November 27.

A hétvégém olyan rémálomszerűen rossz volt a melóban*, hogy ma félrehívtam a főnököt, hogy mi a fasz. Nem értem el semmit ("a felsőbb vezetőség döntése alapján van így, nekünk ebbe nincs beleszólásunk, mindenhol küszködnek most, nem csak mi, és amúgy is csak a december lesz ilyen rossz"), de ezzel együtt elképesztően jó érzés volt.
Najó, valamit azért elértem, mert megkértem, hogy ne szopasson már direkt a legfosabb beosztással, mire döbbent pikachuként nézett rám, hogy nahát nem is vette észre, hogy hetek óta folyamatosan zárok (senki sem szeret zárni) és full hétvégézem (senki sem szeret hétvégén dolgozni). Bocsánatot kért, és megmutatta, hogy a jövőben nem fogok már annyit szopni. Megköszöntem, lekoccoltunk, és visszamentünk dolgozni.

És a kórosan konfliktuskerülő énem azóta is döbbenten les, hogy azta, néha el lehet érni valamit a konfrontációval.

*szerintem az egy új mélység, amikor egy random vevő lassan a szemembe néz, és megkérdezi, jól vagyok-e, belőlem meg kiszakad, hogy nem.

Ja és ilyen mókásan törtem el egy bögrét ma.