Megható pillanatokból elég béna vagyok, ergó a búcsúk sem tartoznak az erősségeim közé (a gimnáziumból, ahová tizenhárom évig jártam, sikerült az alábbi végszóval elballagni: "hát akkor... sziasztok"), úgyhogy a főnökömet megnyugtattam, hogy azért jövök még, mire ő: ne ijesztgess. De azért mosolyogva hozzátette, hogy várnak vissza szeretettel.
Aztán egy másik ismerőshöz is beugrottam (mi a szó azokra az emberekre, akiket gyorsan megkedvelsz és kialakul a kölcsönös bizalom, de nem ismered elég régóta ahhoz, hogy a barátodnak nevezhesd..?), neki is mondtam, hogy akkor most elmegyek, drámaian hozzátettem, hogy végleg, mire kiröhögött, hogy jössz te még, úgysem bírod ki.
Jó volt nekem itt, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése