2020. november 22., vasárnap

Utóbbi idők legszomorúbb jelenete a Grey's Anatomy-ban, amikor két fekete szereplő leül a kb 12 éves fiukkal beszélni, hogy mit csináljon, ha a rendőrséggel van dolga. Rázott közben a hideg, pedig nem vagyok az a könnyen felkavarható típus.

Már jobban bosszantott, hogy töredezett a hajam, mint amennyire élveztem, hogy dehát milyen hosszú, szóval vágtam belőle egy jó öt centit. Még mindig nem találtam ki, mit akarok vele csinálni (mondjuk jelenleg amúgy sem kéne ekkora döntéseket hoznom), de addig is, legalább valamivel egészségesebbnek néz ki.

2020 számtalan parája közül dobogós, hogy ebben az évben sikerül a kis szervezetemben növesztenem valamit, amit amúgy simán időben kezelhető - lenne, ha eljutnék szűrővizsgálatokra.
Fogorvoshoz mentem egyedül, kimaradt idén a szemész és a bőrgyógyász, és a legfájdalmasabb, a nőgyógyász is.

Ma elmentünk kicsit sétálni, és elhagytuk a járt utat a járatlanért - aminek következményeként Medvegynek beázott a cipője, engem meg vádlin csípett a csalán.
De legalább jól szórakoztunk közben.

5 megjegyzés:

  1. A lényegre reagálnék: nemrég még azt írtad, hogy csak a “repcsis” részig nézitek majd, ami kb a 8. évad; ez meg kb a 14.-ben van? Hány részt néztek meg naponta? :D
    (Btw az az egész rész tényleg _nagyon_ durva volt, ahogyan kvázi jómódú/gazdag feketék beszélnek arról, hogy kb bűnözőknek nézték őket.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzelhető, hogy kicsit daráljuk...:DD itthon vagyunk egész nap, munkához-egyéb tennivalókhoz háttérbe megy kb állandóan, szóval lassan beérjük az aktuális epizódokat. Most mondjuk pont szünetelünk kicsit, felváltva szoktunk megcsömörleni a sok drámától, de már kezd olyan komfortsorozattá válni, mint régen a Friends vagy a Gilmore:D

      (amúgy annyira nem szeretem, hogy időnként beveszik az aktuális szociális problémákat, mint ahogy a Harper-Avery molesztálós botrány gondolom a H. Weinstein utáni metoo akart lenni (amire a megoldás annyi volt, hogy átnevezték az alapítványt? meg meredith egy félmondatban megemlítette a volt kolléganőt???), és ezt nagyon ügyesen kezelték)

      Törlés
    2. Igen, kicsit elment limonádé irányba a dolog. Nekem mostanra azt baszta ki a biztosítékot, hogy mindenkinek vagy meghal a fél családja, vagy elválik; vagy minden is, de nincs egy ép kapcsolat abban a sorozatban. Szóval értem én, hogy sebészek meg minden, de nekem nagyon zavaró ez az összejövünk, szétmegyünk, elválunk, gyereket csinálunk, mittudomén.
      Az meg, hogy 2 eset is van, hogy valaki 10 év után otthagyva csapot-papot visszamegy az exéhez, az külön felbasz. Ha azzal kéne lennem, akivel 10 éve voltam, lehet inkább nem akarnék lenni. 🤦‍♀️

      Törlés
    3. És tényleg, egy egészséges kapcsolat nem volt eddig:D még M és D sokat bálványozott nagy románca sem volt valami normális, de a többiek... ja és akik elválnak, tuti kavarnak még a válás után legalább pár epizódnyit.
      (meg most tűnt fel, hogy még egy normális, drámamentes szülés nem volt a sorozatban, mindig vagy történik valami természeti katasztrófa, vagy valami komplikáció)

      Törlés
    4. Jajj a szulesek! Meg a csomo veteles, meg a katasztrofakozeli csaszarmetszesek. Nekem volt ketto (marmint csaszar), az egyik nem tervezett a masodik meg tervezett, de amikor Ben felvagta Aprilt a konyhaban, akkor azert felmerult bennem, hogy MOST nem nezem tovabb :D. Aztan persze nezem, mint vmi fuggo.

      Törlés