2014. október 28., kedd

Nem tudom, gáz vagy vicces, hogy elterjedt nálunk a szakon, hogy csokit adunk egymásnak - fogadásból, köszönetképp, csak úgy.
Az utóbbi öt évben nem ettem annyi tejcsokit, mint az eddigi két hétben. 
ZHk előtt teljesen normálisak a körbekínált "ki kér?"ek, tesi után együtt zarándokolunk a közeli boltba vigaszcsokiért, és nemrég kölcsönadtam A.-nak a cicahurcoló dobozomat, aki egy tábla milkával együtt adta vissza (és amikor átküldtem neki egy beszkennelt tankönyvrészt, ígért még egyet, de visszautasítottam a bajtársi összetartásra hivatkozva). Mosolygós (akit át kéne keresztelni Eminenssé, mint az első ZH időszakban kiderült) pedig a tanulás stresszében megígérte, hogy ha x pontszám fölött teljesít a ZHn, mind kapunk egy tábla csokit. X+1 pontja lett, és ma hozta is nekünk az oreós milkákat, pedig azt hittem, csak viccelt.
Jó lesz ez így, ha pont a dietetikusok között szokom vissza az egészségtelen táplálkozásra.

Najó azért nem hagyom, kompenzálok sok zöldséggel és más egészséges kajával, de akkoris, azt hittem, itt majd mindenki biozellert rágcsál és bikram jógázik, erre tessék.

4 megjegyzés:

  1. szerintem aranyos:) milyen szakon vagy egyébként?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EgészségTudományi Kar, dietetikus:'D
      (már látom a jövőt: "nem kéne ennyi cukrot enni, az káros ám"
      *ommnommnomm*)

      Törlés
    2. Ez jó választás volt, engem végtelen számú felnőtt próbált rábeszélni, mert elég nagy jövője van, csak pl kémiám általánosban volt utoljára, a biosz meg csak felületesen érdekel, de neked óriási hajrá :)

      Törlés
    3. Megkaptam énis minden rokontól:D csak hát nekem kicsit jobban fekszik a téma, és történetesen nagyon érdekel is.
      és köszönöm, most rám is fért, ma volt pont anatómia zh-nk:D

      Törlés