2014. szeptember 1., hétfő

Ma sok minden történt: kiiratkoztam egy egyetemről, beiratkoztam egy másikba, és a kettő közötti fél órában láttam egy pasit recskázni a villamoson.
Az ide-oda iratkozások jellemezhetők sok sorbanállással, az új szaktársaim között vannak ám jófejek, szóval azért nem leszek egyedül csodálatos, talán lesznek, akik a nyomomba érnek.

A kukis bácsi meg nem volt valami elszánt, direkt addig szerencsétlenkedett, amíg a látómezőmbe nem került, és tök jól kitaláltam, hogyan fogom lebaszni - erre az első szavamra pánikszerűen lerohant a villamosról. Pedig elképesztően feszült voltam, jó lett volna megalázni valakit, erre tessék, még ez sem jött össze.

Holnap még lesz egy szabadnapom, aztán már komolyan kezdek hallgatni. Olyan jó megint egyetemistának lenni, és ígérem, ezt már nem hagyom ott a diplomáig.

4 megjegyzés:

  1. Ez a recskázás, ez terjed! Üdv a klubban! :D

    VálaszTörlés
  2. Jesszusom, mondanám, hogy nekem már annyira hiányzott pest és alig várom az első előadásom, de valahogy most nem megy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudlak érteni:D
      most régóta nem mentem a híres négyeshatoson, hát jó kis visszatérés volt-.-

      Törlés