Tudom, a true metálarcok szerint a Nightwish nem metál, de akármi is, basszus én imádom és ez a klip egyszerűen annyira cuki, hogy az hihetetlen, ezredszer nézem egy hét alatt és csak egyre jobban odavagyok érte. Legyen már március 27., ha a többi szám csak feleennyire jó, hát én komolyan feleségül megyek a zenekarhoz.

Amúgy tegnap elsősegélyen szó volt még arról, hogy a gyerek már az anyjában élvezi és ellazul a komolyzenére, bezzeg a rap nem tetszik neki.

Én egészen biztos vagyok benne, hogy az én fiam már szedercsíra korában ismerni fogja a szimfonikus és német metál legjavát, és IMÁDNI fogja.

(nagyon sokat beszélek manapság a Jövőbeli Kisfiamról, le kéne állni, mert a látszattal ellentétben nem vagyok terhes és továbbra is a rémálmaim között szerepel, hogy csődöt mond a fogamzásgátló)

Ma Elsősegélynyújtás előadáson végigvettük, hogyan kell levezetni egy szülést és mi a teendő egy újszülöttel.
Az egész részletesen volt illusztrálva, szinte képregényként nézhettük végig falnyi méretben, hogyan kerül ki egyre több része a gyereknek a napvilágra, és nő létemre komolyan a belem kifordult, a kitolási szakaszra inkább letettem a homlokom a padra és megkértem a többieket, szóljanak, ha megint van a nénin bugyi.
Az előadó bácsi ránk is szólt, hogy nők vagyunk nehogymár meglepődjünk, de ettől még a mellettem hasonlóan traumatizált L. is megjegyezte és maximálisan egyetértettem vele, hogy a fiamnak majd találnia kell egy másik kijáratot, mert ez nem opció.

Medveggyel kiválasztottunk három új nevet a jövőbeli fiunknak, miután lebeszélt az évek óta dédelgetett választásomról, amit direkt nem mondtam el soha senkinek, nehogy lenyúlják. Hát mostmár mindegy, bár nem tudom, miért féltettem ennyire egy ritka ógermán fiúnevet. 

Ezek után bosszúból az egyik macskámat fogják így hívni.

Lehet, hogy bénának hangzik, hogy az anyukámmal ugyanaz az orvosunk és egyszerre járunk hozzá, de ennek rám nézve rengeteg előnye van.

Először is, anyukám és a doki imádják egymást - nem túlzok, jó hogy nem köszönnek puszival meg öleléssel. Ennek következtében ha meglátja anyukámat a folyosón, behív soron kívül (!), miközben kiírja a recepteket, végig csevegnek meg nevetgélnek, én meg állok mint fasz a lakodalomban, és noha csak a végén kérdi meg mellesleg, hogy amúgy jól vagyok-e, boldog vagyok, mert ahelyett, hogy kiolvastam volna egy könyvet a soromra várva, végzek várakozással együtt tíz perc alatt.

Nem tudom, hogyan csinálja anyukám, de ezt nekem is el kéne intézni majd egy orvossal, ha a jelenlegi nyugdíjba megy, mert már nagyon megszoktam a protekciós létet.

Mindjárt indulok a négy és fél órás (NÉGY ÉS FÉL! még jó dolgokból is sok!) előadásomra. Azért annyi, amennyi, mert az egész félévben csak két alkalom van... de akkor is.

nyaff.

Ráadásul ismerős sem lesz, csak egy csaj, aki valamikor az osztálytársam volt, de amikor ráköszöntem a folyosón, nem szólt semmit (?!?!?!?!?!?! ez milyen dedós már).

Lehet jó kedvem lesz és mellé ülök.

Végignéztem a American Horror Story negyedik évadát - igen, csak most, mert a vizsgaidőszak miatt leragadtam a negyedik résznél. Két nap alatt daráltam be a többit, és most kb. úgy ki vagyok borulva, mint a HIMYMesek a sorozatzárótól.

Nagyon tetszett a zsonglőrködés a korábbi évadokból megismert színészekkel és helyzetekkel, imádtam az utalásokat az Asylumra.
A vége viszont... oké, elborult AHS rajongó vagyok, tudom, hogy az évad végre felesleges bármit is várni, mert úgysem azt kapom. De ez a szokottnál is kifacsartabbra és... érdekesebbre sikerült.

Szerintem most letöltöm beszerzem a harmadik évadot is, amit eddig bojkottáltam.

Nem tudom a NOS4A2-t minősíti vagy engem, hogy egy rész ANNYIRA BESZ.RÁS K.VA JÓ, hogy a trolin utazva is konkrétan felgyorsult a szívverésem az izgalomtól és majdnem nem sikerült a megfelelő megállónál leszállnom.

Amúgy ezt nevezem azonosulásnak, a szereplő kerül vészhelyzetbe és nekem lesz adrenaline-rushom. 
Lehet az teszi, hogy a főhősnőt ugyanúgy hívják, mint engem.

UI.: az tesz igazán feszültté, hogy míg Stephen Kingről tudom, hogy a megkedvelt szereplők nagy valószínűséggel megkapják a megérdemelt happy endjüket, itt ebben nem lehetek biztos, sőt, a Szarvakból kiindulva inkább rettegek, mert tudom, Joe Hillnek egészen más elképzelései vannak arról, mennyi szenvedést lehet egyetlen karakter életébe sűríteni.

Boldogság:

Szabad péntek délelőtt miatt tökéletesen kialudva ébredni, finom reggelit enni és utána még egy órán át ráérősen, köntösben grasszálni, miközben mindenhová követ egy szintén boldog és elégedett cica (az ő boldogsága egyszerűbb: mivel itthon voltam, kapott második reggelit és nemrég egy kis tízórait is).

A kép alapján meg nem mondanám, de tényleg szeretgetős hangulatban van

A szüleim holnap mennek Bécsbe, egy kicsit megszakad a szívem, mert én meg Elsősegély előadásra megyek.
Soha nem volt még ilyen nehéz egyetemistának lenni.

Az élet szép

Putyinnak hála ma egy unalmas metrózás helyett buszból csodálhattam meg a város főbb látványosságait: végigmentünk a Városliget mentén, fürdő-cirkusz-kacsák, Hősök tere majdnem minden oldalról, majd végig az Andrássy-n. Tényleg tök jó volt, láttam mesterlövészeket is meg minden.
A nap csúcspontja a könyvtárban ért, amikor pont előttem hozták vissza a NOS4A2-t, amire nagy boldogan lecsaptam és már rongyoltam is a két pokolian unalmas előadásomra, ahol be is pusztítottam belőle 170 oldalt.

Aztán amikor azt hinném, ezt nem lehet fokozni, itthon egy email várt a már hétfőn is köhécselő Anatómia tanárnőtől, hogy a holnapi előadás betegség miatt elmarad, úgyhogy úgy döntöttem, tesire sem megyek be, és így máris három órával megrövidül a holnapi, egyébként béndzsának elkönyvelt nap.

Ilyenkor nehéz nem elhinni, hogy egy mázlista vagyok és minden dolgom jól alakul végül.

Ez a GIF az új reakcióarcom úgy en bloc a világra.
A videón amúgy ötödjére is gurulok a röhögéstől, még ha az élet szomorúan magas testnevelés-tartalma és a pillanatnyi igen nagy távolság köztem és Medvegy között eléggé le is húzza a hangulatom.

A lyukasórák egyetlen, eddig nagyon nem becsült előnye, hogy ilyenkor van időm hazaugrani.

Tavaly sípoltam, hogy olyan az órarendem, mint egy szelet ementáli, nos, megkaptam, idén alig van ilyen - és f.szkivan, mert bizonyos napokon, cígölhetem magammal a fél életemet, mint egy beduin: tesicuccot, fehér köpenyt, gyakorlatra munkafüzeteket, ja és mellesleg némi kaját (amiről a héten többször is megfeledkeztem, úgyhogy végigkoplaltam a napot - a sors fintoraként az egészségtudományi kar büféjében csupa sz.r kapható, amit maximum többnapos éhezés után vennék magamhoz) és esetleg vizet a hidratáláshoz.
Már csak a teve vagy egy hálózsák hiányzik.

Ja, és a hét legnagyobb kérdése az volt számomra, hogy hogyan vészeltem át az iskola 13 évét, amikor most sírok, ha 8ra be kell menni és szintén hisztizni kezdek, ha nem végzek még háromkor.

Elég kulturálisra sikerült a Valentinunk: Medvegy könyvet kapott, én meg színházat: meg is néztük tegnap a Mephistót a Vígben (ráadás ajándék volt Stohl András pénisze, egy kicsit meglepődtem).

Hazafelé megbeszéltük a látottakat, a saját áradozásaim után megkérdeztem, és neki hogy tetszett? Erre azt mondta, hogy igazából mindegy is, mert engem örülni látni boldogabbá teszi, mint a saját öröme.

És tudom, hogy manapság nem divatos szeretni a Valentint, de én bírom, hogy néhány nap egy kicsit mégis más, mint a többi.

A tegnapi tesi valamit tönkretett bennem. Aki a szemembe meri mondani, hogy a reggeli testmozgás felfrissít, fejbe rúgom (de csak délután, mert reggel nem hajlik a lábam meg a derekam).

Valahányszor valaki írja, hogy "aki az akármit szereti, rossz ember nem lehet", egyből rákeresek Hitlerre, amint éppen csinálja azt a valamit. Én így vagyok vicces.

Korábban meséltem a közeli barátomról, aki elment innen a fenébe, és a rinyámról, hogy mi lesz most velem velünk. Lassan egy hónapja van kint, és nem akarom elkiabálni (bár nem hiszek az elkiabálásban, mint olyanban), de eddig egész jól bírjuk: én picsogok neki a szokásos hülyeségeimről, ő meg küld fotókat meg videókat, mennyi minden másképp működik Európán túl (még a zuhanyzó is bakker). Aztán ugyanúgy kibeszéljük az American Horror Story-t és hogy milyen gáz a pisiszex.

Ma megint rájöttem, hogy nem tudok másokat megérinteni, amikor körbe kellett állnunk és megfogni egymás kezét, és kb. öt perc után úgy remegett a kezem, mint egy Parkinson-kórosnak és csicsogott az izzadságtól. Nem tudom, ez probléma-e, de remélem nem kerülök megint ilyen kézfogdosós helyzetbe egyhamar.

Elkezdődött a félévem, hipphipphurrá! És holnap tesi is lesz, rögtön az első óra, ez már nagyon nem hiphiphurrá. Férfi lesz a tanár, szóval előre hergelem magam, plusz már most rugózom rajta, milyen gáz lesz majd, ha végeztem már minden tárggyal de nem kapom meg a diplomámat, mert nem tudok 25 négyütemű fekvőt csinálni egy perc alatt.

Irreális mértékben zavar a tény, hogy mivel rosszul becsülök ránézésre, ráadásul sok különböző formájú kajatároló edénykénk is van, általában nem tudom egyenlő mennyiségben elosztani az elkészített kajákat.

Holnap suli, és én még nem érzem magam felkészültnek rá. Még egy napot szeretnék legalább, de inkább kettőt, vagy hármat.
De azért várom, nagyon várom.

Ma délig aludtunk, és ha ilyen sokáig alszom, mindig rémesen bizarr álmaim lesznek. Pl. ma az, hogy egy volt osztálytársamnál voltam (akivel vagy tíz éve nem beszéltem) valami bulin, és engedte, hogy lovagoljak a lován. Aztán valami baj történt, nem tudom, olyan Doctor Who-féle zavaros, "most akkor mi a fene van" baj, amikor nem tudod, melyik világ vagy személy valódi, és ott volt Medvegy is meg a nővérem (?).
Aztán meguntam az egészet és inkább felébredtem, és negyed egy volt.

Ma elmentünk túrázni kicsit. Csak kétszer csúsztam el a jegesre fagyott talajon az egyébként überfasza bakancsomban, és néhol ígyis csak elég lassított tempóban tudtunk haladni.

Amikor már mentünk haza a buszhoz, vettük észre az alábbi barátságos kis figyelmeztetést.

Mert mi ilyen hardcore-ok vagyunk.

Jóképű pasas ám, csak itt valahogy nem jön át

A sok oravecznórás meg egyéb "légy önmagad" meg egyéb csudijó pozitívság mellett nekem mindig az jut eszembe: és mi van, ha én elkezdem megkeresni magam és kiderül, hogy mélyen legbelül egy oltári nagy seggfej vagyok? Aki nem akarja átadni a helyét a buszon és legszívesebben hátba rúgná azt, aki a mozgólépcső bal oldalán áll?

Mert az igazi önmagam nem valami toleráns, önző, és a saját véleményét tekinti a világ egyetemes igazságának - akkor nekem ezt most el kéne fogadnom..?

Már-már elkezdett hiányozni a gimis kémiatanárom.
Erre ma valahonnan beugrott egy emlék, hogy egyedül ülök a sulikönyvtárban és bőgök.
Jól utána kellett járni a sok hülyeség között, de végül sikerült összerakni az eseményeket:

Az egyik kémiafakultáció végén ez az áldott jó ember annyira a lelkembe gázolt, hogy kicsöngetéskor a könnyeimet nyelve nyomtam a barátnőm kezébe a könyveimet, hogy legyen olyan kedves vigye vissza a padomra, majd felrohantam a könyvtárba, ahol éppen akkor zárta a termet a könyvtáros néni. Mivel kis könyvmoly létemből kifolyólag mindig szerettek a könyvtárosok, ráadásul látta, hogy nem vagyok valami jól, megegyeztünk, hogy bemehetek és ott maradhatok, amíg ő elmegy bokros teendőit intézni - én pedig berohantam az üres könyvtár leghátsó sorába és vagy öt percig hisztérikusan zokogtam.
Mire visszajött a néni, én is lehiggadtam, megmostam az arcom a mosdóban és visszamentem a harmadik órára.

Ebből az egészből két következtetést tudok levonni:
1: nem semmi drámák voltak az életemben régen,
2: a kémiatanárom egy seggfej és felőlem fel is fordulhat.

Apukám ma mesélte egy fiatalabb kollégájának, hogy ők bizony ott voltak anyukámmal az István, a király 83.-as bemutatóján a Királydombon - erre a kolléga olyan tisztelettel nézett rá, mintha legalább Woodstockban lett volna.



Én meg kicsit sajnálom, hogy a magyar kultúrának azóta sem volt ekkora dobása, aminél már énis ott lehettem volna (azért a Lehetsz királyt ne nevezzük már annak, pedig akkor bezzeg ott voltam az első sorban).

Koptscheknél láttam ezt a cikket a legjobb barátnőkről, elgondolkodtam és tényleg elég ciki, mert a java igaz Medvegyre, a nőnemű BFFemre pedig nem.

- A pár szavas (akár halandzsa) nyelvezet nálunk teljesen normális, ahogy a gúnynevek is, mivel Medvegy sztrájkol, ha nevek megjegyzéséről van szó: a barátnőimet általában a legjellemzőbb tulajdonságuk alapján jegyzi meg és emlegeti.

- Rendszeresen megmondjuk egymásnak, most éppen kit utálunk. És teljesen jogosan, mert aki a másiknak sérelmet okozott, azt nem kedveljük.

- Lelki dolgaink ismerete evidens, és sajnos a testi is, amivel néha többet tudok meg, mint szerettem volna ("nézd, egy ősz orrszőr!")

- Na ez is inkább engem járat le, de vannak közös ruhadarabjaink, és nem azért, mert Medvegy metroszexuális, hanem mert nekem volt egy leszbikus kamionsofőr korszakom, amikor szerettem férfiruhákat hordani.

Nem tudom, mennyire látszik, de ez ugyanaz a póló kb. két év különbséggel.
És tudom, nagyon kölyökfejem van.

- Még a szüleim sem tudják olyan jól, mint Medvegy, hogy mikor kell távolról csokival dobálni, és mikor szeretgetni.

- Már többször említettem, hogy egész nap facebookon beszélgetünk, mindig felhív, ha elindul haza és itthon meg gyakran a fürdőszobába is kiabáljuk a másik után a halaszthatatlanul fontos megbeszélnivalókat.

- Az együtt megöregedést meg hagyjuk.

?

Ha járna erre valaki, aki magabiztosan mozog és/vagy sokat tud a keresztény vallásról, árulja el nekem, mi indokolja a keresztvetést?
Eddig úgy tudtam, templomok előtt szokás, de ma együtt mentem a trolin egy nővel, aki keresztet vetett a Városliget előtt elhajtva, ahol a legjobb tudásom szerint sincs templom, bár nem volt messze a Bethesda kórház.
És tényleg nem izélésből, egész elfogadó vagyok mások vallásával (amíg el nem rángatnak egy kongresszusra, amin ivós játékot lehetne csinálni minden elhangzó Jehovánál), csak ez így a semmiből legalább annyira meglepett, mint egy Allahu Akbar.

Le kellett mondanunk a közös randiebédünket, mert egyszerűen nem jutottam el a tőlünk két állomásra lévő Mexikói útig.

És ez Angela Merkel hibája. 

Minden a németek meg az EU hibája.

Medvegy szerint azért jó szó a "ballibsi", mert indikátorként jelzi használója alacsony értelmi szintjét. Ő persze nem az indikátor szót használta, mert ő nagyon nem tud kémiául és biológiául.

Már fel sem merek menni facebookra, mert falra mászom a sok rinyától a tárgyfelvétel miatt illetve a felsőbbévesektől, akik úgy üzletelnek a felvett szabadon választható tárgyaikkal, mint régen a pokémon tazókkal.

És én egyetemre mentem, hogy értelmes emberek vegyenek körül. 

Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Ezért ne menjetek női egyetemre.

Két nap idegbetegség után sikerült (majdnem) minden tárgyamat felvenni, hipphipphurrá. Nem kis hisztéria volt/van belőle, hogy megkavarták a tanköreinket: C1, C2, C3 csoportokba osztottak év elején, ezek alapján kellett felvenni az gyakorlatokat. Ez tök jól működött. Erre most kiderült, hogy a félévre a C3 lesz a nyelvi csoport, vagyis akiknek nincs nyelvvizsgájuk, ennek a csoportnak az óráit vegyék fel, akármelyik tankörben voltak eddig - a nyelvvizsgás C3asok meg... ahová tudják. Persze teljes volt a pánik és fejetlenség, vagyis még mindig az, de én már beküzdöttem magam a saját tárgyaimra, a többi nem igazán érdekel.

Találtam egy szabadon választható tárgyat, ami tényleg, komolyan érdekel - és egy időpontban van a tesivel. Még nem döntöttem el, a tesitől vagy a szabváltól válok meg, de valószínűleg a tesi kerül ki vesztesen.

Ma Medvegy szüleinél voltunk, és el akartunk jönni korábban, mert ma van Dorci szülinapja. Ezt persze nem mondhattuk meg. De ettől még eljöttünk korábban, és megünnepeltük a kis bucit.

Két éve van a világon ez a csodálatos kis feketefejű cicabuci.