2019. november 5., kedd

Hogyan ne legyünk velem jóban

Random évfolyamtárssal (akit eddig amúgy kedveltem) beszélgettünk főzés közben.
Ő: És a szakdolgozattal hogy állsz? Kitöltöttem a kérdőívedet, tök érdekes volt, de miket akarsz majd kihozni belőle?
Én: /röviden elmondom/
Ő: Oh, értem, bár ez nem annyira dietetikai kompetencia. Már nem azért, csak nehogy visszadobják.
Én kívül: :)
Én belül: 


Csak akkor viszek magammal ernyőt, ha akkor is esik, amikor elindulok otthonról - szóval ma kicsit megáztam.

Nemrég Gym Buddy D.-vel (akinek kéne normális fedőnév) leszelektáltuk egy csomó ruhánkat és elvittük a H&M-be, ahol utalványt adtak érte. Először oda akartam adni D-nek, mert azóta sem vettem új ruhát és már nem is van ingerenciám rá, de végül megtartottam - fehérneműt csak kell majd venni valamikor.

Ha pedig már konzumerizmus, ma randiztunk BFF-fel és megláttuk az egyik kirakatban ezt, és még azt sem tudtuk, micsoda a cucc, de már biztos volt, hogy meg fogjuk venni.

3 megjegyzés:

  1. Azért a konzulensed csak szólt volna :)

    Emlékszem, mikor általános végén még járattam az IM magazint, mindig tele volt Pupa promócióval, én meg csak csorgattam a nyálam az őrületes csomagolásokra :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy a konzulensem, vagy a tanszéken bárki, aki olvasta a kutatási tervemet (le kellett adni még nyár elején és elfogadták)... azóta lenyugodtam, de milyen aljas már más szorongására gyúrni..? Főleg hogy az illető amúgy már készen van, mert tdk-s munkáját adja be. Mindegy, abbahagyom:D

      Én még nem nagyon hallottam erről a márkáról, de ezzel a bálnával gyanítom szerzünk majd tapasztalatot, milyen édes már?:D

      Törlés
    2. El tudom képzelni, hogy az Ő szemszögéből jogosnak tűnt a kérdés, de igazán magában tarthatta volna.

      Én is csak a csomagolások miatt :D aztán amikor Pesten járok, már nem is olyan fontos, ugyanez a The Body Shoppal, múltkor Pécsen jártam és megláttam, hogy nyílt egy üzlet, de semennyire sem vitte fel a vérnyomásom, pedig néha nagyon szerettem volna, hogy legyen elérhető közelségben.
      Kérünk majd fotót a bálnáról ;)

      Törlés