Néztem régi fotókat magamról a karanténos időkből, és sóhajtoztam, hogy jaj de szép volt hosszan, mármint most is hosszú de úgy
igazán, majdnem derékig érően hosszan, szóval most kitaláltam, hogy meg akarom növeszteni. De ettől még vágnom kellett most belőle, mert rég csináltam és már ráfért egy kis egészségügyi igazítás - és most viszket a kezemben az olló, hogy kéne vágni még, mert télen amúgy is jobban néz ki a sapka rövidebb hajjal, és amúgyis lusta szar vagyok, utálok fésülködni, nem való nekem hosszú haj...
na majd meglátom.
Holnap visszatérek a gályára, és szerintem ki voltam égve, mert ez az öt nap teljesen feltöltött és nem már nem önt el a zsigeri rettegés, ha ránézek a jövőheti rotára. Szinte el is bizonytalanodtam, hogy biztosan fel akarok mondani..? elvégre nem olyan rossz itt... de ugyanezt éreztem a Starbucksban is a végefelé, pedig ohhóó, visszanézve de szar volt az is.
Van még egy interjúm kedden, nem tudom, hogyan érzek iránta - recruiter asszisztens pozíció lenne, és hát a recruitereknek nincs jó reputációja a mi háztartásunkban. De közel van, irodában, kiszámítható beosztással és szabad hétvégékkel*, ami jelenleg elég.
Na de majd meglátom ezt is. Meg hogy akarnak-e engem egyáltalán.
*az új menedzser szörnyen béna a rotákkal, csak kb. két embernek veszi figyelembe a preferenciáit, és pechemre én nem vagyok közöttük - és már ezzel is kezd a tököm tele lenni, szeretnék egy nyugis 9-5, hétfőtől péntekig melót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése