Konrád

Örömmel jelenthetem be, hogy a mai napon 15:08 perckor, 15 kiló 20 dekával megérkezett közénk családunk új tagja, Konrád.

Mindannyian jól vagyunk és szerencsésen hazaértünk.

Amúgy még egy-két dolgot cserélni kell rajta, még többet pedig alaposan lefújni és áttörölgetni valami büdössel meg venni egy fasza lakatot, nehogy megszabadítsanak tőle, de ezt leszámítva egyszerűen tökéletes én meg SZERELMES VAGYOK.

A tegnapi estém és éjszakám két dologgal telt:
1: előhalásztam a régi kedvenc versesköteteimet és sírtam.
(volt egy verses korszakom, fél évnél nem tartott tovább, de ez pont elég volt ahhoz, hogy felhalmozzak egy polcnyi verseskötetet és lehessenek kedvenceim - érdekessége ennek az időszaknak: ekkor szoktam rá, hogy beleírtam a nevem a könyveim első oldalába, attól tartva, hogy egyszer lesz egy pasim, akivel összeköltözöm és aztán amikor szakítunk, le akarja nyúlni a gyűjteményem legértékesebb darabjait.)

2: Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet kapcsolatáról olvastam és sírtam.
(kedvenceim:
"Sűrűn leveleztünk, Erzsike külön is Klárával. Persze már rég csupa elhallgatás volt a kapcsolat őszintesége. Erzsike „menekült” tőlem, ezt sokszor mondta, nyíltan és képletesen. Egyetlen lázas remegés voltam iránta, ekkor tudtam meg, mi az, szerelmes levelet írni és várni. Minden érdekelt, az elhelyezése, a házigazdái, az ország, és máris igyekeztem meglátogatni: ilyen irányba forgattam nyaralási útiterveinket. Azt hiszem, hónapokig, vagy talán egy félévig is oda volt. Még a férjével érintkeznem is jólesett. Szóval, előírásosan szerelmes lettem."
és "Erzsike" válasza egy féltékeny levélre:
"Nem tudom ismételni elégszer, hogy engem nem kell félteni. Hála isten, nem szaladgál olyan sok Szabó Lőrinc a világon.")

Jó kis este volt, én így ünneplem a tavaszi szünetet.

Metrópózerek

Ma voltunk kicsit kirándulgatni. Nagyon nem vagyunk fittek, egy emelkedőn lazán lehagyott minket egy idősebb pár, mi meg inkább megálltunk és úgy tettünk, mintha fotóznánk, hogy ne legyen olyan megalázó az egyre növekvő előnyük.

Amúgy az utóbbi idők egyik legjobb ötlete volt a sima, occsó fényképezőgép, ami elfogadható minőségű képeket csinál és így tudjuk dokumentálni a sima hétköznapokat, beállítás és minden nélkül.

Világ nagy gondjai

Kicsit sajnálom, hogy már jegyesek meg öregek meg ötéve (nemis jesszus már majdnem hatéve) együtt vagyunk, úgyhogy nem tehetek ki smacizós képet profilképnek facebookra.
Nyaff.

Tegnap olyan robotpilóta módban csináltam végig a napot, hogy csak akkor esett le, hogy vége, amikor Élettan gyakról vonszoltam magam a szekrényekhez és még utánam kiáltottak, hogy kellemes szünetet.
Úgyhogy most enyhén szólva nagy az öröm, egy teljes hetem lesz arra, hogy ugyanazt csináljam, amit eddig, csak már nem lesz lelkiismeret-furdalásom és alhatok sokáig.

Az időjárásjelcsi szerint végig szar idő lesz, juhú, legalább lesz kifogásom, miért nem hagyom el az ágyat lakást napokig.

Az első...

(nem saját, másoktól loptam)

...szó, amit kimondtam
Mam. Mai napig így hívom anyukámat.

...plüss állatom
Egy kockás mackó, akit találóan Kockás Macinak neveztem el, de később olyan jóban lettünk, hogy már csak Cocinak hívtam. Képes voltam sírni esténként, hogy mi lesz, ha elhagyom vagy elszakad és már nem lehet megvarrni. A szüleim meg voltak győződve róla, hogy a nászéjszakámra is magammal viszem, és erre minden esély megvan.

...szerelmem
A legelső óvodában volt, Alex volt a kiválasztott neve. Mindent együtt csináltunk és féltékenységi rohamot kapott, ha nem ő tarthatta a fejem felé az ernyőmet esőben (true story).
De aztán az iskola első napján elfelejtettem szegényt és lecseréltem B.-re, akivel kimerítettük a románc fogalmát. Korához képest elképesztő úriember volt, és mindig Twixet vett a büfében, aminek az egyik rúdját magától értetődően nekem adta - milyen cuki már ez egy hétévestől? Szóval amikor ő úgy döntött elsőben, hogy rabbi lesz, én is módosítottam a pályámat rebecenre (rabbiné).
(amúgy nem lett rabbi, valami üzleti főiskolába jár és elég jó pasivá rúgta ki magát)

...csók
Az első "csók" Alex volt, kb. hatévesen, szájrapuszi az egyik bokorban.
Az igazi elsővel vártam Medvegyre.

...legjobb barát
Életem első másfél évtizedében döbbenetesen szociális voltam, rengeteg baráttal, de a legeslegjobb V. volt, mivel a szüleink is barátok voltak. Majdnem minden hétvégét együtt töltöttünk, és amikor ő megbetegedett (rák), az orvosa külön engedélyezte a találkozásunkat, mert az immunrendszerünk is össze volt hangolva.
(érdekes, hogy a szüleink még mindig összejárnak, de mi már nagyon nem, facebookon sem beszélünk már)

...házikedvenc
Az első egy Cicó nevű fekete macska volt, aki imádott, de én valamiért nem nagyon emlékszem rá, csak a puha bundájának a tapintására.
Az első valódi macskám Caca volt, egy szintén fekete szőrű kis hülye, aki egy kiállhatatlan jószág volt, mindenki utálta a családban, de mi ketten össze voltunk nőve.
És igen, döbbenetes a hasonlóság közte és Dorci között.

...macskajaj
Igazán részeg sem voltam még... Egyszer voltam erősebben spicces ("...és akkor lekéstük az utolsó trolit, úgyhogy elindultunk haza gyalog, mert lekéstük az utolsó trolit..."), de másnap gond nélkül felkeltem és éltem világom.

...munka
A Müllerben pénztáraztam - egy komplett napon át. Elég megalázó élmény volt, mivel a kisebbségi komplexusos pénztároslány rajtam élte ki magát, úgyhogy bosszúból nem is mentem soha többet. A fizetésemet sem akartam átvenni, de utánam küldték. Macskakaját vettem belőle.

...koncert
Levente Péter vagy Halász Judit volt, de szerintem ezek még nem számítanak.
Az első igazi koncertem egy Hiperkarma koncert volt, a legjobb barátnőmmel és az akkori "crush"ommal voltunk. Nem tetszett a zene, túl hangos volt és összeugrált a sok kretén, úgyhogy elmentünk. Nagy élmény volt.

...sminktermék
Egy vízálló Miss Sporty szempillaspirál. Nagyon felnőttnek éreztem magam tőle.

hahó...
valaki..?

cirip cirip

gyűlölök egész éjjel tanulni.
reggel jó eséllyel már az egész világot fogom gyűlölni.

Hajas dolgok

Vágtam a hajamból, az élet szép.
Hogy hogyan is sikerült, igazából csak holnapután derül ki, mert holnap tesi ezért direkt nem mosok hajat, úgyhogy most csak össze van fogva.
Ennek előzménye, hogy gondolkodtam, hogy fodrászhoz kéne menni, de most egy centiért mégsem kéne, úgyhogy levágtam magamnak azt az egy centit. Vonalzóval lemértem, tényleg csak annyi volt. Most újabb három hónapig ezzel sem kell foglalkozni. Ez a legkevesebb, ha már annyira táplálom a hajam kívül-belül (marokszámra nyelem a hajvitaminokat meg kenem kókuszolajjal) és vigyázok rá (meglepően nagy kihívás megfelelő hajgumit találni, ami nem töri a hajam, de egyben tartja futáshoz is és még normálisan is néz ki), hogy nem törik.

(amúgy összefüggést véltem felfedezni a latinZHk és a hajvágási ingerenciám között. a múltkor konkrétan a zh előtt két órával még ollóval a kezemben szerencsétlenkedtem a tükör előtt, most már jobb vagyok, csak két nappal korábban estem neki.)

Lány vagyok, felszínes és olykor kényszeresen költöm a pénzem (vagy másét, kehemm), így jártam, hogy tegnap vettem egy Wellness magazint (vagyis kaptam Medvegytől), mert cuki rózsaszín edzőstáska járt mellé. El is kezdtem olvasni, és két idióta cikk között erre akadtam.

Hát én úgy felbasztam magam, mint már régen.
A világ meg bekaphatja a faszom, de komolyan.


(holnap zh-t írok, és 0.00000001% esélyt adok magamnak az átmenésre, és ez nem a jó tanulók hisztizése, hanem teljesen komoly, a vett vagy 6 témakörből egyet tudok, a legkönnyebbet. abszolút pótzh pozitív a dolog.)

Én: Nem emlékszel, a macska a borsót vagy a kukoricát nem szereti..?
(túlságosan gurmé macskakaják vannak manapság, az enyém meg vidéki jószág, aki lelopja a szalámit Medvegy szendvicséről, de gondosan kipiszkálja a konzerv kajából a zöldborsószemeket)

Mióta az eszemet tudom és telefonom van, mindig is kártyás voltam és pannonos telenoros. Ennek továbbgondolásaként tehát világéletemben spóroltam az SMSekkel, bármit le tudok beszélni 56 másodperc alatt és ha nem fogadott hívásom volt, inkább kivártam, amíg hívnak megint. Ja, és már meg sem lepődöm, ha az utolsó 3-400 forint csak úgy "eltűnik".
Medvegy hamarabb megunta ezt az egészet, mint én, úgyhogy ma kaptam tőle előfizetést meg új számot. Hazaúton ő csak mosolygott, amikor én pattogtam, hogy 20 forint egy SMS! Hálózaton kívül meg 30! Arról nem is beszélve, hogy havi 100 perc ingyenes Medveggyel és még két számmal.
Kicsit úgy érzem, kinyílt a világ.

Tegnap annyira nyomorultul éreztem magam, hogy amikor hazaértem a suliból, ruhástól visszabújtam az ágyba. Ehhez eléggé depressziósnak kell lenni, mivel általában van benne az az ellenérzés, hogy az ágyikó csakis pizsamában használható, de tegnap már ez sem érdekelt.
A macska remek társam volt a nyomiságban.

Elsősegély gyakorlat volt ma, ahol sikerült totál hülyét csinálni magamból és egyben bevágódni a gyakveznél - utolsók között mentem bemutatni neki az újraélesztést, és úgy adtam elő, mintha a Családi Gyanúk Titkának Árnyékában lennék ("Ó jajj ne! Egy eszméletlen ember! Sietve körültekintek, biztonságos-e a helyszín" *látványos körülnézés* "Sehol semmi! Hát segítségért kiáltok" és így tovább, aminek a végén a baba szájával mozgatva megköszöntem magamnak, hogy megmentettem az életét). Valószínű felüdülés lehettem a lányok után, akiknek remegett a keze, miközben a szívkompressziót mutatták be és belegabalyodtak abba a szóba, hogy "félautomata defibrillátor".

Szóval egész úton hazafelé drukkoltam, hogy valaki összeessen és bemutathassam, mit tanultam.

Amúgy az egyik legerősebb motivációm a fogyásra, hogy ilyen szoknyákat hordassak anélkül, hogy úgy néznék ki, mint valami nagyon kövér, most nem jut eszembe vicces hasonlat.

Utálom, hogy a lábaim ilyen hurkák. Akkor is ilyen hurkák voltak, amikor annyira lefogytam, hogy meg lehetett számolni a bordáimat és nyomon követni a tüdőm mozgását közöttük, szóval jó eséllyel soha nem lesznek szép vékony lábaim, maximum akkor, ha már meghaltam és oszlok vagy egy hónapja.

De amilyen seggfej lábam van, szóval ha eljönne a világ vége és minden elpusztulna, csak a csótányok MEG AZ ÉN BÁLNA LÁBAIM MARADNÁNAK MEG.

Fáradt vagyok.

Soha nem értem azokat, akik éveket gürcölnek az orvosi diplomáért - aztán elmennek urológusnak, nőgyógyásznak vagy gyerekfogorvosnak. Nyilván az én kompetitív és teljesítményhajhász jellememmel lehet gond, de ezt komolyan fel nem foghatom.

Jó mondjuk énis elmegyek egy olyan egészségügyi dolgozónak, akivel a tanárok beharangozása alapján úgy bánnak majd, mint egy fehér köpenybe bújtatott majommal. Hiszen mi, dietetikusok orvos nélkül nem hozhatunk önálló döntést (még receptet sem írhatunk, csak javaslatot tehetünk az orvosnak, amivel történetesen nincs bajom), és még csak nem is vagyunk olyan hasznosak, mint az ápolók, akik legalább tudnak vénát szúrni (meg ágytálat cserélni, haha).

Szóval jobb lenne, ha félreraknám a fene nagy büszkeségem és nekiállnék végre élettant tanulni.

Új biciklit keresgélek a neten, időnként Medvegy orra alá dugom az aktuális jelöltet. Ő természetesen azzal kezdi, hogy csekkolja a vázon a márkát, és ha nem ismeri, már esélytelen a dolog.

Én: Nem érted a kis lelkemet! Nem márka alapján kell választani, hanem hogy ránézek... és érzem.
Ő: *lassan a karomra teszi a kezét, majd suttogva* ...és így találnak gazdára a francia kocsik.

A tesióra mindig is számtalan szorongásom forrása volt, és ez csak rosszabb manapság, amikor többen úgy néznek ki, mint valami illusztráció egy Nike-katalógusból, néhányan tuti olyan rövid shortban jönnek, aminél van nagyobb franciabugyim (és rosszabb esetben bizonyos gyakorlatoknál fellátok a méhnyakukig), és ma soha nem látott mélységekbe süllyedtünk, amikor az egyik lány RÚZSBAN TOLTA VÉGIG A TESIT.

A Szex és New Yorkot kínosan sokszor láttam, és egy idő után kiütközik, hogy milyen mélységesen buta mindegyik karakter, még a pasik is. Azért örülök, hogy nem olyan korban láttam, amikor még befolyásolhatott volna bennem valamit, mert azért vannak benne olyan cirfaságok, hogy csak na, és abban még csak nincs is benne az amerikai produkciókban már megszokott rettegés az elköteleződéstől.

A tanulási morálom: folyamatos lelkiismeret-furdalás és rettegés közepette NEM tanulni, míg az idő irreálisan kevésre csökken és ezzel együtt a pánik elviselhetetlenségig fokozódik, és végül sírva, két nap alatt betanulni mindent.
Most annyit sikerült javítanom, hogy nem két napot hagytam magamnak az egészre, hanem ötöt és a mai éjjelt.
Tyúklépésben, de fejlődöm.

Ma vércsoportot határoztunk meg, az egyik demonstrátor végig mögöttünk állt (Mosolygóssal vagyok párban és mivel fél a laboreszközöktől, mindig mindent én csinálok, amivel nekem történetesen semmi bajom, mivel ezt legalább jól csinálom) és folyamatosan kérdezgetett, a végére már kezdett belefacsarodni az agyam, hogy mikor milyen kicsapódás utal antitestekre vagy antigénekre, és ez végül milyen vércsoportot eredményez.

Ja, és apropó melltartó, ma plazmaadásnál a doktornő váratlanul bejelentette, hogy vegyem le a felsőm, vizsgálat következik. Elég váratlanul ért és le is vert a víz, főleg mikor rádöbbentem, hogy a világ legunalmasabb melltartója van rajtam, egy sima szürke, amit csak azért tartottam meg eddig, mert tök kényelmes. Hazaérve ki is dobtam, hogy soha ne ismétlődhessen meg ez a megaláztatás.

Le is vontam a tanulságot: mostantól fel kell készülnöm a legváratlanabb eseményekre és általában rejtett ruhadarabok napvilágra kerülésére is.

Három teljes hetem volt egy prezentáció elkészítésére az őssejtekről.
Hétfőre kell.
Most állok neki.
#yolo

Anyukám megint rá akart beszélni, hogy vágassam le a hajam, de nem hagytam magam. Most jutott el addig az állapotáig, hogy csatok és hajpántok nélkül is össze tudom fogni egyetlen copfba és nincs haj az arcomban. Piszkosul élvezem ezt az állapotot, és ezen nem tervezek változtatni.

Így viszont továbbra sincs ötletem, mit csináljak a hajammal.
- ha nagyon rövid, akkor úgy nézek ki, mint egy idióta;
- ha rövid, utálom, hogy nem áll sehogy és még a falra is mászom a szemembe lógó hajtól;
- ha hosszú (vagyis vállam alá ér), unom és szintén nem áll sehogy, csak lóg;
- ha nagyon hosszú, kócolódik, lassan szárad és még ezer gond van vele.

Néha komolyan ott tartok, hogy letolom az egészet Medvegy hajvágójával nullásra és cshő, volt haj nincs haj volt gond nincs gond.

A mai napom határozottan nem indult valami fényesen, mivel beszorultam a liftbe.
Az egész úgy történt, hogy az egyébként 12 személyes liftbe betolult a tizenkettőn túl még vagy öt kretén, amit a lift érthetően nem értékelt túlzottan és megállt két emelet között. Szörnyen hosszú tizenöt perc volt, vészesen fogyott a levegő és emelkedett a hőmérséklet, mire végre kiengedtek, mindenkinek gyöngyözött a homloka és éreztem, ahogy egy verítékcsepp elindul a hátamon a lapockáim között.
Nem volt valami jó érzés.
Aztán rohantunk átöltözni, még éppen beértünk tesire, azóta alig tudok járni.

Amúgy úgy döntöttem, indítok egy blogot, amiben dokumentálom, ahogy lefogyok, aki szeretné nézni, ahogy vergődöm, ITT megtalálja.
</diszkrét reklám>

Liebster Award

Díjat kaptam nuada Stenonistól - megint nagyon köszönöm! Tudom, hogy semmiség, de nagyon tudok ám örülni az ilyeneknek:)

A szabályok továbbra is: 10 dolog magamról, válasz 10 kérdésre, írni 10 kérdést, majd továbbadni 10 bloggernek (előre szólok, az utolsó lépést el fogom bliccelni).

1. Szeretek kötni. Megnyugtat. Komplexebb mintákba még nem mertem kezdeni, de egy időben sorozatgyártottam a sálakat - most egy zoknit szeretnék majd elkezdeni, csak még félek...

2. Általában első blikkre eldöntöm, kedvelni fogok-e valakit, vagy sem. Persze kemény munkával meg lehet változtatni a véleményem bármelyik irányba, de igen kitartónak kell lenni.

3. Azokat a könyveket is kiolvasom, amik nem tetszenek. Évek alatt és csigalassan, de kiolvasom.

4. Korábban imádtam a karórákat, volt vagy ezer, többnyire olcsó gyerekórák: macskás, halálfejes, mókás... aztán érettségire vettem egy Swatch-ot, erre lassan egy éve Medvegy karóráját hordom.

5. Néha igen nagy a pofám, de ennek ellenére elég nehezen viselem a negatív élményeket, kritikákat. Ez az oka, hogy nehezen szánom rá magam bármiféle alkotásom közszemlére tételére, sőt, néha a sima kommentelésre is.

6. Még mindig keresem azt a sportot, amit komolyan tudnék élvezni. A futást próbálom megszeretni, de ha kihagyom, nem igazán hiányzik.

7. Öt éve van jogsim, de nem szeretek vezetni.

8. A tizennyolcadik szülinapomra kaptam egy Ray Ban napszemüveget a Berlini KaDeWe áruházból. Ő vigyáz a szemem világára, én pedig rá úgy, mint a szemem fényére: terveim szerint ezt hordom majd az unokám diplomaosztóján is.

9. Nagyon fázós vagyok, gyűlölöm a hideget. Olyan leszek tőle, mint egy süni vagy bármi, ami téli álmot alszik, érezhetően belassulok és vágyat érzek rá, hogy faleveleket halmozzak magamra és aludjak, amíg megint meleg nem lesz.

10. Néha előre szomorkodom elkerülhetetlen eseményeken, pl. hogy milyen szar lesz majd, amikor a nálam idősebb szeretteim vagy a macskám meghalnak.

...ééés a kérdések:

1) Hiszel a fiú-lány barátságban? Miért, illetve miért nem?

Nem hiszek, legalábbis nálam nem játszik: könnyen összekavarodnak az érzéseim: az iskolai barátaimba idővel rendre belezúgtam. Azért csak összejött egy fiúbarátom, aki méghozzá az egyik legjobb, de szerintem ez azért, mert kizárt közöttünk minden más (vagyis ő meleg).

2) Van valami vágyálmod, amit mindenképp meg akarsz valósítani az életed folyamán?

Ilyen különösebb "életem célja" nincs.

3) Mit gondolsz a múltbéli hibáidról?

Megbékéltem velük, bár még mindig van néhány, ami olyan ciki, hogy ha néha eszembe jut (leginkább lefekvéskor, lámpaoltás után, de még alvás előtt), magamban hangosan kiabálva kell elnyomni a gondolataimat.

4) Van olyan szokásod, amit a legtöbb ember nem néz ki belőled?

A zenei ízlésemmel meg szoktam lepni a környezetemet, mivel elég kis szolid, jókislány fejem van.

5) Szereted magad? (Remélem, igen ♥)

Háááát maradjunk abban, hogy jóban vagyok magammal.

6) Fontosnak tartod, hogy környezettudatosan élj?

Igen, nagyon. Szerencsére könnyebb, mióta van saját szelektív kukánk, de korábban minden hétvégén sétáltunk Medveggyel a legközelebbi szelektívszigetig vagy meddig - Ausztriába készülünk, ott komolyan veszik az ilyesmit.

7) Van vallás vagy eszme, amiben feltétel nélkül tudsz hinni?

Nincs, és ez szerintem jó. Ugyan vallásos nevelést kaptam, szerencsére olyan emberektől tanultam, akik mindig vitára és egy téma különféle megközelítésre bátorítottak, nem pedig egyetlen nagy igazság elfogadására.

8) Mivel szereted tölteni a szabadidődet?

Ha némiképp produktívnak szeretném érezni magam, olvasok vagy írogatok. 

De a bűnös kedvenc időtöltésem - a semmi. Amikor az ember nem siet sehová és egész délelőtt lehet a vetetlen ágyban punnyadni: ez az igazi élet. 

9) Van valami, amit elhatároztál, hogy másképp fogod csinálni, mint a szüleid, mégis pont ugyanúgy csinálod?

Anyukám igen gyakran hajlamos volt megsértődni, ha nem csináltam meg valamit, amire meg sem kért, és mivel ez engem rettenetesen idegesített, én tudatosan figyelek ennek kerülésére. De sajnos ezt leszámítva több ehhez hasonló hülyeséget mégis sikerült ellesnem anyukámtól.

10) Van valamilyen fóbiád?

Szerencsére nincs olyan, ami hatással lenne a hétköznapjaimra: a kisebb pókokat kimondottan kedvelem (direkt meghagyom a hálóikat a lakásban); a sötéttől kiskoromban rettegtem, ma már egyáltalán nem zavar; a magasságtól ésszerű kereteken belül tartok, szóval nem fogok magas épületek korlátján egyensúlyozni.

Nagyon köszönöm megint, és elnézést, hogy rossz kislány vagyok és nem adom tovább.

Én: Mucc, te feminista vagy?
Ő: Mittudomén.
Én: Hiszel abban, hogy nekünk kettőnknek egyforma jogaink vannak?
Ő: Persze.
Én: Akkor az vagy.
Ő: Értem. De minek erre külön szó meg minden? Ez nem természetes..?

Általában rám mondja, hogy naiv vagyok meg "Vikci Csodaországban", de mégis ő az, aki nincs is vele tisztában, mennyire másképp gondolkodnak bizonyos emberek a nőkkel meg azok "helyével" kapcsolatban.

Ma az volt a feladat Hivatás és személyiség című beszélgetős órán, hogy felrajzoltuk a kezünket, és az ujjakba írtunk három tulajdonságot, egy hobbit és egy kedvenc dolgot, és aztán a kezek alapján kellett dönteni, kié lehet. Jópofa volt, elszórakoztunk vele, és külön érdekes volt, amikor az én kezemre került a sor, elsőre tudták, hogy az enyém (pedig Szösziék direkt nem szóltak bele, mert hát úgy nem poén).

Jól esett na, főleg mivel arra számítottam, hogy a szűk baráti körömön kívül mást nem érdekli a létem.

A tegnapi tesinek hála annyira fáj a combom, hogy leüléskor nincs erőm küzdeni a gravitáció ellen, és egyszerűen hagyom az alfelem lezuhanni, a lépcsőn pedig hangosan nyögdécselve és a korlátba kapaszkodva közlekedtem. Szerencsére nem egyedül vagyok ilyen puding, a lányokkal úgy mentünk a folyosón, mint egy playmobil hadsereg.

Betoltam egy hatalmas tányérnyi gombát. Imádom, annak ellenére, hogy a gomba az életemre tör és utána olyan érzés, mintha csomót kötnének a belső szerveimre. Borzalmas ételallergiás lennék, mert a fájdalom nem tart vissza a kedvenc ételeim fogyasztásától.
Most várok, mert egy időzített bomba ketyeg bennem.

Az érzés, amikor vasárnap este ahelyett, hogy tanulnék a másnap reggeli Anatómia gyakra inkább tetriszezem egész este (néha még saját magamat is sikerül meglepnem a hülyeségemmel), és másnap, midőn megaláztatásra készen vonszolom magam a teremhez, egy cetli fogad az ajtón, hogy Kiabálós tanárnő 03.02. napi gyakorlatai elmaradnak: hát valami ilyesmi lehet nyerni a lottón.

Megfogadtuk, hogy a szabad óránkban akkor most latinozunk, de szokás szerint csak beszélgettünk a nyitott könyveink fölött, és kibeszéltük a többieket a szakon ("Nagyon nem kedvelem XY-t." "Beszéltél már vele egyáltalán?" "Jézus dehogy.").
Ne menjetek lányegyetemre, mert ti is ilyenné váltok.

Ma láttunk egy párt, egyidősek lehettek velünk. A pasi a csaj arcát simogatta kííííínzóóóón lasssssan, a csaj csukott szemmel élvezkedett, majd összehajoltak, végig csukott szemmel, csókolóztak lassított felvételben.
Olyan volt, mint egy elbaszott tantraszexes videó, ahol végtelenített loopban adják az előjátékot.
Mindezt a Libriben lévő egyik Café Freiben.

Az élet szép, az emberek viszont kretének.
Nincs több kérdésem.