2015. március 26., csütörtök

Az első...

(nem saját, másoktól loptam)

...szó, amit kimondtam
Mam. Mai napig így hívom anyukámat.

...plüss állatom
Egy kockás mackó, akit találóan Kockás Macinak neveztem el, de később olyan jóban lettünk, hogy már csak Cocinak hívtam. Képes voltam sírni esténként, hogy mi lesz, ha elhagyom vagy elszakad és már nem lehet megvarrni. A szüleim meg voltak győződve róla, hogy a nászéjszakámra is magammal viszem, és erre minden esély megvan.

...szerelmem
A legelső óvodában volt, Alex volt a kiválasztott neve. Mindent együtt csináltunk és féltékenységi rohamot kapott, ha nem ő tarthatta a fejem felé az ernyőmet esőben (true story).
De aztán az iskola első napján elfelejtettem szegényt és lecseréltem B.-re, akivel kimerítettük a románc fogalmát. Korához képest elképesztő úriember volt, és mindig Twixet vett a büfében, aminek az egyik rúdját magától értetődően nekem adta - milyen cuki már ez egy hétévestől? Szóval amikor ő úgy döntött elsőben, hogy rabbi lesz, én is módosítottam a pályámat rebecenre (rabbiné).
(amúgy nem lett rabbi, valami üzleti főiskolába jár és elég jó pasivá rúgta ki magát)

...csók
Az első "csók" Alex volt, kb. hatévesen, szájrapuszi az egyik bokorban.
Az igazi elsővel vártam Medvegyre.

...legjobb barát
Életem első másfél évtizedében döbbenetesen szociális voltam, rengeteg baráttal, de a legeslegjobb V. volt, mivel a szüleink is barátok voltak. Majdnem minden hétvégét együtt töltöttünk, és amikor ő megbetegedett (rák), az orvosa külön engedélyezte a találkozásunkat, mert az immunrendszerünk is össze volt hangolva.
(érdekes, hogy a szüleink még mindig összejárnak, de mi már nagyon nem, facebookon sem beszélünk már)

...házikedvenc
Az első egy Cicó nevű fekete macska volt, aki imádott, de én valamiért nem nagyon emlékszem rá, csak a puha bundájának a tapintására.
Az első valódi macskám Caca volt, egy szintén fekete szőrű kis hülye, aki egy kiállhatatlan jószág volt, mindenki utálta a családban, de mi ketten össze voltunk nőve.
És igen, döbbenetes a hasonlóság közte és Dorci között.

...macskajaj
Igazán részeg sem voltam még... Egyszer voltam erősebben spicces ("...és akkor lekéstük az utolsó trolit, úgyhogy elindultunk haza gyalog, mert lekéstük az utolsó trolit..."), de másnap gond nélkül felkeltem és éltem világom.

...munka
A Müllerben pénztáraztam - egy komplett napon át. Elég megalázó élmény volt, mivel a kisebbségi komplexusos pénztároslány rajtam élte ki magát, úgyhogy bosszúból nem is mentem soha többet. A fizetésemet sem akartam átvenni, de utánam küldték. Macskakaját vettem belőle.

...koncert
Levente Péter vagy Halász Judit volt, de szerintem ezek még nem számítanak.
Az első igazi koncertem egy Hiperkarma koncert volt, a legjobb barátnőmmel és az akkori "crush"ommal voltunk. Nem tetszett a zene, túl hangos volt és összeugrált a sok kretén, úgyhogy elmentünk. Nagy élmény volt.

...sminktermék
Egy vízálló Miss Sporty szempillaspirál. Nagyon felnőttnek éreztem magam tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése