2014. november 15., szombat

Zenebuzi haul Bécsből
Ő: ...és ha lenne egy Dzsinn, kifogyhatatlan fagyit kérnék, ami nem hizlal. És egy idő után el is adhatnék belőle, és senki sem értené, miért csak én vagyok egyedül a gyárban egy bödön fagyival.
Én: És akkor te lennél a zsidó Willy Wonka, Zsonka?
Ő: Aha.
*kicsit később, dúdolva*
Zsilly Zsonka, Zsilly Zsonka...


Imádom, hogy néha hetekig nem történik velem semmi érdemleges, aztán BUMM! aludni alig van időm, annyira egybe csúszik minden.

Péntek hajnalban kiruccantuk Bécsbe, 6:05kor indult a vonat. Az első órában hajtott a lelkesedés, pörögtem, mint egy búgócsiga, aztán ráborultam Medvegy vállára és kidőltem fél órára. És utána gyakorlatilag onnantól, hogy leszálltunk a vonatról, addig, hogy felszálltunk este 19:48kor a hazafelé tartó vonatra, csak akkor ültünk le, amikor ebédeltünk (dobozos kínait pálcikával). Amikor beérkeztünk a Keletibe, nem voltam benne biztos, hogy fel fogok tudni állni az ülésből, és ha apukám nem jön ki elénk kocsival, szerintem négykézláb mászunk haza (magunk után húzva azt a két karton Ottakringert, amit Medvegy vett). De minden pillanatát élveztem, méghozzá pokolian.

Ma pedig a szüleimmel négyesben elmentünk Szécsénybe, mi Medveggyel sétáltunk gyerekkorom kies szeméttelepén, a várkertben és Freikávéztunk, amivel kapcsolatban két észrevételem akadt, 1: gyerekként komolyan nem tűnt fel, hogy a várkertbe csak sz.rni járnak a csövesek? és 2: vidéken ezerszer finomabb "ugyanaz" a kávé, akármennyire is veri a mellét Frei, hogy ő bizony nem tömegtermékként kezeli a kávéját.
Aztán a szüleim elvittek ebédelni a Svejkbe, ahol azt hittem, túloznak, hogy sok a kaja, de amikor rosszullétig evés után meg kellett kérnem a pincért, hogy csomagolja el az adagom felét, be kellett látnom, hogy igazuk volt. Kb. fél kiló sajtot kaptam egy adagnak. De legalább holnap is lesz mit ennem.

Ja, és a nap konklúziójaként levontuk Édesanyámmal (amikor véletlenül úgy hivatkozott a macskára, hogy "a gyerek"), hogy gyakorlatilag másfél unokája van, és ebből a fél Dorci.
És megsúgta, hogy néha Dorcival könnyebb.

4 megjegyzés:

  1. Made in Germany!!! Úristen, de irigy vagyok :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd csinálok egy videót, amiben csak ki-be hajtogatom ezt a csodálatosan összerakott és sokrétű CD tokot, csak a te kedvedért, muhaha:D

      Törlés
    2. De dög vagy :(((
      Mondjuk nekem olyan kellett volna, amin Richard Kruspe van elől, nem olyan, amin Till :P

      Törlés
    3. ahogy kihajtom, mindegyikük ott van:P

      Törlés