2020. május 3., vasárnap

Férfias férfiak

Kit melyik horrorfilm traumatizált először? Engem az Átok kb tizenkét évesen, és még csak nem is a film, hanem csak az előzetese. Láttam a tévében, utána napokig azzal rémálmodtam és még évekig nem mertem megnézni.
Ez onnan jutott eszembe, hogy most Átok maratont tartunk, és csak úgy beraktam a háttérbe, amíg tanulok.
Sóhaj, hogy változnak az idők, meg deszenzitivizálódnak a horrorreceptorok.

Tegnap majdnem kint maradtam az Árkád előtt, mivel a saját maszkom mosásra vár, a pótmaszkom pedig becsúszott a táskám aljára és nem találtam meg elsőre, szóval tegnap varrtam magunknak pót-pótmaszkokat. A sajátomat a szokásos pónis anyagból csináltam, Medvegyét pedig a változatosság kedvéért világoskékből - mire kikérte magának, hogy ő is még egy pónisat akar.
Ha már így belelendültem, csináltam a szüleimnek is két kéket, odaadtam, erre apukám: nagyon köszönik, de elfogyott a pónis anyag? mert ha van még, ő inkább olyat szeretne.

Miért vettem egyáltalán a pónison kívül másmilyen anyagot..?


(a maszkmosás evolúciója az idő előrehaladtával: eleinte minden viselés után fertőtlenítettem-vasaltam, most meg csak kirakom szellőzni két használat között és mosom-átvasalom, amikor eszembe jut.)

Anyukámnak poénból betanultam egy óvodás anyáknapi köszöntőt az ajándékához, és elő is adtam hasonló stílusban (kissé kántálva, előre-hátra billegve), váratlanul nagy sikert arattam vele. Jövőre lopok neki hozzá orgonát is, és műszálas ünneplőt húzok majd.

5 megjegyzés:

  1. A lén című sci-fi volt, amire ráparáztam anno.
    A virágos anyagommal jártam úgy maszkok terén, mint te. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismertem ezt a filmet, de ránézve azért mélyebben felkavarónak tűnik, mint az Átok... ami utólag vissaznézve elég kis egyszerű, nem tudom, mi volt benne olyan nagyon ijesztő:D

      Törlés
  2. Általános iskolás koromban látogattuk meg a beteg barátnőnket/osztálytársunkat, aki már akkor is szerette a horrorfilmeket. Akkor éppen a Lift címűt nézte. Gyerekkorom óta félek a liftekben, de az a film csak rátett még egy lapáttal, hogy a liftek alapvetően gonoszak! :)

    Milyen szabásminta alapján csinálod a maszkokat (főleg a tiéd érdekelne :))? (cicás anyagom már van, és egy netes minta alapján egyet már csináltam is, és nem rossz, de szerintem inkább egy óriásra lenne jó... :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyik Lift, amiben egy gyilkos ürge meg egy asztmás lány van, vagy amiben az ördög?:D

      Az első netes mintát alakítottam át egy kicsit (ezt: https://i.pinimg.com/originals/70/f2/c7/70f2c71c98446d57090c05613d2820f0.jpg ), miután kiderült, hogy apró arcú ázsiai lányokra szabták... átrajzoltam papírra és addig igazítgattam, amíg nem lett kényelmes. De azóta inkább hamonikázottakat csinálok, azoknak kényelmesebben lehet beszélni, és annyival nem bonyolultabbak, csak sokat kell menet közben vasalni:D

      Törlés
    2. Őőőő, izé... már nem nagyon emlékszem, hogy ördögös volt-e, illetve nem maradtunk ott végignézni. :D Félbevágott a lift emberkéket; jelzett, hogy megérkezett az adott szintre, de nem volt ott a fülke csak a liftakna, ahova bezuhant a delikvens...

      Köszi! másodiknak én is ezt szúrtam ki, ezek szerint majd még variálni kell vele. Én, amilyen varrási-antitalentum vagyok, örülök, hogy ha egy "simát" összehozok újra. :D

      Törlés