hétig dolgozom - najó, két hétig, az utolsót megkapom fizetett szabadságnak. imádom a főnökeimet, mondtam már..? ♥ Dorci fogott és hazahozott egy verebet - úgy tűnik, mégis szeret minket annyira, hogy szívén viseli a sorsunkat ♥ új ismerősök, akik hamar a bizalmukba fogadnak ♥ páros randi ♥ nyaralástervezés! az is páros ♥ négy helyett fél2kor hazaengedtek - kicsit kolbászoltam a városban, tökéletesen olyan érzés volt, mint amikor annó ellógtam az utolsó órámat gimiben ♥ BFFem visszatért messzi Osztrákiából és egy hónap után végre találkoztunk - komolyan hiányzott már a hülye feje ♥ új farmer! - "áá, ez szerintem kicsi lesz": pont jó ♥ váratlan virág - egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kaptam virágot, mert "elvei ellen van", mindig inkább elfogyasztható ajándékot kapok, de most teljesen váratlanul egy szál rózsával jött haza ♥

Úgy tűnik, idén mégis megyünk nyaralni. Klasszikus módon, tengerpartra meg minden.
Wow.

Neurotikus lényem egyik csodája, hogy vágyom rá, hogy kedveljenek, és ha erre utaló jeleket észlelek, értetlenül nézem az embereket, hogy MI A BAJ VELETEK MIÉRT NEM MENEKÜLTÖK.

Mellesleg a pincehelyiségben dolgozás csodája, hogy az ember egy idő után kezd vakonddá/vámpírrá/csótánnyá válni, és ha ki is kell menni egy kicsit a napfényre, utána iszkolok vissza a megszokott dohos-hűvös félhomályba. Hát mondjuk nem lesz melanómám, ami végülis jó.

Ma éjjel rettenetesen aludtam. Általában elélek én 4-5 óra alvással is, de ha alszom hét órát, és ebből kb. öt felületes nyűglődés, na akkor meg akarok halni és egész nap akkora a szemem, mint egy mazsola. A nap első felében komolyan azt sem láttam, mit olvasok, és ez rémes volt.
Annyira enervált vagyok, hogy most betolok magamnak valami turbózózenét, hogy letudhassam a napi testmozgást és betoljak egy adag sütit a sütőbe, aztán megcélzom az ágyat és csá gyíkok én leléptem.

Nem tudom, ennek a bejegyzésnek mi értelme volt, de ez az én blogom, azt írok, amit akarok, hurr durr.

Abba nem gondoltam bele, amikor az egyetemre jelentkeztem, hogy ez nem csak azzal jár, hogy juhú Semmelweis, hanem mehetek tüdőt szűretni, igazolnom kell az összes oltásomat, illetve ki kell töltenem egy anamnézis lapot a saját- és a szüleim betegségeiről. Úgyhogy ha egy hét múlva véget is ér a nyári melóm, nem fogok unatkozni.

Ja, és a legutóbbi vérvizsgálatomon kiderült, hogy egy hajszál választ el a vérszegénységtől (tényleg, 12,00 alatt kizárnak, és nekem 12,03 volt). Már megint juhú. De legalább tudom, mitől vagyok időnként ahhoz is fáradt, hogy lefeküdjek aludni.