Elmentem a szülinapra, és ez már sokkal jobban sült el, jobb fejek voltak az emberek is, meg segített, hogy közös filmezés volt a program - vagyis a kezdő kínos feszengést gyorsan felváltotta a filmről való beszélgetés.
Pedig ezt is le akartam mondani konkrétan még a moziajtóban állva.
Ezt néztük, döbbenetesen jó volt.
Felmondott egy újabb munkatárs, akit nagyon nem szerettem az elején (csórit kicsit sajnáltam, néha már konkrétan rám nem jellemzően bunkón viselkedtem vele), de csak a fejemre nőtt idővel, és most már ott tartottunk, hogy a múltkor a mosogatóban megkérdezte, hogy vezetek-e, mert ahová megy, keresnek még menedzsereket, csak feltétel a kocsi, és ha akarom, beajánl. Megható dolgok ezek, na.
Amúgy kellenének új nevek a visszatérő szereplőknek, van egy másik munkatársam még a Starbiból, T., akivel azóta lassan barátok lettünk, hiába nem dolgozunk már együtt egy éve. Szóval ő Ázsiából jött ide megcsinálni az építész mesterdipijét és az egyetem alatt dolgozott a Starbucksban, ahol jól kijöttünk, de nem volt semmi extra nagy egymásra találás vagy ilyesmi. Aztán valahogy lassan nagyon összehangolódtunk, elkezdtünk együtt randikra járni, és amikor neki felnőtt munkája lett Birminghamben, akkor is dumáltunk meg találkoztunk, nem gyakran, de mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Na és szegényt most leépítették a munkahelyén, ami nem lenne gáz, ha nem munkavállaló vizával lenne itt, ami ha lejár, mehet vissza Ázsiába. Beajánlottam a főnökömnél, hétfőn lesz interjúja, és amennyire jó lenne újra együtt dolgozni, nem akarom, hogy visszajöjjön kávét főzni. Szomorú dolgok ezek, és sutyiban örülök a pre-settled státuszomnak, amit a Brexit előtt érkezve szereztem, és aminek hála nekem nem kellett ilyeneken aggódnom soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése