2016. január 6., szerda

Medvegy szerint olyan vagyok, mint egy tizenkét éves, aki most fedezte fel a sorozatot.


De őszintén szólva elképesztően jó érzés megint átélni azt, ami egyrészt az én életem egyik meghatározó élménye volt, másrészt egy generáció tagjait fűzi össze (szerintem a világ egyik legjobb barátkozós témája, mi legalábbis az egyetemen a kezdeti időkben gyakran dobtuk be a "Harry Potter - ki milyen ciki dolgokra vetemedett rajongásában" című vitaindítót, aminek általában könnyes röhögés volt a vége).


Ja, és külön köszönet a HP generáció SZÜLEINEK, akik talárokat varrtak, sálakat kötöttek a favorizált ház színében, varázspálcának való ágakat kerestek és járták a boltokat az aktuálisan megjelenő részért.

Ti vagytok a meg nem énekelt hősök.

4 megjegyzés:

  1. Én is gondoltam rá, hogy újraolvasom, főleg, hogy a hetedik részt csak egyszer olvastam (a többit min. kétszer.. de inkább tízszer) és abból már szinte nem emlékszem semmire! Annyira imádtam olvasni a könyveket, muszáj még egyszer nekem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az első három a kedvencem, azokat nem is tudom, hányszor olvastam, a negyediket és az ötödiket csak kétszer, a többit meg egyszer... szóval most megnézem, milyen, amikor nem kell várni a megjelenésre, hanem mehet a binge-olvasás:D

      Törlés
  2. jaj ez egy annyira jó poszt! csak én közben sznob felnőtt lettem, és azon gondolkodom, hogy németül vagy angolul olvassam újra :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nekikezdtem az első résznek angolul, és jó meg minden, de ez kivételesen magyarul az igazi, ahol Roxfort és Abszol út van, meg Piton professzor:D
      (amúgy a német nem is rossz ötlet...)

      Törlés