Legyőzöm a világot

Gyógyszerész küldött egy cuki cicás képet (szerintem az egyetemen én leszek a bolond macskás nő, a többiek szerint minden macskás kép rám emlékeztet), aztán vissza is zavart tanulni.

Ellenben amikor Szöszivel és Mosolygóssal kiültünk a dühöngőbe tanulni, végül az lett a vége, hogy két órán át kiabálva beszélgettünk mindenféléről, szaktársakat beszéltünk ki, meg magunkat, meglepően őszintén a saját bizonytalanságunkról, a körülöttünk ülők legnagyobb örömére.

Ma volt az utolsó anat gyak, emberi szíveket nézegettünk. Mosolygós félt, hogy rosszul lesz (ő nem is lett, csak L., a tanárnő úgy rohant utána), nem is nagyon mert hozzájuk érni, én bizony végigtaperoltam az egészet, belenyúltam a zsebes billentyűkbe, pitvarokba, kamrákba, még infarktusos szívet is láttunk, iszonyú érdekes volt.

És most engedelmeskedem anyámnak Gyógyszerésznek, és megyek tanulni.
*csendben sír, mert nem szeret nyomás alatt cselekedni*

A hátterem jelenleg, és még egy darabig ez is marad.