Ma beszélgettünk apukámmal, milyen pillanatok vannak az életben, amikor igazán felnőttnek érezzük magunkat. Nem bizonyos szülinapokon, hanem élethelyzetekben, amikor meg voltunk győződve róla, hogy most aztán felnőttek vagyunk.
Nekem ilyenek voltak, amikor
- először ültem a kocsi anyósülésén.
- először olvastam olyan regényt, amiben nem volt illusztráció.
- Éva néni megengedte, hogy ne ceruzával írjak, hanem golyóstollal (nem tudom, más sulikban hogy volt, de mi sokáig csak ceruzával írhattunk, és akinek kevés hiba volt a házijaiban, az egy idő után átválthatott tollra),
- először kaptam kétrészes fürdőruhát.
- az osztálytársam, aki tetszett nekem, mellém ült egy iskolai előadáson és megfogta a térdem. lehettem vagy tizenkét éves, de akkor felnőtt nőnek, minimum Jessica Rabbitnek éreztem magam,
- bandáztunk az osztállyal, és igazán gondtalanul jól éreztem magam.
- a négy legjobb barátnőmmel együtt szilvesztereztünk, szülői felügyelet nélkül (a parti tetőpontján a házigazda nővére felolvasott nekünk a Harry Potterből - életem egyik legjobb szilvesztere volt).
- részt vettem első házibuliján. nem sok volt, de az első tényleg emlékezetes volt - mindig eszembe jut az izgalom, ha meghallom a The Rasmustól az In the Shadowst.
- nyaraltam a szüleim vagy más szülő felügyelete nélkül. a barátnőmmel egy csoporttal voltunk, de közös programok után azt csináltunk, amit akartunk: egy hotelszobában laktunk, este jártuk a várost, éjjel meg megtöltöttük a kádat forró vízzel és áztattuk a lábunkról a koszt, amit a sok mezítlábas járkálással összeszedtünk.
- már nem volt ciki, ha a szüleim elkísérnek valahová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése