Übermegapocsék.
Ma hamar le is fekszem, hogy gyorsan véget érjen.
De még az anatómiagyakorlatot is túléltem, pedig nagyon ráhergeltem magam. Medvegy nyugtatgatott, hogy ügyes leszek úgyis, mire mondtam, hogy ma kiegyezünk a "nem olyan bénával" is, és az végül össze is jött. Bár amikor a tanárnő megkérdezte, hogy kezdhetjük-e a felelést, belőlem vékony hangon kiszakadt, hogy "ne", mielőtt kontrollálhattam volna, de mindenki felröhögött és az egyébként elég szigorú tanerő is elmosolyodott és megnyugtatott, hogy nem kell ám félni. Aztán amikor rám került a sor, megdicsérte a beadandó könyökízületemet, és a kérdésére olyan feszülten vártam és úgy nyögtem be a választ, hogy Mosolygós szerint olyan volt, mintha egy kvízműsorban rávetődtem volna a piros gombra.
Miközben visszavonszoltam magam a helyemre, a tanárnő még utánam szólt, hogy ennyire azért nem kell izgulni, de nem lát bele a fejembe, nem tudhatta, micsoda vákuum uralkodott ott egész nap, csoda, hogy egyáltalán össze tudtam egyeztetni a járás és a légzés mozdulatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése