Már-már elkezdett hiányozni a gimis kémiatanárom.
Erre ma valahonnan beugrott egy emlék, hogy egyedül ülök a sulikönyvtárban és bőgök.
Jól utána kellett járni a sok hülyeség között, de végül sikerült összerakni az eseményeket:
Az egyik kémiafakultáció végén ez az áldott jó ember annyira a lelkembe gázolt, hogy kicsöngetéskor a könnyeimet nyelve nyomtam a barátnőm kezébe a könyveimet, hogy legyen olyan kedves vigye vissza a padomra, majd felrohantam a könyvtárba, ahol éppen akkor zárta a termet a könyvtáros néni. Mivel kis könyvmoly létemből kifolyólag mindig szerettek a könyvtárosok, ráadásul látta, hogy nem vagyok valami jól, megegyeztünk, hogy bemehetek és ott maradhatok, amíg ő elmegy bokros teendőit intézni - én pedig berohantam az üres könyvtár leghátsó sorába és vagy öt percig hisztérikusan zokogtam.
Mire visszajött a néni, én is lehiggadtam, megmostam az arcom a mosdóban és visszamentem a harmadik órára.
Ebből az egészből két következtetést tudok levonni:
1: nem semmi drámák voltak az életemben régen,
2: a kémiatanárom egy seggfej és felőlem fel is fordulhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése